fbpx

Önmagunk dicsérete nem beképzeltség, hanem esszenciális dolog

Észrevetted már magadon, hogy ha elérsz valamit, akkor csak szerénykedsz, míg miko valamit elrontottál, egyenesen ostorozod magadat? Pedig önmagunk dicsérete nagyon is fontos lenne!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A rosszat intenzívebben megéljük, mint a jót

Mikor arról kérdeznek minket, hogy milyenek is vagyunk, nagy valószínűséggel előbb jutnak eszünkbe negatívnak vélt tulajdonságaink és hiányosságaink, mint a jók. Ez származhat az önértékelésünk hiányából, az önszeretet alacsony mértékétől. Ezzel párhuzamosan pedig a kudarcainkat is nagyobb átéléssel éljük meg, mint amennyire a sikereinket. Eszembe jut erről egy saját példám: mikor pár hete a pszichológusomnak újságoltam, hogy okleveles fotográfus lettem, ő nagyon megdicsért, mire elkezdtem szerénykedni, hogy igazából jó tételt húztam és a tanár jóindulatán múlt a feleletem. Mintha nem is lenne ez akkora dolog, és igazából nem is tettem volna érte semmit, ezért nem jár nekem dicséret. Aztán találkoztam egy barátnőmmel, aki végre olyan helyen dolgozik, ahol megbecsülik, de úgy érezte, bizonyos szeretteitől nem kap meg valamiféle elismerést ezzel kapcsolatban. Elgondolkodtam, vajon miért ennyire nehéz, hogy saját magunkat vállon veregessük, és elismerjük, sikeresek vagyunk, megcsináltuk!

Majd eszembe jutott, hogy talán ez is gyerekkorunkra vezethető vissza. Mikor az iskolában jó jegyet kaptunk, kaptunk egy-két jó szót, de különösebben nem járt érte semmi, mert az volt a közfelfogás, hogy ez a természetes és elvárt, hogy jó jegyet hozzon a gyerek. Azonban ha rossz jegyet kapott valaki, azért szidás, esetleg valamiféle megvonás járt, de mindenképpen nagyobb mértékű negatív reakciót kapott az illető, mint a jó jegy esetében pozitívumból. Rögzült tehát a minta, hogy a sikernek ugyan örülünk, de azért túlzásokba nem esünk, viszont a kudarcért “büntetés” jár, mert az nincsen rendben. Így szépen lassan elhitte az ember, hogy ha elért valamit az mintegy természetes dolog, nincs mit beszélni róla. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szüleink vagy a tanáraink végzetes hibákat követtek el, hiszen mind a legjobbat akarták nekünk, és a legtöbben hasonlóképpen nevelték gyermekeiket, és tanították diákjaikat. Azonban azt gondolom, amit gyerekként a környezetünkből tanultunk, az utána sokáig él fejünkben, mint követendő példa, egészen addig, míg dolgozni nem kezdünk rajta.

Miért fontos magunkat megdicsérni, elismerni?

A másik dolog, amiért nehéz lehet saját sikereinkről beszélni, és magunkat pozitívan beállítani mások előtt, az az, hogy úgy gondoljuk ez beképzeltség, önteltség lenne. Pedig valójában az egészséges önkép része. Ugyanis ha pozitívan tudunk tekinteni mindarra, amit elértünk, ha képesek vagyunk az elsimerésre, és ki tudjuk mondani azt, hogy ebben és ebben jók vagyunk, akkor egyensúlyba kerülünk magunkkal. Nem fogjuk létfontosságúnak érezni azt, hogy külső személyek megdicsérjenek, és kevesebbnek sem fogjuk érezni magunkat attól, ha ezt nem teszik. Ami nem jelenti azt, hogy adott kapcsolatokban ne lenne fontos a külső megerősítés, hiszen nagyon is az. Csak nem mindegy, hogy mennyire utaljuk rá magunkat. Hogy jól esik a párunk dícsérete, vagy annyira létszükségünk, hogy anélkül azt gondoljuk, nem vagyunk jók semmiben? Ha magunknak meg tudjuk adni azt a szeretet, hogy ünnepeljük saját sikerünket és elhisszük, elismerjük pozitív tulajdonságokat és eredményeinket, akkor az élet minden területén egy egészséges önbizalommal indulunk majd, amitől sokkal jobban fogjuk érezni magunkat.

Hogyan csináljuk?

Ha valamiben jeleskedünk, ne szerénykedjünk, ne keressünk kifogásokat, miért ne érdemelnénk meg azt az oklevelet vagy az elismerést, amit kapunk. Persze könnyű ezt mondani, de gyakorlat teszi a mestert! Tudatosan figyeljük a saját reakciónkat ilyenkor. Hogyan viselkedünk, ha valaki gratulál nekünk? Örülünk neki, vagy nem tudjuk lereagálni? Kérjük meg esetleg közeli hozzátartozóinkat, hogy olykor dicsérjenek meg minket csak úgy meglepetésszerűen! Ez segíthet abban, hogy gyakoroljuk a megérdemeltség érzését. Viszont azt is figyeljük meg, mennyire létfontosságú számunkra ez a külső megerősítés, és dolgozzunk azon, hogy ezt saját magunktól is képesek legyünk megkapni. Jegyzeteljük le például a pozitív tulajdonságainkat, és minden nap olvassuk el ezeket. Ha pedig elérünk valamit, akkor nyugodtan tartsunk egyedül is magunkban egy kis ünneplést, amikor elismerjük a saját sikerünket, megveregetjük a saját vállunkat. Főzzünk magunknak valami különlegeset, bontsunk pezsgőt, jutalmazzuk meg magunkat olyasmivel, amit szeretünk, így szép lassan elhisszük majd, hogy igenis jók vagyunk dolgokban, és nem beképzeltség, ha ezt büszkén vállaljuk. Ha egy év képzés után oklevelet kapunk, az bizony a mi érdemünk, és megdolgoztunk érte, tehát megérdemeljük az elismerést érte és kész. És ha a munkahelyünkön megbecsülnek minket, akkor az ugyanígy a mi tehetségünk és hozzáértésünk eredménye, akár észreveszik mások, akár nem. Ez nem veheti el tőlünk a sikerünket.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek