Szerző: Bokor Krisztián
Arra gondoltam, hogy mindennek elég alapot kellene adnia ahhoz, hogy legalább csak elgondolkozzak ezen az agyonhasznált, félreértett, definiálhatatlan fogalmon.
Tévedtem.
Mi a lőtéri vadászkutya az a spiritualitás?
Tudod mit, ha azért jöttél, hogy én mondjak neked erről bármit is, akkor már most visszanyal az eperfagyi: Szerinted mi az a spiritualitás? Mi jut róla eszedbe legelőször?
Oké, menjünk tovább: van előtted toll és papír? Ceruza is jó lesz. Megvárom, míg megkeresed, és magad elé teszed. Nem, nem, ne olvass tovább, ha nincs, mondom, megvárom. Nem, a telód nem lesz jó, most analógiában vagyunk, toll / ceruza, papír / alkarod / szemben ülő néni homloka, de csak ha megengedi.
Bízom benned.
Jó. Akkor most a bekezdés végén hunyd le a szemed, idézd fel magadban azt a szót, hogy spiritualitás, és engedd meg, hogy megjelenjenek előtted képek. Bármi. Érzetek. Fény. Vagy, hogy Szendrői Csabit idézzem: #FÉYN! Belégzés. Szem becsuk.
Oké, tehát akkor máris van egy válaszunk: ami lelki szemeid előtt megjelent, szerinted az a spiritualitás. Király. Egy válaszod máris van, és még csak nem is kívülről érkezett. Látod, megy ez guru, tanító, tanár nélkül is. Ott vagy saját magadnak. Mert ott “bent” van tulajdonképpen minden, ahogy az később kiderült számomra. A helyzetek adottak. Az úgynevezett körülmények. A reakciód rá, az nem mindegy. Pontosabban, a tudattalan programjaid által vezérelt reakció helyett a tudatos válaszod.
Te, azaz a végtelen, örökké létező világmindenség, az összes válasszal.
Persze, nem véletlenül keressük a nálunk tapasztaltabbak tudását, átadott tapasztalatait magunk körül. Jó, ha összedobjuk, amink van. Az Eckhart Tolle szerinti Új Földön azonban nem alá-fölé rendelt viszonyban, hanem körben ülve, egymásnak, egymástól tanulva / egymást tanítva tesszük ezt. Fogadjunk, hogy nem tudsz úgy atomkészen, hajnali kettőkor kaját összedobni, ahogyan én, és fogadjunk, hogy van legalább 15 dolog, amit meg te tudsz nálam sokkal jobban.
Oké, ha már itt tartunk: évek meditációja, önismerete, belső utazása, sámáni bevatása stb., stb., stb. után, és az elmúlt hónapok brutálisan feszített tempójú munkája után (itt szúrnám közbe: azért lettem szabadúszó, hogy akkor dolgozzak, amikor én akarok, nem akkor, amikor kell, napi 8 órát,azóta ez napi 24. Komolyan. Ha tudsz megoldást, szólj! Tényleg.), szénné égett idegrendszerrel bontom a 12,5%-os vakfekete, kisüzemi sörfőzdéből származó stoutot, hogy valami azonnal agyonvágjon, hogy legalább pár óra felületes alvásra legyen némi esélyem, mielőtt a három hétre előre teleírt naptáram következő reggele tolja a csattogós hardtechnót a lángoló neuronjaimon. Hogy mit adott a spiritualitás (jelentsen ez bármit is)?
A helyzetre való rálátást. Egy objektív képet arról, ami zajlik velem. Hogy kívülről látom a helyzetet, felismerem, és hozok egy tudatos döntést. Hogy fel tudom tenni a kérdést: jó ez így nekem? Ha igen, akkor folytatom, mert én így vagyok punk, ha meg nem, akkor megtanulom úgy tervezni az időbeosztásomat és a fotográfiai megrendeléseket, hogy maradjon időm töltődni.
De én döntök.
Mindjárt jön, hogy ezt miért mesélem el, hogy ez miért lehet fontos neked!
