fbpx

Az első utazás a karantén után

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Most, hogy kezd talán közeledni a karantén vége, mindenki elkezdett játszani a gondolattal, hova menne először. Mivel azonban sokakat megrázott anyagilag a helyzet, és egyébként sem tanácsos egyelőre repülőre ülni, ezért gondoltuk megmutatunk nektek néhány belföldi helyet, amik legalább annyira elképesztőek, mint azok, amik több ezer kilométerre vannak.

Kis országunkban, szinte bármerre indulunk, mindenhol csodákra lelhetünk, ha egy picikét elkezdünk nyomozgatni. Nemrég fedeztünk fel például egy szuper Facebook csoportot, ahol mindenki megoszthatja merre járt, és milyen szépségekre lelt. Itt találtunk mi is pár nagyszerű helyet, lássuk is őket!

Megyeri tengerszem

Erről a különlegességről már többször is hallottunk, és egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy érdemes Budapestről közel három órát utazni érte!

A cél a Sárospatak közelében elhelyezkedő Megyer hegy, aminek vulkanikus kőzeteit hajdan malomkőfejtésre használták. A bányában vízelvezetés céljából készítettek egy külön vájatot, ebben a bezárás után felgyűlt a víz annyira, hogy végül egy félig mesterséges, félig természetes tó alakult ki belőle. Mitől érdekes ez? Attól, hogy maga a hegy 303 méteren helyezkedik el, ennek lényegében a közepében van a tó, amit körül ölelnek a közel 70 méter magasra nyúló sziklák, ez pedig elképesztő látványt nyújt!

A gemenci szarvasok

Valószínűleg nem véletlenül énekel Lovasi András a gemenci szarvasokról, hiszen igen elterjedt ez a faj ebben a térségben, így szinte bárki találkozhat velük. Az élővilág egyébként is erősen jelen van, pont ettől olyan csodálatos ez a hely. Hatalmas erdős területet találunk itt tavakkal, kisvasúttal, őzekkel, tavirózsákkal és különleges kismadarakkal. Mondhatni ez egy földi paradicsom Szekszárd szomszédságában, ahova egyszer mindenkinek el kell látogatnia!

Noszvaj egy kicsit másképp

Noszvaj régóta terítéken van, leginkább a különleges erdei faházai miatt, amik elnyerték az év szállása díjat 2018-ban. Természetesen ez már önmagában is elég indok, hogy ide látogassunk, de mi tudunk rá még egy okot! A településen feltehetőleg a XIX. században épültek a híres barlanglakások, amik azóta már nagyrészt lakatlanok, és a turisták számára nyújtanak látványosságot. Ezek tufakőzetekből kialakított lakhelyek voltak, a természet adottságait kihasználva készültek. Érdekes élmény meglátogatni őket, és megvizsgálni, hogyan élhettek bennük sok-sok évvel ezelőtt! Egészen hosszan elnyúló területen vannak kialakítva, melynek egy része ma már alkotótelepként működik.

A Mars nincs is messze!

És tényleg! Budapesttől egy köpésre, Tatabánya alatt található Gánt, azon belül is a bauxitbánya, és egyben a földtani park. A bauxit színe pedig vörös, ennek köszönhetően az egész terület, dombjaival és hegyeivel együtt ebben a színben pompázik, olyan érzést keltve a látogatóban, mintha valóban a Marson sétálgatna.

A futurisztikus élményhez hozzáad még egy pluszt az, ha télen megy oda az ember, mikor a fák deresek, amiknek fehérsége még nagyobb kontrasztot ad ilyenkor a föld vörös színével. A hely éppen ezért igen közkedvelt a fotósok körében, de azoknak is elképesztő élményt nyújt, akik csak szimplán megcsodálnák ezt a különleges látványt.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32