Őrt állnak az idő felett, évgyűrűikbe zárt virágzás a múló pillanat körforgása. Hullámzásuk az idő réseiben szétterjed. Susogva álmodnak zöld derűt* a világba.
Háttal nekidőlök egy fának és alulról nézem az ágíveket. A fa anatómiája összeköti a kettészelt világrészeket. Talajban eredő, égbe áradó teste szférák átfogója. Forrás és cél így fut össze benne. Ágai kanyargó elágazásként szöknek friss hajtásba, bennük szakadatlan ring az élet. Ujjai közt rezzenő levegő áramlik, és én nézem, ahogy az égtenger egymásba forgó hullámai lassan irizálva mosnak partot a zöld csilló-öblökben. Gallyai a csend-öröm húrjain szólnak hozzám. Az elomló érzékelés ringatói. Lombterét átjárónak képzelem, az erdőfürdőzők elidőző gondolatainak szentélyeként. Azt susogja, hol bevárod lelked**, ott tér, idő és gondolat egybeér, táncra kél benned.
Tenyérrel tapintom a fa vaskos kérgét. A törzs mohás barázdáiban kényelmesen elfér a kezem. Letükrözöm az anatómiát. Tenyerem barázdáiban fák sudarasoknak, ráncokból kacsint vissza a lombozat. Ujjbegyeimen évgyűrűk örvénylenek. Úgy képzelem, felfelé nyúlva a hajkorona antennái az égig érnek. Lenn és a fenn világával összekötve boldogan lógok alá, és szippantok mélyet a friss levegőből. Bizsergető érzés.
Wekerlén át félsötétben hazajövet faragott jelfák egy tábláján olvasom: „Hagyd, hogy forogjon veled ég és föld, tér és idő!”
Hagyom…
Tovább, egy magas fa kiszakadt ágának tövén vörösbegy ül. A tőből idővel friss hajtás sarjad. Nekem most így tanítják a fák a növést.
–
* zöld derű – költői kép Sirokaï Mátyás „Lomboldal” c. könyvében
* * Szeretettel ajánlom a Csirimojó Kiadó „Az elveszett lélek” c. mesekönyvét felnőtteknek. A lélek bevárásának folyamatát idézi meg gyönyörűen megrajzolt lapokon. Mert mindannyian sietünk, robogunk, és néha hátrahagyjuk a lelkünket. Édesapámnak is ezt ajándékoztam.
fotók: @beata.penzes
