Az október az a hónap, amit arra szántak, hogy felhívják a figyelmet a mellrákra. Ehhez szeretnénk csatlakozni mi is egy cikkel, mert fontosnak tartjuk a témát. Vannak azonban olyan részei is, amiről keveset hallunk, mi inkább erről beszélnénk.
Mikor eljön az október, sorra kerülnek elő a rózsaszín szalagok, előadásokat hallgathatunk meg, és különböző klinikák is közleményt adnak ki róla, mennyire fontos a megelőzés. Ezzel teljes mértékben egyet is értek. Magunkért felelősek vagyunk, és igazán semmibe nem telik egy héten egyszer tükör elé állni, hogy megvizsgáljuk a testünket. Hiszen ha ezt helyesen végezzük, rendszeresen, akkor sokkal nagyobb esélyünk van rá, hogy ha találunk valamit, még időben a gyógyulás útjára kerülhetünk.
Ezért mielőtt mélyebben belemennénk a témába, szeretnék megosztani veletek egy videót, ami nagyon jól elmagyarázza, hogyan tudjuk szakszerűen vizsgálni magunkat, és milyen jelekre figyeljünk oda:
Amiről azonban keveset hallunk, hogy mivel jár az, ha ténylegesen találunk is valamit. Mielőtt belekezdtem ebbe a cikkbe, kicsit elmerültem a Youtube forgatagában, mert szerettem volna többet megtudni, valós történeteket látni. Így akadtam először Evelin, majd Zita videójára. Mindketten csomót találtak a mellükben, és egymást inspirálva mesélték el történetüket. Ezeket azért tartom fontosnak, mert tudnotok kell, hogy kortól függetlenül, bárkit érinthet ez a betegség. Azonban azt is meg kell, hogy említsem, azért mert csomót találsz magadon, az még nem biztos, hogy rosszindulatú, de akármilyen is, mindenképpen fordulj orvoshoz, mert ezt magadtól nem fogod tudni megállapítani!
Evelin története 9 éve kezdődött, ő akkor talált valamit, amiről szerencsére akkor kiderült, hogy nem rákos daganat, ettől függetlenül bizonyos időközönként el kell mennie felülvizsgáltatni. Ez a legutóbbi alkalommal kicsit több procedúrával járt, mert elmúlt 30 éves. Az ő videóját azért javaslom, mert elmeséli benne, sőt meg is mutatja, milyen egy mammográfiai vizsgálat, mit tapasztalt közben és utána, így tökéletes tájékoztatást ad, amit egyébként sokszor nem kapunk meg. Szerintem ez nagyon fontos, mert bátorít és megmutatja, hogy alapvetően egy ilyen vizsgálattól azért nem kell félni, még ha nem is annyira kellemes, de szükséges, és nem olyan ijesztő, mint gondolnánk.
Ezzel szemben Zita története már egy kicsit bonyolultabb, ugyanis az ő csomójáról rettentő nehezen derült ki, hogy mi is az. Az ő példájával nem elrettenteni szeretnélek, de fontos felhívni a figyelmet rá, hogy mennyire szükségszerű több vélemény meghallgatása. Azt gondolom, hogy az egészségünk egy olyan dolog, amire bármennyire is fáj, de muszáj pénzt költeni. Ha kell, akkor többet, mint terveztünk, mert lehet, hogy az még mindig kevesebb lesz, mintha túl későn ébredünk, és komolyabb beavatkozás szükségeltetik. Zitától kétszer vett mintát első orvosa, lényegében sikertelenül, de nem adta fel, ajánlás útján elment egy másikhoz, akinél már nagyobb szerencsével járt. Azonban a beavatkozások miatt nagyon sokáig fájt a melle, amiben a csomót találta, pedig esetében is egy jóindulatú dologról volt szó, nem rákról.
Miért beszélek erről, mikor pont a mellrákról kéne, hogy szóljon a cikk? Mert nem beszélünk ezekről eleget. Hiszen csomóink bárhol lehetnek a testünkben, és azok nem mindig csak rákos szövetet takarhatnak, ennek ellenére nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk róluk. Ezért bátor lépésnek tartom, hogy Evelin és Zita is videót készített a tapasztalatairól. Zita esetében a történet nagyon nehezen akar megoldódni, amivel ő arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy kérdezzünk ki minden lehetséges ismerőst, olyan orvoshoz menjünk, akiben meg tudunk bízni, és inkább több helyen, több orvos meglátását is vegyük figyelembe. És nem utolsó sorban, tényleg figyeljünk magunkra, nézzük át a testünket, és kérjünk segítséget, ha úgy érezzük, hogy valami nincsen rendben egy adott ponton.
A harmadik történet Fenyvesi Zsófiához fűződik. Zsófi nagyjából egy hónapja tudta meg, hogy mellrákos, és azóta felpörögtek az események az életében. Az ő példáját megint csak nem elrettentés céljából hozom fel, hanem mert az egyetlen csatorna, amit találtam, ami végigkíséri ezt az egész folyamatot a diagnózistól a műtétig. Zsófinak egyébként nagyon pozitív személyisége van, nem szeretne senkit megijeszteni, a kórházi ágyról is jó kedvűen, viccelődve jelentkezik be. Ami nem azt jelenti, hogy ez nem egy súlyos vagy komoly dolog, inkább azt mutatja, hogy ha időben kiderül, akkor van rá megoldás, és megfelelő orvosokkal, és kezeléssel ki lehet jönni belőle. Zsófi azóta túl is van a műtéten, és Rák n’ roll néven indította el sorozatát Youtube-on, amiben beszél róla, hogy érzi magát és mik történnek vele a műtét óta.
Mindezzel azt gondolom, hogy nem csak tájékoztat, hanem bátorít is, amire ilyenkor nagy szükség van. És valójában az egész cikkel ez volt a célom nekem is. Hogy tudd, ha bármelyik történetben is magadra ismertél, nem vagy egyedül. Sokan vagyunk, akik ha nem is rákkal, de valamilyen betegséggel, vagy ’csak’ egy jóindulatú cisztával küzdünk a testünk egy pontján, ami kellemetlenséget okoz a mindennapokban. Többek között például én is az utóbbi tábort erősítem. Ezért azt javaslom, menj el te is szűrésre, tájékozódj, és ha kérdésed vagy kétséged van, kérdezz bátran! Első sorban szakembert, de ha éppen csak arra van szükséged, hogy társakra lelj a problémáddal kapcsolatban, akkor írj akár nekünk is! Ne legyen ez a téma tabu, beszélgessünk róla!
