Ma már konkrét oldalak épülnek arra, hogy fotókat, videókat osztanak meg arról, ahogyan mások pózolgatnak a legújabb insta fotójukhoz. Ennél tovább megyek, akár életveszélyes helyzetekbe is sodorják magukat, csak, hogy növeljék követőtáborukat. Vajon mi ennek a mozgatórugója, és hogyan változtathatunk rajta?
Mikor az ember nézi ezeket a külső szemlélőként felvett videókat, csak nevet rajtuk és tovább pörget. Vannak azonban olyanok, mint a jól ismert baki videók, amikben esnek-kelnek az emberek. Én azokat se tartottam sosem viccesnek, mert mindig azon kattogtam utána, hogy vajon nem lett-e valami nagy baja az illetőnek. Aztán próbáltam azzal megnyugtatni magamat, hogy csak nem tették volna fel a videót, ha súlyosan megsérült, akiről készült.
Ezt éreztem akkor is, mikor egy lányról láttam videót, hogy a tengerparton bement a sziklák közé, felült egyre feltett kezekkel, hogy a barátnője fotózza vagy videózza le. Aztán jött egy hatalmas hullám, ami lesodorta a kövek közé. Megkerestem utána a profilját, mert személy szerint elfogott az aggódás, nem lett-e valami baja. (Kiderült, hogy túlélte.) Mindeközben azon gondolkodtam, miért csinálják ezt? Miért nem fontosabb az életük?
A like vadászat háttere
Mikor elkezdtem böngészni a témában, az első oldalak mindegyike arról szólt, hogyan szerezzek több like-ot, vagy miért ne vásároljam meg őket. Már ez is sokatmondó, én azonban a lelki hátterére voltam kíváncsi ennek az egész gyűjtögetésnek. Szerencsére a mindset pszichológia oldalán találtam egy remek cikket a témában. Ebből idézek is egy részletet:
„Számos kutatás van már arról, hogy a közösségi média használata fokozza a szorongást, csökkenti a jóllétet és az élettel való elégedettséget, illetve függőséget okoz. Utóbbi egyik fő összetevője éppen a lájkok gyűjtése, ami ugyanúgy, mint például a szerencsejáték esetében a nyeremény, az agy jutalom- és boldogságközpontját aktiválja. Nagyon is valós probléma a 21. századi ember önmeghatározásában a „lájkolnak, tehát vagyok” – ha nem lájkolnának, akkor viszont másban kellene megtalálnom a létem és szerethetőségem igazolását. Lájkok nélkül a közösségi média szimplán csak egy kiapadhatatlan hírforrás lenne, illetve folyamatos reality show mások életéből, nem pedig a népszerűség mércéje, és a nárcisztikus igények kielégítésének eszköze.”
Ez alapján azt gondolom – bár nem vagyok pszichológus – hogy minden ilyen fotó, főleg vagy videó, amihez az ember akár az életét is kockáztatja, valójában egy segélykiáltás a figyelemért. Az önbizalom hatalmas hiánya. Az, hogy az ember ezt az űrt like-vadászattal próbálja betölteni, ez a probléma valós okának figyelmen kívül hagyása. Amitől azonban ez a probléma megszűnni nem fog, sőt, ahogyan a mindset-es cikkben is írják, a szorongás csak még jobban elmélyül, ha esetleg nem éri el az illető a megfelelő like számot.
Viszont amikor meg jönnek a like-ok, akkor az az agyunk jutalmazó rendszerére hat, dopamin szabadul fel, ettől beindulnak a boldogsághormonok, ezáltal tulajdonképpen a like-tól jól érezzük magunkat. Ez pedig aztán könnyedén függéshez vezethet. És innentől lesz ez egy ördögi kör, mert minél inkább vágyunk a like-ra, ha nem kapjuk meg szorongunk, és újabb kontentet gyártunk, hátha az sikeres lesz, emiatt készülhetnek egyre extrémebb tartalmak. Mert azt gondoljuk, majd azzal megkapjuk, amire vágyunk. És ha bejön, és tényleg egyre többen kedvelik, akkor meg már nincs visszaút, tartani kell a szintet. Tehát létrejön egy őrült hajsza. Miközben a valós probléma egyre mélyül, sőt, kiegészül még másikakkal is esetleg.
Miért veszélyes a like gyűjtögetés ?
Mert ez is olyan lesz, mint bármilyen más függőség. Mindig egyre több kell majd, hogy elérjük azt a dopamin szintet, amitől boldogok leszünk. Ez pedig adott esetben, ha hajlamosak vagyunk rá, egyre őrültebb dolgokba visz majd bele minket. Míg végül akár az életét is kockáztatja valaki. Azt gondolom, hogy ennek elsődleges célpontja a fiatal korosztály, mert bennük korukból adódóan is sok frusztráció lehet.
Önbizalomhiány, kiközösítés, akár csak amiatt is, hogy tiniként nagyon sokat változik például a test maga, amit nem mindig könnyű elfogadni, vagy hozzászokni. Rájuk van ez tehát a legnagyobb veszéllyel, mert ők ráadásul már ebben a korban nőttek fel, mikor természetes az online létezés. Emiatt gyakran összemossák a valósággal, ami megint csak veszélyes lehet rájuk nézve. Hiszen lényegében reklámterméket csinálnak magukból, amit el akarnak adni, csak itt nem pénzzel fizetnek érte (jó esetben), hanem like-al. Miért? Mert ezzel próbálják fenntartani a pozitív énképet. A szomorú csak az, hogy a valóságban ez az énkép igazából borzasztóan negatív, a like vadászat pedig csupán egy hamis megoldás.
Hogyan változtassunk ezen?
Fontos, hogy önmagunkról, a gyerekünkről, vagy egy barátunkról van-e szó. Ami mindegyik esetben azonos, az a megkérdőjelezés, és az őszinteség, hogy felnyíljon a saját szemünk, vagy a másik embernek segítsünk ebben. Figyeljünk a jelekre, amik mutatják, hogy belecsúsztunk-e a függőségbe. Ezek egészen egyértelműek, ha elkezdjük vizsgálni magunkat, barátainkat.
Ilyen az, ha megszállottan küzdünk a likeokért, ha úgy érezzük, hogy önbizalmunk egyetlen forrásai, és a boldogságunkhoz is nagyban hozzájárulnak, és folyton azon gondolkodunk, milyen őrültséget csináljunk ahhoz, hogy minél többen kedveljenek minket ezeken a platformokon.
Gondolok itt például a lányra, aki a covid első tombolásakor a repülőgép wc deszkáját nyalogatta, és ezzel próbált népszerűségre szert tenni TikTokon. De ez már tényleg extrémitás, ennél enyhébb dolgok is jelezhetik a függőséget, amiket fentebb felsoroltam. Ha ezeket érzékeljük magunkon, és úgy érezzük, nem tudunk megküzdeni vele, vagy kitörni az ördögi körből, akkor kérjünk szakmai segítséget, hiszen sosem kínos pszichológushoz fordulni, erről írtunk itt.
Ha pedig barátaink közül látjuk valakin ezeket a jeleket, forduljunk szeretettel felé, gyengéden jelezzük a problémát, és próbáljunk rájönni az okára. Segítsük, hogy meg tudja oldani, próbáljuk az önbizalmát növelni, és ha úgy látjuk, hogy kevesek vagyunk ehhez, akkor finoman terelgessük a szakmai segítség irányába.
Itt fontos egyébként különbséget tenni az üzleti és a magán célok között. Mert üzleti szempontból nyilván pozitívan hat a nagy elérés. Legyen szó termék eladásról, vagy ha valaki fotós karrierbe kezd és így tudja népszerűsíteni a képeit. Ez egy másik kategória, a probléma nem itt van, de legalábbis nem ugyanabból a szempontból. Mert amikor egy cég bármit megtesz a profitért, az sincsen rendben, de ez egy másik témakör. Amiről viszont most beszélek, mikor valaki saját privát emberi létezését teszi függővé a social médiától. Mikor hétköznapi tetteink mögött az a mozgatórugó, hogy ezzel majd biztosan sok like-ot érünk el.
Gyermekeinket pedig egyrészt úgy óvhatjuk meg, ha odafigyelünk lelkiállapotukra, és ebben nagyon fontos, hogy ne menjünk el legyintve a problémáik mellett. Mert sokan beleesünk abba a hibába, hogy kinevetjük a fiatalokat, hogy nekik még milyen semmiségekkel kell megküzdeniük. Ez pedig így abszolút nem igaz. Mert minden korban más jellegű problémák okozhatnak sokkal nagyobb gondot, mint azt mi hinnénk. Ezért borzasztóan fontos, hogy ne kicsinyítsük a gyerekekét sem, mert ezzel pont azt érjük el, hogy kevesebbnek érzik majd magukat, hisz még a szüleiket sem érdekli a gondjuk.
Segíthetünk még azzal, hogy megpróbálunk hobbit, elfoglaltságot találni nekik. Írtunk már korábban például arról, hogyan járulhatunk hozzá, hogy megtalálják a szenvedélyüket. Így lesz valami, amiben kiteljesedhetnek, ami örömet okoz, és növeli az önbizalmukat. Ezen túl pedig beszélgessünk velük az Internet helyes használatáról, hiszen valójában nem az a gond, hogy léteznek ezek a felületek, hanem az, ahogyan használjuk őket.
Az egyik leglényegesebb dolog gyerekkorban egy egészséges önbizalom kialakulása. Ezért igyekezzünk dicsérni őket, és ha a kommunikációjukban azt látjuk, hogy elakadásaik vannak ezen a téren, ha szoronganak, nem szeretik magukat, akkor merjünk segítséget kérni. Hiszen a szülők sem hősök, vagy mindentudók, egy ponton szorulhatnak segítségre, ami egyáltalán nem ciki, sőt, néha pont ezzel mentjük meg leginkább a gyereket.
A like-vadászat tehát azt gondolom, hogy a 21. század egyik legégetőbb problémája. Ami első sorban a fiatalokat érinti, de nem kizárólag őket, ez egy globális történet. Viszont, mint oly sok nehézségből, kiút ebből is van, ha szeretettel fordulunk önmagunkhoz, és másokhoz is, ha igyekszünk a valódi okokat felkutatni és azokat orvosolni.