fbpx

Utcaszínházi fesztivál helyszíne lesz Kapolcs augusztus végén

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Utcaszínházi fesztivált rendeznek Kapolcson augusztus végén. A háromnapos előadássorozaton utcaszínházi műsorok, családi- és gyermekprogramok, koncertek várják majd a látogatókat.

Virág Zsóka fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, hogy augusztus 28. és 30. között rendezik a 2. Bondoró Utcaszínház Fesztivált, a rendezvény ideje alatt Kapolcs utcáit élettel és programokkal töltik meg.

A fesztivál első napján mások mellett gólyalábasokkal, élő zenés utcamozival találkozhat a közönség. Másnap többek között a Tűzmadarak Cirkuszcsoport előadásával, a Mikropódium Családi Bábszínház Stop! Állj meg és nézz című produkciójával, valamint Vázsonyi János szaxofonművész koncertjével várják a nézőket. Lesznek színházi és bábelőadások, este pedig Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés estje hallható majd.

A fesztivál zárónapján geotúrán lehet részt venni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében, délelőtt Fabók Mancsi Bábszínháza lép közönség elé A székely menyecske meg az ördög című előadással, valamint Müller Péter Sziámi és barátai készülnek egy meglepetés formációval.

Szabó Balázs mesemondó délutánján az érdeklődők csángóföldi humoros, pajzán meséket hallhatnak, végül gólyalábasok zenés felvonulása és tűzshow zárja a fesztivált.

Forrás: MTI.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek