Sokan talán nem is gondolnánk, hogy egy olyan jellegű cégnek, mint a Telekom, a művészethez is köze van. Ráadásul a cégnek köszönhetően olyan tárlatot látogathatunk meg, ami igazán fontos témákat boncolgat.
Az elmúlt napokban szerencsénk volt részt venni az Egyensúlyban című kiállítás sajtós megnyitóján és tárlatvezetésén, amit ezúton is köszönünk a Ludwig Múzeumnak és a kurátoroknak.
A Keeping the balance elgondolkodtató, egyedi, és nagyon aktuális, kortárs tárlat. Üzenete, hogy ebben a furcsa és mondhatni fejre állt világban megtaláljuk az egyensúlyt. Hogy ne vonjunk le azonnali következtetéseket, ne menjünk el problémák mellett, hanem inkább vizsgáljuk meg azokat.
Ilyen például a borítón, a falon látható sorozat. Amire ha csak rápillant az ember, akkor egy szemüveg márka reklámplakátjait láthatja, szép modellekkel. A valóságban azonban ezek a modellek elképesztően erős nők, akik abuzív kapcsolatokból menekültek meg, vagy orvosi figyelmetlenség okán olyan gyermeket hoztak világra, akinek nem voltak végtagjai. A művész ezzel arra hívja fel a figyelmet, ahogy egy könyvet sem a borítója alapján érdemes megítélni, úgy egy reklámfotó is rendelkezhet mély mondanivalóval, háttértörténettel. És egyáltalán a világban mindent érdemes megkérdőjelezni, vagy előítéletek helyett inkább nyitottsággal fogadni.

A kiállításon előkerül még a múlandóság gondolata is, a három női szobor például szappanból készült, szimbolizálva, hogy mind-mind egyek vagyunk. Emberek, akik jönnek, majd eltűnnek erről a bolygóról. Hogy mindannyiunk kapott egy bizonyos mennyiségű időt, amit itt eltölthetünk, az viszont már rajtunk áll, hogyan élünk ezzel a lehetőséggel.
Ezek mellett az egyenjogúság problémájára, a politikai berendezkedések hatalmas átalakulásaira, környezetünk elhanyagolására is reflektálnak a művészek. Céljuk, hogy észrevegyük, felborult a világ rendje, és az embereknek valahogyan vissza kell találniuk az egyensúlyhoz, hogy nem csak körülöttük, de a lelkükben is rend legyen.
A borítókép forrása a Ludwig múzeum sajtóanyaga, a jog a múzeumot illeti.