Itt és most az a helyzet, hogy kimerülten, hulla fáradtan, egy-egy brutál erős lazító sör segítségével ájulok el esténként, úgy, hogy éveken keresztül tartottam meditációs kurzust, és másról sem lehetett hallani tőlem, mint az elme lecsendesítéséről, a kiegyensúlyozottság fontosságáról, meg úgy amúgyis, ceremoniális kínai/japán tea + zen + meditáció + psytrance fesztivál = élet, legalább is nekem tuti, hogy nem kell több, azt’ csókolom.
Ehhez képest abból, jelenleg ez lett.
És itt jön a kulcs, ami neked is fontos lehet. Először is a helyzet tökéletes elfogadása és tudatosítása. Másrészt a szabadság, hogy én hoztam létre ezt a helyzetet a körülményekre adott válaszaimmal, és én is tudom korrigálni másfajta döntésekkel, ha szeretném.
Most pedig nézd meg a saját életedet.
Mint egy képet. Megfigyelőként.
Hogyan ébredtél ma reggel? Tegnap? Mi az első gondolatod? Hogyan érezted magad a reggeli első tudatos belégzésed közben? Szaladtál a busz után, nyomtad ma a dudát a dugóban? Ha igen, akkor jól esett elküldeni a francba azt a hülyét? Milyen érzés, amikor a párod bőrfelülete érintkezik a tiéddel? Jó egyedül, vagy inkább magányosnak írnád le a helyzetet?
Milyen kérdéseket tudnál még feltenni saját magaddal kapcsolatban?
És ha már néhány bekezdéssel feljebb említettem gurut vagy tanítót: (kezdetben) én sem a hipertérből csatornáztam az infót: az én drága tesóm a kezembe adta Osho Éberség című könyvét. Ez a mű volt a kezdet, amit követett Eckhart Tolle Új Föld című írása. Életemet meghatározó ez a két könyv. Aztán vissza a gyökerekhez: Patanjali Jóga szútrái számomra elengedhetetlenek voltak, hogy a jelenkor jógakáoszában ki tudjak igazodni. Érdekelt, hogy mi eredetileg a jóga, hogy úgy tudjak gyakorolni, ahogyan nekem a legjobb. Bakos Attila fordításában és kiadásában elképesztő minőségű munkát vehetsz a kezedbe. ÉS közben meditáció, rendszeresen, amennyi a csövön kifér. Később jött két advanced mű, Barbara Hand Clow és Gerry Clow által írt Kilenc dimenzió alkímiája, ahonnan fejlett tudományos rendszerben megértettem a többdimenziós működést.
Ekkor már szükségem lett egy gyakorlati kézikönyvre, mivel teljesen más valóságban léteztem, mint aki nem kezdett el az önismeret útján járni. Ez számomra Maureen J. St. Germain írása, Ébredés az Ötödik Dimenzióban címmel. A kicsit amcsi címe ellenére zseniális, és gyakorlatban hasznos segítségnek bizonyult, amikor már nagyon kapkodtam a fejem, hogy mi is történik körülöttem, amikor az anyagból való kiindulás helyett frekvencia és energia alapon érzékeltem a világot. Segített földelni, segített újra érzékelni az anyagot. Mert rájöttem, hogy nem meghülyültem, csak a szó fizikai értelmében az alapértelmezett három tér plusz egy idődimenziónál több dimenziót tapasztalok. Amúgy, ha ezt olvasod, valószínűleg te is. És az egész szimpla fizika, csak nem olyan, mint amit a suliban tanítanak. Illetve egy számomra késői korszakban találkoztam Bashar, illetve Wendy Kennedy közvetített üzeneteivel. Minden szavukra libabőr lettem, éreztem, ahogy töltődik le az infó. Nagyon hasznos, ajánlom.
A rögtönzött könyv- és forrásajánló célja, hogy ha szeretnéd, akkor megismerhess azok közül az írások és közvetített anyagok közül néhányat, amelyek engem kísértek. De mondom még egyszer, ez az én sztorim.
A valóság (mi az, hogy valóság, btw?) elfogadása elképesztő távlatokat nyit az önmegismerésben, és azonnali szabadságot ad. Valamelyik nap sétáltam egy nagyon közeli barátom szülinapjára, és megláttam az utcán egy M8-as BMW-t. Bár még jogsim sincs, éreztem, ahogy határtalan boldogság tölt el, hogy minden porcikám ragyog a V8-as, ikerturbós motorból kitörni vágyó 625 lőerő láttán. Ahogy őszintén könnybe lábad a szemem a BMW gyári tuning részlegének vezetője, Marcus Syring álmai szerint ívbe hajlított idomok görbéitől. Éreztem, tudatosítottam, és átéltem az örömöt.
Ez ne lenne spirituális? Átélni az örömöt, legyen az bármitől is?
Emlékszem, abban az időben, amikor ismerkedtem a matcha teával, mindig meditáció után készítettem magamnak ezt a varázsitalt. Nem volt nehéz dolgom, ugyanis a Flying Bird teaházban olyan manufaktúra (Bikouen) teáit is megtalálom, amely a Kyotóban lévő két központi buddhista templomba is szolgáltat teát. Amikor behunytam a szememet, éreztem, ahogy a tea csíje átjárja a testem, ahogy a sejtjeim töltődnek, láttam és éreztem, hogy a nem látható tartományban kb. világítok. Apró mosolyom mögött húzódott a gondolat, miszerint semmilyen pszichedelikus élmény meg sem közelíti azt, amikor 40 perc meditáció után bedobok egy matcha teát, és tovább meditálok, átélve magát a színtiszta létezést. Erre például elég jó a spiritualitás. Már, ha ez az.
Ilyen és ehhez hasonló ajándékai vannak az őszinte megfigyelésnek és megengedésnek. Annak, ha merek mindent érezni, ami lejátszódik bennem testi-szellemi-lelki szinten.
Úgy értem: mindent és bármit.
Hogy egy partyn bármiféle tudattágító nélkül (hálám, hogy léteznek, megfelelő szándékkal és sámánokkal percek alatt meggyógyítanák az emberiséget, ha ez lenne a kollektív szándék) egy belégzésre kapcsolódok a basszusok hömpölygésével, és ülök fel a dallamok szivárványhullámaira.
És ezzel együtt a spiritualitás nem valami rózsaszín felhőbe öltöztetett, hurrápozitív púderesdoboz. Sőt. Két évre kis túlzással kivonultam a világból, és utat engedtem a gyógyulásnak.
És itt érkeztünk egy újabb kulcsfogalomhoz: megengedés.
Az a fajta energia, amikor nem “feltöltesz” valamit a nagy közösbe, amikor nem az akaratodat működtetve cselekszel, hanem “letöltesz”, engedsz, hagysz, megengedsz, hagyod, hogy rajtad keresztül nyilvánuljon meg valami. Teljesen ellentétes érzés azzal szemben, amikor valamit saját akaratból eldöntesz és megcsinálsz (dobozok kipakolása költözés után. De jó lenne végre…) Nem jobb vagy rosszabb. Más. Más minőség.
Ott, remeteségemben azt mondtam, hogy addig nem megyek innen sehova -mármint az életemnek hívott, aktuális konfiguráció fizikai vetületén akkor változtatok bármit is, amikor a legbrutálisabb gyerekkori traumáimat feldolgozom, megbocsátok, elengedek, sőt, hálával gondolok minden ezzel kapcsolatos, az ún. múltban történt helyzetre.
Fura helyzet szinte fillér nélkül, két évig ülni egy fával szemben, és teázni, miközben a fizikai sík gyakorlatilag eltűnik, a buszon emberek helyett energetikai entitásokat és párhuzamos életeiket érzékelem, és több dimenziókapu van nyitva a szobámban a mentális terek folyamatos újraalkotása miatt, mint egy közepes varázslórend éves összejövetelén összesen. De ez az én sztorim, az én konfigurációm, az én tapasztalatom, az én érzékelési és érzékenységi szintem, az én idegrendszerem. A tiéd egészen biztosan teljesen más lesz.
Ezért javasolhatom neked: szembekerülni saját magaddal, akkor is, ha közben lefosod a bokád, akkor is, ha az évtizedek óta lenyomott emlékek robothorrorpornója az arcodba robban, na az totál spirituális. Elveszni bármiben, egót építeni, vagy azonosulni a rendszeres meditáció miatt természetes módon megjelent képességekkel, az csak szimplán szívás. Mint ahogy úgy bejárni dolgozni egy multihoz nyolctól ötig, hogy közben gyönyör tölt el az excel táblákba foglalt adathalmazok alkotta csodálatos rendtől, az őszinte és szép. Nem a forma a lényeg, hanem hogy mi nyilvánul meg a formán keresztül.
Nekem első körben ilyesmi jut eszembe, amikor a spiritualitásra gondolok.
Illetve az, hogy mi nem az.
Imapózba vágott tenyerekkel, fehér ruhában, bájvigyorral namastézni a veled szemben álló emberre, akit amúgy elküldenél a gyíkba, az nem spiritualitás. Tisztában lenni önmagad és a másik ember valódi viszonyával, figyelembe véve, hogy a lényegetek egy, és ebből az állapotból reakció helyett konstruktívan válaszolni az adott helyzetre, talán már közelebb vihet egy szép jelen létrehozásához. Tisztelni a hagyományokat, megérteni és elfogadni, hogy miért van szükség egy szertartáson a tiszta térre, elmét, helyet, öltözetet tekintve, az szintén üdvös és szükséges, ha szeretnél a tudás és tapasztalás szintjén elmélyedni önmagadban.
Mert végső soron talán ez lehetne ennek az egésznek a célja. Az önmegismerés folyamata.
És ehhez valóban segíthet néhány eszköz. Ahogy egy vállalat működtetéséhez, vagy egy tudatosan kontrollált társadalom működtetéséhez megvannak a gyakorlatban alkalmazott eszközei, ugyanúgy a befelé vezető útnak is megvannak a saját eszközei, rituáléi, módszerei, amelyek célzottan az önmegismerés eredményét hordozzák magukban. És ezek néha valóban úgy festenek kívülről, hogy fura ruhába öltözött emberek fura dolgokat kántálnak, énekelnek, fura módon táncolnak, vagy éppen olyan pillantásokat váltanak egymással, amivel nem feltétlenül találkozol a belvárosi sétáid során.
Vagy éppen tök máshogy is kinézhet.
Egyszer egy meditációs kurzus során mondta egy felvidéki srác: “Magyar ember munka közben meditál.” Abban a kontextusban tökéletesen érthetően átjött, hogy a figyelemmel, teljes odafigyeléssel élt hétköznapi élet: maga a nagybetűs meditáció. Amikor ezt megértettem, akkor egy darabig befogtam a számat, pedig én tartottam a gyakorlást…
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt látom, hogy akik voltak olyan bátrak, és elindultak az önmegismerés útján, néha bizony a legmélyebb poklot megjárva, de gyógyulni kezdtek, és végső soron összehasonlíthatatlanul minőségibb életet élnek, mint aki nem nézett bele a belső tükrébe. Amikor ezzel szembesültem, azonnal meg akartam menteni a világot, és hangosan kiabáltam minden utcasarkon, hogy “Meditáljatok, bolondok!”, mert láttam, hogy hogyan lettem egy szinte alkoholista, vállalhatatlan, céltalan partyanimalből konstruktívan létező ember, aki tud adni a környezetének, amikor annak szüksége van rá. Hogy a rendkívül meredeken lefelé tartó spirált hogyan lehet egyetlen belégzés alatt megfordítani, és elindulni egy végtelenül hosszúnak és kilátástalannak kinéző úton… de már felfelé.
Úgy, hogy leülsz.
Becsukod a szemed.
Megfigyeled, ahogy minden lélekzetvételnél a hasad emelkedeni kezd.
És süllyed.
És emelkedik.
És süllyed.
És csak figyelsz.
Csak figyelsz.
Csak figyelsz.
