fbpx

A vegánságról őszintén, avagy jó-e a felcímkézés

Felvenni a vegán címkét áldás és átok egyben, nem csoda, hogy az elmúlt években annyian váltak meg tőle, vagy legalábbis formálták a maguk képére. Saját tapasztalataim révén szeretnék rávilágítani az életmód pozitív és negatív aspektusaira.

Mindezek előtt azonban azt hozzátenném, hogy ezek csupán saját tapasztalataim, nem általánosíthatóak, nyilván mindenki máshogy éli meg és mások az észrevételei. Se lehúzni, se magasztalni nem szeretném a vegán életmódot, csupán elmondani az észrevételeimet, amikkel talán néhányan tudnak majd azonosulni.

Kezdem egy gyors magyarázattal, mi is az a vegánság: ez egy életmód, egy elvrendszer melynek lényege, hogy az állatok is érző élőlények, akárcsak mi (idegrendszerrel rendelkeznek ők is, ezért képesek például a fájdalom érzékelésére, éreznek félelmet és boldogságot is) és az embernek nem áll jogában kihasználnia őket, dönteni az életükről, ipari, rossz körülmények között tartani őket, és különböző eszközökkel megtermékenyíteni, vagy bántalmazni őket, akaratuk ellenére. Ezért a vegánok nem fogyasztanak állati eredetű élelmiszereket (hús, tejtermékek, tojás, méz), nem használnak állatokon tesztelt termékeket, és nem hordanak állati összetevőket tartalmazó ruhadarabokat (szőrme, bőr, gyapjú).

Én először 6 éve találkoztam ezzel az életformával, mikor regisztráltam Instagramra. A kiegyensúlyozott, egészséges életmód kezdett igazán érdekelni, aztán véletlenül belefutottam egy olyan filmbe, ami nem egészen ezt taglalta, hanem a hús-, tej-, és bőripar borzalmait vágta az arcomba. Sokak szerint ez erőszakos térítés, és nem célravezető, nálam mondjuk eléggé hatásos volt, az egészet végigsírtam, majd úgy álltam fel, hogy ebben többet nem akarok részt venni.

Így kezdődött a vegán életmódom. Voltak nehézségek az elején, a mennyiségekkel akadtak problémáim, de aztán ezeket beállítottam és élhetővé vált számomra az egész. Egyre inkább megszerettem főzni, élveztem a kreatív részét, és lelkileg hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Tisztább lett az elmém is, jobban tudtam figyelni az órákon, később fáradtam el. Mindeközben pedig tényleg azt éreztem, hogy a lelkem könnyebb, hogy nem járulok hozzá millió állat lemészárlásához, és ezt a mai napig így érzem.

vegán

Egyetlen dolog okozott igazán nehézséget, a halfélék elhagyása. Azt hiszem a tengergyümölcseit korábban is jobban szerettem más hús fajtáknál, és őszintén, bármilyen rosszul vagy igazságtalanul is hangzik, valahogyan a halak fájdalmát kevésbé tudtam átérezni, mint egy halál sorba küldött bociét. Így ez volt az egyetlen szegmens, ami nehézséget okozott, de ha belekóstoltam egy kis halba, utána lelkiismeretfurdalást éreztem, nem esett jól megenni. Ez már önmagában egy rossz beidegződés, mert az ételhez kötött negatív érzések rossz kihatással lehetnek mind a testi mind a mentális egészségre. Csakhogy ugye én nem egészen ételként tekintek a halfélékre sem, hiszen a vegánság lényege, hogy az állat nem étel, hanem érző élőlény.

Ezzel rá is térek az egész lelki részére. Mert az, hogy én hoztam egy döntést, egy eléggé szélsőségeset ráadásul, az nem csak engem érintett, hanem a körülöttem élőket is. Több évnyi harc volt az, hogy elfogadtassam másokkal, mostantól én így szeretnék élni. Van, aki ezt a mai napig hülyeségnek tartja, és képtelen elfogadni a döntésemet. Valószínűleg csak szeretetből vagy aggódásból, de ahogyan kommunikálja, azzal pont az ellenkezőjét éri el, fájdalmat okoz, vagy éppen szorongást. Szóval magamra vettem egy több éves háborút, pedig szerintem mindenkinek szíve joga eldönteni, hogyan éli az életét.

Viszont megismerkedtem vegán közösségekkel, köztük voltak, akiket nagyon megszerettem, és voltak, akik számomra olyan agresszív politikát választottak, amivel szinte nyomást helyeztek saját vegán társaikra is. Ezek az emberek, akiknek aztán nem mered elmondani, hogy még olyan dezodort használsz, ami állatokon tesztelő cégtől származik, mert egyelőre nem találtál megfelelő alternatívát. Ez pedig sokkal inkább romboló magatartás szerintem, mint építő, mert szintén szorongáshoz vezethet.

Sokszor kérdezték tőlem, hogy párkapcsolati szinten én vegán partnert keresek-e magam mellé. A válaszom nem volt. Ennek kettő oka van. Az egyik az, hogy nem akartam, és most sem akarok olyan emberrel együtt élni, aki úgymond esetleg vegánabb nálam, vagy igazi vegánnak tartja magát, és megszólna azokért a dolgokért, amikben én még nem vagyok az, vagy mert hátrébb tartok ebben a folyamatban, vagy úgy döntök, hogy bizonyos részét nem szeretném magamra venni.

Egyszerűen nem érezném magam komfortosan egy vegán férfi mellett. Na meg nem is találkoztam olyannal, aki érdekelt volna ilyen szinten, és véleményem szerint a párválasztás egy sokkal összetettebb dolog annál, hogy életmódok alapján válogassunk, de persze a közös értékek fontosak.

vegán

Manapság egyébként sokszor úgy érzem a vegán szó szinte negatív jelző lett. Erről azt gondolom, a már korábban is említett fröcsögő, agresszív, térítő tagok tehetnek, akik nem tudnak örülni egy-egy kisebb változásnak, mert csak azt látják, hogy a teljes világ még milyen messze van ettől. Pedig valójában egyre több lehetőségünk van itthon is ezt az életmódot követni.

A hazai Facebook csoportok is tele vannak egymást lehúzó, negatív kommentekkel, ezért én személy szerint már nem is nagyon használom őket, mert többször éreztem inkább azt, hogy károsak, mint azt, hogy segítőek, összetartóak lennének ezek a közösségek. Ez egyébként nagyon sok más tematikájú csoportra is igaz, nem csak a vegánokra.

Összességében sokszor éreztem azt, hogy egy nyomás van rajtam, mert felcímkéztem magamat. És nem véletlenül mondják, hogy a szélsőség sosem jó. Beskatulyázni magadat nem építő, sokkal inkább romboló. Mert onnantól kezdve az emberek elvárnak tőled egy adott viselkedési formát (amit te magad is elvársz önmagadtól), és ha nem tartod ezeket, akkor rád sütik, hogy na, akkor te már nem is vagy vegán. Addig meg az volt a bajuk, hogy az vagy. Én egyébként sokkal több negatív kritikát kaptam nem vegánoktól, mint amennyiszer én próbáltam volna őket áttéríteni, ez is érdekes dolog.

Miután  bejelentettem a döntésemet, hirtelen mindenki dietetikus, orvos és életmód tanácsadó lett, és nagyon aggódott, vajon elég fehérjét viszek-e be. Mert ha valaki egy kicsit is extrémebb életmódot választ másoknál, azzal hirtelen nem tudnak mit kezdeni az emberek, az furcsa, és nem normális, és az akkor biztosan rossz. De ha azt mondtam volna, hogy rágyújtok egy cigire, vagy leugrom a mekibe, akkor csak vállat vontak volna, pedig mindkettő az egészségem ellen menne. Csak ezek valamiért rendben vannak, mert mindennaposak.

Mindazonáltal a barátaim többségének borzasztó hálás vagyok, mert bármennyire is tartottam a véleményüktől, ők nyitottan és elfogadóan álltak hozzám. És nagyon sokan visszavettek a húsfogyasztásukból és szívesen kipróbálnak vegán verziókat, amiért igazán büszke vagyok rájuk. És úgy látom, a generációnknak ez az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy egyre többen vagyunk, akik azonnali ítélkezés helyett inkább kíváncsiak vagyunk a másik döntéseinek hátterére. Bőven van még ebben hova fejlődni, de azt hiszem jó az irány.

vegán

Én pedig 6 év vegánság után úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak azt a lehetőséget, hogy ha nagy ritkán megkívánok egy kis sült halat, akkor enni fogok belőle, mert egy nagyon fontos dolgot is megtanultam az elmúlt években: a testünk sosem hazudik. És bárki bármit is gondoljon, hallgatni fogok rá, mert ez az egyetlen dolog, amit 6 év után is érzek, hogy néha megkívánok, ez pedig nyilvánvalóan nem véletlen. Ez nem azt jelenti, hogy innentől minden egyes nap ez lesz a menü, csak annyit, hogy ha mondjuk havonta egyszer azt érzem arra vágyom, akkor azt fogok enni.

Ettől még tudom, hogy a hús, a tej és a tojás valószínűleg sosem fog visszakerülni az étrendembe, mert nem vágyom rájuk. Viszont a nagymamám legendás mini pogácsájából is fogok enni, mert az egy életérzés. De továbbra is törekszem olyan termékeket használni, amiket nem tesztelnek állatokon, támogatom a vegán kezdeményezéseket, és eztán is növényi alapú ételek fognak szerepelni 99%-ban az étrendemben, mert az alapelvekkel tudok azonosulni, és nem tartom helyesnek azt a mértékű túlfogyasztást, ami körbevesz.

És mert még mindig egyik álmom, hogy megölelhessek egy ipari körülményekből szabadult bocit, és a fülébe súghassam: sajnálom, hogy az ember szenvedést okoz neked és társaidnak. Meg mert ezzel az életmóddal is védem a környezetünket, és még azért is, mert rengeteg isteni vegán kaját megismertem, és szeretem megfőzni, és fogyasztani is őket, egyszerűen egészségesebbnek érzem magam tőlük.

Viszont a nyomást nem szeretném többé, se saját magamtól, se a vegán se a nem vegán oldalról. Önmagam akarok lenni, szorongás nélkül, ítéletek nélkül. Az intuíciómra szeretnék mostantól hallgatni, és kiegyensúlyozottan élni testileg, és lelkileg is. Ezért a vegán címkét most leteszem.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek