fbpx

Önmagában egyedül lenni is nagyon hasznos tud lenni, egy utazás pedig csak hab a tortán. Persze bőven akad benne kihívás, de anélkül unalmas is lenne az egész. Miért csinálják egyre többen, erre személyes tapasztalataim alapján igyekszem választ adni.

Nekem ez az egész onnan indult, hogy a környezetemben is volt, aki utazgatott egyedül, de a médiában is egyre több ember mesélt ilyesfajta tapasztalatairól. Mind Instagramon, mint Youtube-on találkoztam beszámolókkal, amik a solo traveling-ről szóltak. Egyre jobban érdekelt ez a fajta kihívás, hogy kilépjek a komfortzónámból, feszegessem a saját határaimat és kipróbáljam, mennyire vagyok életképes ilyen helyzetben. Nyilván ez abból is fakad, hogy nem egyedül élek, ezért is vágyom jobban a magányosan töltött időre, de ettől függetlenül is kíváncsi voltam, mire vagyok képes.

Az első szárnybontogatások a fősuli idején kezdődtek. Elmentem két hétre Londonba egy rapid erasmus programra. Ide ugyan sulis társakkal érkeztem, de egyiküket se ismertem. Aztán persze ott már összebarátkoztunk, meg eleve nyilván együtt utaztunk, szóval ez csak afféle kezdeti ’győzzük le a félelmünket, hogy idegenekkel utazunk és barátkozunk össze’ dolog volt, ami nagyon jól sült el. Ezután jöttek a barátnő látogatások, szintén Londonban, illetve egyszer Rómában. Ezeknél már a repülőutat teljesen egyedül tettem meg, illetve a városokban is fél napokat egyedül voltam, míg adott esetben a barátnőm dolgozott.

Féltem-e az elején? Nyilván izgultam kicsit, igen. Fontos, hogy összeszedett legyél, mielőtt elindulsz. Pontosan tudd, hogy mivel, hova kell eljutnod. Illetve merj kérdezni! Nekem ez adott biztonságot mindig, hogy tudtam, ha bajban vagyok, mindig van valaki, akit meg tudok kérdezni. Ha úgy érzed, hogy te nem mernél odamenni egy idegenhez segítséget kérni, akkor semmiképpen ne vágj bele egy ilyen útba! De tudd, hogy minden pályaudvaron, és repülőtéren van infópult, vagy valamilyen helyi emberke, akihez fordulhatsz! Bepánikolni nincs értelme, legyen nálad feltöltött telefon is: a Google maps a legjobb barátod, ha egyedül utazol!

Egyik ilyen látogatós út alkalmával próbáltam ki a couchsurfinget is, mert utolsó pillanatban derült ki, hogy a Londonban bébiszitterkedő barátnőmnél nem lakhatok. Így egy idegen brazil lány koliszobájának padlóján kötöttem ki, azaz egy matracon az ágya mellett. Ha valami izgalmas élmény volt, akkor ez biztosan! Egy kollégium fürdőszobájáról inkább most nem mesélek, hisz el tudjátok képzelni, azt hiszem. Viszont beszélgettem Ludmillával a brazil életről, társadalomról, miközben megtanított egy hazai spagetti szósz receptet, és az utolsó estémen Churrost készített a többi brazil barátjával, akik irtó jófejek voltak.

egyedül utazni

Napközben meg találkoztam a barátnőmmel, aki miatt kimentem, úgyhogy ez is hatalmas élmény volt összességében. De nyilván voltak pillanatok, mikor furcsa volt, vagy én például nem akartam a brazilokkal bulizni menni. Ebből nem is volt probléma, mert tudtam mit akarok, vagy nem akarok, miért mentem ki. Ezt azért mesélem csak el, a legfontosabb, hogy semmit, de tényleg semmit ne csinálj kényszerből! Azért utazol el, hogy magaddal törődj, nem azért, hogy másoknak megfelelj, ezért tudj nemet mondani, mert utólag meg fogod köszönni magadnak, hogy így tettél! És ugyanennyire merj igent is mondani, ha úgy érzed jó sülhet ki belőle, ne foszd meg magad a jó élményektől!

Végül Londonba szinte minden évben kimentem, mert az egyik legjobb barátnőm ott él a mai napig. Így aztán a kezdeti bizonytalanságokból lett London szinte a második otthonom. Igazából sokáig úgy képzeltem, hogy ott élek majd, de ez az évek során elmúlt, viszont nagyon megszerettem a Brit fővárost, és már egészen otthonosan mozgok benne. Hiszen ha hétköznap megyek, akkor mindenképpen egyedül kell eltöltenem az időt, mert Szandi értelemszerűen dolgozik olyankor.

De én előre felkészülök erre és kitalálok programokat. Legutóbb például Gáspár Fanni utazós blogjáról inspirálódva beültem a Greenwich-i planetáriumba egy előadásra, és imádtam. Azt gondolom ez a kulcsa a magányos utazásnak egyébként: olyan programokat kitalálni, amiket itthon nem tudsz megtenni, vagy csak szimplán olyasmiket, amikre leginkább vágysz, amiket igazán szeretnél csinálni, vagy amiket a barátaiddal nem tudnál, mert csak téged érdekelnek. Mert ezektől lesz annyira feltöltő egy ilyen út.

Mikor csak magad vagy magadnak

Az első út, amit tényleg teljesen egyedül tettem meg és töltöttem el az Bécsben volt, mindössze egy nap. Úgy gondoltam, hogy kicsiben kezdem ezt az egészet, egy olyan helyen, ami közel van, és amit ismerek. Ezt javaslom egyébként mindenkinek, aki gondolkodik egyedül utazáson, hogy kezdje kicsiben. Busszal utaztam Bécsbe, és előre kitaláltam melyik helyekre megyek el. Nekem ez biztonságot adott, meg tényleg volt már pár évek óta tartogatott vágyam, miket kéne ott megnéznem. Gyorsan el is ment a nap, de baromira élveztem. Először furcsa volt egyedül étteremben enni, de ezt is megszokja az ember és élvezi egy idő után.

Amit még tanácsolok, hogy nőként legyünk mindig duplán óvatosak. Nem ért engem soha atrocitás, de talán pont azért, mert igyekszem felelősségteljes maradni. Éppen ezért például visszajövetelkor úgy foglalj buszt, vagy vonatot, hogy még világosban kelljen megtalálnod, mert a nagyobb pályaudvarok sehol sem túlzottan bizalomgerjesztőek. Én kora este jöttem vissza, és nem állítom, hogy nem féltem a buszhoz menet. De a legjobb ilyen esetben, ha gyorsan haladsz, és nem nézel nagyon senkire, csak célirányosan mész előre.

Az igazi megpróbáltatás az első több napos utam volt, Genovában. Olaszországot szintén egészen jól ismerem már, ezért esett rá a választásom, viszont itt több dolgot is elrontottam. Egyrészt Genovát egészen máshogy képzeltem, sokkal iparibb kikötőváros volt, mint gondoltam. Másrészt pedig borzasztóan rossz időpontban, novemberben, esőben, szélben teltek a kint töltött napjaim. Itt már néha tényleg féltem. Ezáltal pedig nem mertem sötétben kint lenni az első nap után.

A napjaim egy része szorongással telt, sírással, és honvággyal, nem feltétlen a félelem miatt, hanem az egész város hangulata és az idő miatt is. De azt gondolom, rengeteget tanultam magamról, és a negatív érzéseknek talán az is okot adott, hogy amúgy sem voltam teljesen stabil lelkileg, és a plusz félelmek rátettek erre. Ezzel el is érkeztem a következő tanácsomhoz. Nagyon gondold át, hogy milyen céllal utazol, hova, és mikor, és, hogy milyen lelkiállapotban vagy éppen. Ha nem vagy egészen jól, de pont ezért menni akarsz, akkor válassz nagyon biztonságos, napos idős, nyugodt helyet. Mert az biztos, hogy többet ad ilyen állapotban.

egyedül utazni

Mindezek ellenére pedig próbáld a jót látni, a pozitívumot, akármilyen helyen is vagy. Én itt néha tényleg kifejezetten féltem, sok fura ember volt az utcákon, akikben nem bíztam. Nem azt az olasz fílinget kaptam, amire vágytam. Mindezek ellenére nem adtam fel és nem ültem tényleg egész nap a szobámban, hanem elkezdtem keresni a lehetőségeket, hogyan hozzam ki a legtöbbet ebből az egészből. Ehhez tudnod kell neked is, hogy mi okoz számodra boldogságot. Nekem ilyen egy jól elkészített újhullámos kávé egy érdekes helyről. Ilyen egy vízesés, a természet, az építészeti remekművek, vagy egy jó kiállítás. Ilyeneket pedig minden városban talál az ember, ha elkezd keresgélni, kérdezni, vagy szimplán elindul valamerre.

Ez azért fontos, mert ha rá tudod venni magadat, hogy a negatív érzések ellenére kimozdulj, akkor ezek a helyek feltöltenek, és a félelmeid helyére boldogságot csorgatnak a kis lelkedbe. Segít ezen egy motiváló zene is közben. Én így jutottam el olyan pontjára a városnak, ahol elsírtam magam, mert hasonlított egy helyre, ahova régóta vágytam. Így ezek örömkönnyek voltak a legnagyobb szélviharban. Mert láttam azt, hogy mennyire igaz a közhely, minden rosszban van valami jó. És nagyon sokat tanultam magamról, erősödtem, és ezek mind építettek, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Mindezeken túl pedig iszonyú büszke vagyok magamra, hogy átvészeltem ezt a pár napot és a félelmek ellenére jó kis programokat hoztam össze, és csomó élménnyel meg tapasztalattal lettem gazdagabb.

Boldogság, szabadság

A második több napos utam múlthéten volt. A vírus miatt most csak belföld jöhetett szóba. Két tervem volt, ebből valósulhatott meg az egyik, ami a lehető legjobb döntés lett. A kedvenc magyar városomba, Pécsre utaztam le telekocsival és töltöttem el három napot egy tündéri airbnb lakásban. Ez volt az az út, amiért azt hiszem elindulnak az emberek egyedül. Mérhetetlen boldogságot éreztem végig. Csodálatos idő volt, a napjaim nagy részét kávézók teraszán töltöttem irogatással, jeges kávét szürcsölve, de kirándultam is, és megnéztem egy borzasztóan elvont kiállítást.

Ültem a kálvária dombon egy kóbor macska társaságában elmerülve az előttünk elterülő tájban, és olvastam a főtéren a dzsámi előtt. Félmeztelenül flangáltam a lakásban, meditáltam, benyomtam egy egész pizzát sorozatnézés közben, tetováltattam, és folyamatosan inspirálódtam. Lehet fel is szaladt rám 1-2 plusz kiló, annyit ettem, de ez aztán a legkevésbé sem érdekelt, mert mindeközben a lehető legjobban éreztem magam.

Itt is volt néhány előre átgondold tervem, de volt, hogy helyben jött egy ötlet, vagy csak mentem a szívem után, és élveztem a tájat, a csöndet, a kedves mosolyokat, a finom ízeket, és az érdekes beszélgetéseket. Ezért javaslom, hogy menjen el mindenki néha kicsit egyedül valamerre. Mert egészen más lesz az érzékelésed. Lelassulsz, és figyelsz. Belülre és kívülre is jobban. Én egyébként egyik utamat sem bánom pont ezért, akár volt benne negatívum akár nem.

Mert minden esetben tanulsz magadról, az emberekről, a helyekről, és rengeteg pozitív energiát szívsz magadba. Mert ilyenkor semmi más dolgod nincsen, mint élvezni az életet, és azt csinálni, amit te szeretsz. És ezt tedd is meg magadért. Csak három napig az évben ne stresszelj azon mennyit költesz és mire. Szerintem legalább egyszer egy évben, mind megérdemeljük, hogy elutazzunk magunkkal, magunkért, hogy érezzük, szeretjük az életet.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek