Kommunikációnk milyenségét leginkább az határozza meg, hogy kik vagyunk, hogyan érezzük magunkat a környezetünkben, és saját bőrünkben. Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a kommunikációnk a lelkünk kivetülése. Másképp fog ugyanis beszélgetni az az ember, aki harmóniában van önmagával és másképp az, akinek gondjai akadnak ezen a téren. Éppen ezért azt mondják, a megfelelő kommunikáció is önismerettel kezdődik. Hiszen hogyan is lennénk képesek saját vágyainkat kifejezni, vagy akaratunkat érvényesíteni, ha magunk is hadilábon állunk velük?
Miért kommunikálunk rosszul?
Egyáltalán mit jelent a rossz kommunikáció? Ha kapcsolatainkban folyton konfliktusokba keveredünk, amiknek a vége nem megoldás, sokkal inkább sértődés, akkor például elgondolkodhatunk rajta, hogy jó eszközöket használunk-e önmagunk kifejezésére. Erre utalhat még ha úgy érezzük, sosem ért meg minket senki, és párkapcsolataink rövid időn belül mind tönkremennek.
Nyilvánvalóan számtalan oka lehet egy kapcsolat működésképtelenségének, de nagyon sokszor menthető lenne a dolog, ha a felek más kommunikációs eszközöket használnának. Ezek hiánya pedig származhat a felek önbizalom problémáiból, vagy félelmeiből is, amik miatt nem tudják megfelelően kifejezni magukat. De okozhatja meggondolatlanság is, felfokozott érzések, amiken nem tudunk úrrá lenni, vagy a túlgondolás kínzó démonjai, valamint az is, hogy még mindig azt gondoljuk, a másik ember gondolatolvasó, és tudnia kéne mire vágyunk. Mindezeken azonban lehet segíteni. A probléma súlyosságától függően szakember segítségével, vagy saját magunk monitorozásával is komoly változásokat érhetünk el. Nagy segítséget nyújt ehhez ha alkalmazzuk az asszertív kommunikációs technikákat.
Mi az asszertív kommunikáció?
Ennek a kifejezésmódnak a lényege, hogy az Én-t helyezi a központba a Te helyett. Ez pontosabban azt jelenti, hogy ha nekem problémám van egy adott szituációban, akkor a saját érzéseimre fókuszálok, arra, hogy bennem mit okozott az a helyzet, én miért érzek így, és hogyan szeretnék ezen változtatni. Ahelyett, hogy hirtelen felindulásból a másikra terelném a teljes felelősséget és idegesen kikelnék magamból, szidalmazva őt, amiért rosszul cselekedett. Hogyan tanulhatjuk meg ezt a technikát? Amikor azt érezzük, hogy gond van, azzal amit a másik mondott, vagy cselekedett, akkor próbáljunk meg nem azonnal reagálni. Főleg, ha gyakran előfordult már velünk, hogy probléma esetén azonnal támadunk. Már csak a kísérlet kedvéért próbáljuk ki az asszertív technikát, hogy megnézzük, vajon ennek segítségével hogyan jövünk ki egy konfliktusból.
Tehát adott a probléma, vegyünk ehhez egy nagyon egyszerű példát: a kedvesünk nem hozott bort a vacsorához, pedig megkértük. Erre a nem asszertíven kommunikáló ember kikel magából, és olyanokat mondd, hogy “Már megint elfelejtettél valamit, hogy lehetsz ilyen hülye, hogy egy dolgot nem bírsz megtenni”, “Nem lehet semmit se rád bízni, mindent nekem kell elintéznem”, “Kösz, hogy ezt az egyet se tudtad teljesíteni, most miattad el van szúrva az egész vacsi”. Gondoljunk bele, hogy ha valaki nekünk mondana ilyeneket, mi hogyan éreznénk magunkat? Tudnánk higgadtan válaszolni? Lenne megoldás a problémára? Valószínűleg nem, viszont a vacsi biztosan el lenne szúrva, de nem a bor hiánya miatt. Az asszertív kommunikáció technikája azt tanítja ezzel szemben, hogy gondoljuk végig a következő pontokat:
- Helyzetleírás: Ez nagyjából annyit takar, hogy írjuk le mi történt, de vádaskodás nélkül tegyük azt, objektíven. Jelen esetben: Megkértük a kedvesünket, hogy hozzon bort a vacsorához, de nem hozott.
- A helyzettel kapcsolatos gondolataim: Megkértem, de elfelejtette, és nem először fordult ez elő, ez így nincsen rendjén, hogy sose lehet számítani erre az emberre.
- A helyzettel kapcsolatos érzéseim: Csalódott vagyok, hogy megkértem valamire, de nem tudta teljesíteni. Úgy érzem, hogy nem fontos az amit kérek, hogy nem vagyok fontos én magam.
- Mit lehet tenni a helyzettel: mit tudok én tenni, hogy megoldás szülessen, mit tudunk együtt tenni, hogy ezt a szituációt megoldjuk, például ugorjon el most valamelyikünk, vagy együtt menjünk el érte, esetleg nézzük meg van-e otthon valami mégis.
- Következmény: milyen következménnyel jár, ha másképpen történnek a dolgok. Itt is arra koncentráljunk, hogy mi bennünk mi zajlik. Engem bánt amikor ez történik, ilyenkor rosszul érzem magam, viszont nagyon sokat jelentene, jó érzéssel töltene el, ha erre jobban figyelne a másik legközelebb.
Fontos, hogy ha ezeket átgondoltuk, akkor kezdjünk bele a konfliktus felvállalásába, és azt úgy tegyük, hogy a saját érzéseinket vállaljuk fel vele, viszont a hirtelen jövő dühös gondolatainkat elengedjük. Az előző leteremtő mondatok helyett, a következőket lehetne például alkalmazni: “Édesem, minden rendben van, vagy nagyon stresszes napod volt, hogy kiment a fejedből? Találjunk ki együtt valamit, mert számomra rossz érzés az, hogy számítottam valamire, de nem jött össze, bennem ez azt a gondolatot kelti, hogy nem vagyok igazán fontos. Kérlek szépen, hogy legközelebb figyelj rám picit jobban, nekem ez nagyon sokat jelentene”. Ezekkel a mondatokkal máris egy lágyabb hangnemet ütünk meg, mégis kifejezzük csalódottságunkat, ugyanakkor empátiával állunk a problémához és készek vagyunk megoldást keresni.
Segíthet az is, ha egy adott probléma felvetése előtt átgondoljuk, tényleg nagy jelentőségű-e az. A példánkban említett bor jó esetben nem egy hatalmas probléma, viszont lehetséges, hogy valami más, nagyobb dolog miatt már egy ilyen apróságra is ugrunk, és képesek vagyunk bolhából elefántot csinálni. Ez esetben pedig azt kellene kikutatni, hogy mi a valós probléma, ami gondot okoz a kapcsolatunkban. A naplózás azért is hasznos, mert ha már több esetet lejegyzünk, akkor később ha felmerül újra valami, akkor visszalapozhatunk ide és átgondolhatjuk, hogy az előző esetnél miket éreztünk, hittünk, és valójában mi volt az igazság. Ez megnyugvást jelenthet, hogy akkor lehet most is van magyarázat a problémánkra, ahogyan akkor is volt.
Miért jársz jobban ezzel a közlési formával?
Mert bármilyen problémáról van szó, letámadással soha nem fogsz valós eredményt elérni. Még akkor is, ha adott pillanatban reálisnak érzékeled a dühödet, később, átgondolva az esetek többségében meg fogod bánni, hogy úgy beszéltél a másikkal, ahogy. Másrészt pedig sose tudhatjuk, hogy nem történt-e valami olyasmi, ami tényleg nyomós okot biztosított a cselekedeteinek. Amíg nem beszélünk valamiről őszintén és higgadtan, empatikusan, addig csak feltételezésekből táplálkozunk, amik nem biztos, hogy a valóságot is fedik. Harmad részről pedig hatalmas sikerélmény lesz, ha egy konfliktust ilyen módon tudunk majd kezelni.
Mert nem több órás veszekedésben fogjuk találni magunkat, hanem egy megértő beszélgetésben. Ami után boldogan folytathatjuk a napot, lelkiismeretfurdalás és megbánás, megértetlenség nélkül. Lényeges még ezzel kapcsolatban az is, hogy az adott szituációkat mérlegeljük. Tényleg jelent annyit ez az egész, hogy megérjen egy veszekedést? Ez szituáció függő, de a boros eset például talán nem akkora gond, elég ha csak közösen megoldjuk gyorsan. Viszont ha úgy érezzük valamiről muszáj beszélnünk, akkor mindenképpen tegyük meg!
Ez egy nagyon nehéz technika, olyan szempontból, hogy tudatosságot igényel, képességet arra, hogy felülkerekedjünk a hirtelen elárasztó érzéseinken. Éppen ezért ne essünk kétségbe, ha nem sikerül azonnal alkalmaznunk. Gyakoroljuk a naplózást, a szituáció átgondolását, és szép lassan automatikussá válik majd.
