A német Zeynep édesanyja temetésére készül az egyébként nagyrészt török család. Ám a férj elnézi az időt, míg éttermében az új séf lányt tanítja be, és nem jelenik meg, pedig nála volt a beszéd, amit felesége írt. Mindezek tetejébe főszereplőnk a szomszédos ügyvédtől izgalmas iratokat kap kézhez: Zeynep édesanyja titokban vett egy házat Horvátországban néhány évvel korábban, és ez halálával a gyermekére száll.
Zeynep a férjéből való kiábrándultságtól és a szomorúságtól vezérelve autóba ül, és meg sem áll a horvát szigetig. A film témája és dinamikája nagyon hasonlít számomra a 2003-as Napsütötte Toszkánára, amiben Diane Lane menekül Olaszországba és vesz meg egy lerobbant villát. Ott és itt is a másik fél félrelépése, és az újrakezdés a mozgatórugók, mindkettő amolyan girl power filmnek mondható, amiben a nő egy új helyen találja meg igazán önmagát.
Miért tetszett annyira a Faraway?
Sok szegmense volt a filmnek, amiért még ha nem is volt annyira komoly, mégis magával ragadott. Az első, hogy nem egy kifejezetten Hollywoodi alkotás volt. Európai rendező, európai, kis színészek munkájából született a Faraway. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem születnek jó filmek Hollywoodban, sokkal inkább azt, hogy üdítő olykor egy olyan alkotás, amit közelebb érezhetek magamhoz.
Szintén kellemes meglepetés volt számomra, hogy egy horvát szigetet választottak. Valahogy az ilyen jellegű filmekben mindig Olaszország kerül reflektorfénybe. Julia Roberts is ott kötött ki, és élvezte a helyi gasztronómia remekeit az Ízek, imák, szerelmekben. Amivel semmi gond nincsen, magam is rajongok az olasz kultúráért, de annyira örültem, hogy végre valami újat kaphatok, mint néző.
Hiszen a szomszédságunkban elterülő mediterrán kis ország legalább annyira megérdemli a reflektorfényt! Ott is elképesztő a kilátás egy szigeten, ott is szüretelnek olivabogyót, és ott is kóstolhatunk ízletes ételeket. Sétálhatunk hangulatos óvárosokban és csodálhatjuk a természet adta szépségeket.
Szimpatikus volt továbbá az is, hogy a Faraway-ben egy 49 éves nő útját mutatja be a német rendezőnő, Vanessa Jopp. Hogy nem egy szakítás utáni 35 évest láthattam, hanem egy közel 50 éves, házas, természetes és nőies alkatú, igazi nőt. Szerettem, hogy őt is szépnek láttam, hogy nem hiányzott a manír, a divatos ruhák, a túltolt smink.
És bár nem ez volt a legkomolyabb film, amit életemben láttam, de valahogy az egész olyan természetes volt. Könnyed, feel good, de a legjobb értelemben. Szóval ha egy olyan filmre vágysz, amiben egy igazi nő újrakezdését láthatod, ha szeretnél egy kis inspirációt, akkor nézd meg a Faraway-t!
Fotó: imdb.com
