„Túl válogatós vagy!” „Túl sok az elvárásod!” „Ha a tökéletesre vársz, egyedül fogsz meghalni!” És még sorolhatnám… Millió és egy hasonló mondat létezik, amit egyedülállóként megkapunk, ha hosszú keresgélés után még mindig nem találtuk meg, akit keresünk. Felmerül azonban a kérdés, hogy egyáltalán mit jelent válogatósnak lenni? Ha xy-t választom társnak, akkor nem vagyok többé válogatós, mert mellette döntöttem? Aztán mikor xy valami rosszat tesz, akkor jön a következő ítélet: Magasabbra kéne tenned a lécet, hogy ne keveredj össze mindig ilyen alakokkal! Szóval igazából bárhogy dönt az ember, abban biztosan lesz valami kivetnivaló. Hogyan találjuk akkor meg azt a személyt, akire vágyunk?
A boldogsághoz önismereten át vezet az út
Az életünkben levő összes kapcsolat tekintetében magunkkal kell kezdenünk a vizsgálódást. Mielőtt másokra mutogatnánk, és azzal védekeznénk, hogy minden nő/férfi hülye, ezzel áthárítva a teljes felelősséget, nézzünk egy picit magunkba! Az önismeret rengeteg kérdésünkre megadja a választ. Ha elakadásaink vannak akár szüleinkkel fenntartott kapcsolatunkban, nehézségeink a kötődésben, vagy éppen a határok kijelölésében, az minden bizonnyal kivetül majd párkapcsolatainkra is. Amiben felnövünk, amilyen szerepekben a szüleink vannak, és amit megtapasztalunk, az mind-mind hatással van szerelmi életünkre és barátságainkra. Nem beszélve saját önértékelésünkről, önbizalmunkról, amiknek hiánya szintén akadályozhatnak minket. Első körben ezekben érdemes elmélyülni, és az esetleges gátakat feloldani, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és a boldogságunkhoz.
Mindezek után pedig gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk valójában. Tényleg életünk társára vágyunk, vagy mikor párba állít valakivel a társkereső applikáció, akkor valahol mélyen bennünk felsikít egy hang, hogy „jajj ne, én magamra akarok most koncentrálni”! Mert ez esetben hiába kezdünk ismerkedésbe, annak nagy valószínűséggel nem lesz jó vége, hiszen mi magunk fogjuk elszabotálni. Érdemes tehát leásni még mélyebbre, és nem elhallgattatni azt a bizonyos segélykiáltást, hanem figyelni rá. Sokszor például csak unaloműzésként, vagy önbizalom növelés céljából pörgetjük ezeket az applikációkat, ez pedig csak pótcselekvésként funkcionál, segíteni nem fog semmiben. Hiszen önbizalmat párkeresővel nem lehet építeni, csak sok munkával, amit mi magunk tudunk elvégezni, más nem. Ha mindezeken átrágtuk magunkat, és arra jutottunk, hogy jelenleg nincs helye kapcsolatnak az életünkben, mert előbb egyenesbe kell jönnünk, akkor tegyünk magunknak egy szívességet, és töröljünk minden ilyen jellegű applikációt. Viszont ha megfontoltuk a dolgokat és őszintén állíthatjuk, hogy készen állunk egy kapcsolatra, akkor jöhet a következő fázis!
Tisztában lenni a szükségleteinkkel
Valójában mind a két elméletben van igazság. Abban is, ha túl válogatósak vagyunk, és abban is, ha alacsonyra tettük a lécet. Segíteni ugyan nem segít, ha csak a fejünkhöz vágják random ezeket a mondatokat, mert annak ellenére, hogy részben igazuk van, neked is igazad van. Elmondom miért!
Vegyük az első állítást, miszerint túl válogatósak vagyunk. Ha életünk párját keressük, akkor már bocsánat, de miért is ne legyünk válogatósak, hiszen azzal az emberrel fogjuk leélni a hátralevő évtizedeinket. Mellette fogunk felkelni minden egyes reggel, és adott esetben vele lesznek közös gyerekeink. Természetes, hogy olyan embert szeretnénk magunk mellé, akivel mindezt el tudjuk képzelni. Viszont ha megkérdezik tőlünk milyen számunkra az igazi, és felsorolunk 50 dolgot a magasságától a szemszínén át a körömvágási szokásaiig, akkor lehet, hogy el kell gondolkodnunk picit. Mi a teendő ilyenkor? Meghatározni a szükségleteinket és tartani magunkat azokhoz. Amy Young, amerikai coach azt tanácsolja, hogy írjuk össze az összes tulajdonságot és jellemzőt, ami jövendőbelinkre vonatkozik, majd szép sorban menjünk végig rajtuk és értékeljük őket 1-10-ig. Az kapjon 10-est ami nélkül nem tudunk élni, és az 1-est, ami valójában azért nem olyan lényeges. Segíthet szerinte az is, ha ezekhez magyarázatokat kötünk. Egy banális példával élve: életem párjának 190 centi magasnak kell lennie. Meg tudom magyarázni, hogy miért? Azért mert számomra biztonságérzetet nyújt egy ekkora ember. Elképzelhető azonban, hogy ugyanezt az érzést egy 185 centi magas ember is meg tudja adni, vagy tényleg azon az öt centin múlik minden? Ha erre még mindig határozott választ tudunk adni, ami bizonyítja, hogy ez számunkra életbevágóan fontos, akkor maradjon a listán, de ha 6-osnál alacsonyabb értékelést adunk az adott állításnak, vagy okát nem tudjuk megmagyarázni, akkor nagy valószínűséggel nem azon a bizonyos jellemzőn múlik minden. Ez alapján azért le lehet bontani az elképzeléseinket egy nagyjából 5-10 pontos listára azokról az elvi és értékrendbeli dolgokról, amik tényleg nagyon fontosak számunkra, és úgy érezzük, nem tudunk engedni belőlük, ahhoz, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatban legyünk.
És itt jön az a bizonyos „tedd a lécet magasabbra” kijelentés. Ugyanis, ha megvan az a pár dolog, ami igazán lényeges számodra, akkor ezekből ne engedj! Mert az csupán megalkuváshoz és boldogtalansághoz, majd pár év múlva akár váláshoz is vezethet. Legyen merszed kiállni a saját elveid mellett, ha azok tényleg fontosak számodra. Aki ezeknek a szöges ellentettjét képviseli, nagy valószínűséggel nem a megfelelő partner számodra. Azt pedig felejtsük el, hogy majd értünk valaki megváltozik. Az embereknek minden joguk meg van hozzá, hogy olyanok legyenek amilyenek, hiszen az ő életük fundamentumai ugyanúgy megvannak, mint a mieink. Ahogyan Soponyai-Nagy Krisztina pszichológusom is mondta: ha úgy indulsz neki egy kapcsolatnak, hogy majd ebben és ebben megváltoztatom az illetőt, az már rég rossz, és valószínűleg konfliktusokhoz vezet majd. Mert mi van akkor, ha nem fog, vagy nem is akar változni az adott dologban? Tedd fel magadnak a kérdést, hogy akivel találkoztál, vele el tudsz-e képzelni egy kapcsolatot, tudnád-e őt úgy elfogadni, majd szeretni, amilyen? És itt nem olyasmikről beszélünk, hogy ki hova teszi a szennyesét, hanem komoly elvi vagy értékrendbeli különbségekről, amik hosszútávon problémákhoz vezethetnek köztetek.
A lényeg tehát, hogy a számodra nagy jelentőséggel bíró dolgokból ne adj alább, mert az nem feltétlenül szül jó eredményt. Nem utolsó sorban pedig gondold át azt is, hogy te magad találkozol-e azokkal a kritériumokkal, amik alapján párt keresel. Mert sokkal könnyebben vonzzuk be az életünkbe az áhított embert, ha bennünk is meg vannak azok a tulajdonságok és jellemzők, amik a vágyott partnerben, hiszen a hasonló hasonlót vonz. Hogyan kerülnénk például kapcsolatba egy magabiztos illetővel, ha mi magunk sem vagyunk azok. Persze kivételek mindig vannak, de nem árt ezen is elgondolkodni.
Szükséglet kontra elvárás
Ez a két dolog hasonlóan hat, de mégis nagyon eltér egymástól, és összefügg az előbb írt megváltoztatni akarással. A kettő között az a különbség, hogy a szükséglet valami, ami számodra fontos (például, hogy akarjon a társad is gyereket, vagy mondjuk ne dohányozzon). Az elvárás pedig az, mikor a szükségleteidet mindenkire rá akarod húzni, akivel találkozol, mert azt gondolod, a randipartnerednek ilyenekkel lennie és kész. És ha az illető nem olyan, akkor megpróbálod meggyőzni, hogy márpedig ne dohányozzon, vagy igenis akarjon gyereket, hogy fennmaradjon a szűrődön és végre ne legyél tovább szingli. Természetes, hogy az ember elfárad 100 randi után, ha továbbra se klappol senkivel, de magunknak teszünk szívességet, ha nem egy tonna elvárással érkezünk. Ez esetben egy pozitív meglepetés lesz, ha a szükségleteink összevágnak a másik szükségleteivel. De ha nem így van, akkor egyszerűen búcsúzzunk el és keresgéljünk tovább ahelyett, hogy valakit megpróbálunk valahogyan belekényszeríteni a mi kritériumainkba.
Inkább álljunk tovább és keressük meg azt a személyt, aki önmagától is hozzánk hasonló elképzelésekkel rendelkezik, anélkül, hogy rákényszerítenénk azokat. Szintén a pszichológusom bíztat mindig azzal, hogy a szerelem és a kapcsolat olyan sok tényezős dolgok, amik nem feltétlenül hullanak rögtön az ölünkbe, ahhoz nagyobb merítés szükséges. Emlékeztek az Így jártam anyátokkal epizódjára, mikor a srácok a világ legjobb hamburgerezőjét keresik? Hány órán át utazgatnak, és mennyi étteremben próbálkoznak? Lehet, hogy a végén hulla fáradtak, és baromi éhesek, de mikor végre megtalálják azt a bizonyos hamburgert, az egy felbecsülhetetlen érzés.
Viszont amíg keresgélünk, addig semmilyen szinten nincs jogunk a randipartnereinket minősíteni, vagy elvárni tőlük, hogy a mi értékrendünket magukra kényszerítsék, mert azt gondoljuk, hogy a miénk a helyes és egyébként is belefáradtunk már a keresgélésbe. Hiszen azok az emberek ugyanezt gondolják a saját elképzeléseikről. Viszont ettől még beszélgethetünk velük egy órát, jól érezhetjük magunkat, mert megismertünk más nézőpontokat, amik esetleg szélesíthetik a saját látószögünket. Aztán elköszönhetünk, és elmehetünk később egy másik randira. És itt hadd éljek megint Amy Young egyik remek példájával az elvárásokkal kapcsolatban. Ez az egész olyan, mint mikor ételt választunk. Ha mi egy lazacos sushira vágyunk, akkor valószínűleg nem egy mexikói étterembe kéne mennünk. Főleg nem jogos az, ha a Tex Mex-ben még ki is borulunk, amiért nem adnak nekünk sushit. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy mosolyogva elbúcsúzunk a sombrérót viselő pincértől, és átmegyünk az út túloldalára, hogy megszerezzük magunknak azt az ínycsiklandó sushit. És igen, észrevettem, hogy életünk párját folyton valami ételhez hasonlítom. Várom remek szakácsok jelentkezését… haha. Viccet félretéve, a társkeresésről senki nem mondta, hogy egyszerű lesz. De ha foglalkozunk kicsit magunkkal és azzal, hogy pontosan mit szeretnénk, akkor nagyban megkönnyíthetjük a dolgunkat!
