fbpx

Mire figyeljünk albérletkeresés közben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nehéz pozitív módon beszélni a koronavírushelyzetről, azonban az egy elég szembetűnő változás, hogy átrendeződni látszik a lakáspiac, ami évek óta elképesztően magas árakat produkált, de első körben az albérlet árakon tűnt fel a változás. Ahogy egyre több lakás vált szabaddá, úgy változott hirtelen a kereslet és kínálat, ezzel együtt pedig az árak is csökkeni kezdtek. Azonban nem árt körültekintőnek lennünk most is, hiszen az alacsony ár még nem minden.

Bizony, jó pár százalékkal lejjebb mentek az albérlet árak, míg eddig sokszor egy szobát kaptál maximum 100 ezer forint alatt, most már 100-110 ezer forint környékén kisebb lakásokat is ki lehet bérelni. Viszont nem árt ezeket a hirdetéseket jó alaposan átolvasni.

A turizmus drasztikus visszaesésével, az egykor kifejezetten turisták elszállásolására fenntartott -sokszor luxus kategóriájú- airbnb lakások üresen maradtak. Ezeket pedig most jócskán olcsóbban próbálják lakókkal feltölteni a tulajdonosaik. Azonban ezeknek a hirdetéseknek az alján legtöbbször az olvasható, hogy kiadó 3 hónapra vagy az ár x hónapig értendő, aztán újra tárgyalják az adott lakóval: vagyis, amint javulni látszik a helyzet és újra beindul a turizmus, a lakókkal nem hosszabbítják meg a szerződést vagy olyan magasra emelik az albérelt árát, mint a vírus előtte volt. Sajnos továbbra is igaz, hogy ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor azzal bizony valami baj van.

Minden lakás esetében érdemes erre rá kérdezni: mennyire hosszú távban gondolkodik a tulajdonos és az árra is érdemes ráerősíteni, hiszen senki sem szeretne havonta költözködni.

albérlet

Ha az ár elfogadható, akkor még mindig ott az első találkozás, ami sokszor sajnos csalódás. A képen kicsit nagyobbnak tűnt, más volt a szín, legrosszabb esetben, nem is ez a lakás szerepelt a hirdetésben. Az ingatlanosok vagy éppen maguk a tulajok is szeretnek sokszor halszemoptikával fényképezni, amely jócskán megnagyobbítja a teret. Ezek azonban szinte mindig csalódáshoz vezetnek. Próbáljunk mindig szkeptikusan állni egy-egy ingatlanhoz és sose foglalozzunk az előtt, hogy látnánk az ingatlant, akármennyire is sürgős a dolog.

Mindig megbízható forráson keresztül keresgéljünk: legyen az egy barát vagy rokon, vagy az ingatlan.com esetleg albérlet.hu. Ezekre az oldalakra nem kerülhet fel akármi-persze, ettől még legyünk óvatosak itt is-így nem kell félnünk, hogy egy csaló áldozataivá válunk. Kerüljünk minden olyan oldalt, ahol nincs kép az ingatlanról, vagy ahol látszik, hogy nem valós képek szerepelnek és az is gyanús lehet, ha elképesztően alacsony árakat látunk.

Mindig határozzuk meg a kritériumokat, de ne feledjük, nincs olyan, hogy tökéletes. Legyen meg a fejünkben, hogy milyen környékek jöhetnek szóba. Ha nem ismerjük azt a helyet, ahol az albérlet található, térképezzük fel előtte, nehogy kellemetlenség érjen minket. Határozzuk meg a maximális árat, amit még biztosan ki tudunk fizetni, illetve az egyéb elvárásainkat. Így sokkal egyszerűbb lesz a keresés és hatékonyabb is.

Sokan szokták kérni, hogy már eleve foglalóval érkezzünk, nehogy „lecsapják” a kezünkről az adott lakást. Az egyik pozitívuma a mostani helyzetnek, hogy most, hogy normalizálódni kezdtek az árak, sokkal nagyobb lett a verseny, így míg pár hónapja az alacsonyabb árú és jó állapotú lakásokat nagyjából pár napon belül elvitték, most már sokkal nagyobb a választék ezekből. A sok túlárazott és lelakott, nagymama szedett- vedett bútoraiból berendezett lakások tulajainak pedig el kell kicsit gondolkodniuk, az biztos. Így ne foglalj le semmit, amiben egy kicsit is kételkedsz.

Mindig minden legyen lepapírozva. Ez az albérlő és a tulaj számára is egyaránt fontos, hogy később se érjen senkit kellemetlen meglepetés. Legyél tisztába a saját jogaiddal és kötelességeiddel is, hiszen ez mindenki érdeke.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32