fbpx

Tizenöt ingyenes előadás a Budapest Ritmo Pikniken

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Pénteken és szombaton 15 ingyenes szabadtéri világzenei előadást hallgathatnak meg az érdeklődők az 5. Budapest Ritmo Pikniken három budapesti köztéren, a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téren.

A főváros legnagyobb világzenei koncertsorozata az eddigi legerősebb, kizárólag hazai előadókból álló line-upjával jelentkezik, ahova többek között bicikliseket és kisgyerekeseket, környékbeli piacra járókat és a távmunkában dolgozókat várják – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Mint írják, a Rákóczi téren pénteken a Common Vibes mentoráltjai, a Várkonyi Csibészek zenélnek, utánuk Sena Dagadu afrobeat szólókoncertje szerepel a programon. Szombaton a Rákóczi téren a Nosnach klezmer-sanzonja, majd Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója hallható, ezután pedig a Los Orangutanes, a kelet-európai cumbia zenekar lép fel.

A Millenáris parkban pénteken a világzene nagydíját, a WOMEX Életműdíjat idén elnyerő Lakatos Mónika Rostás Mihály Mazsival lép fel, majd a Csángálló zenekar ad koncertet. Szombaton a bulizenét az Etnorom biztosítja, a görög-magyar Meybahar és az etnojazz hazai képviselője, a Borbély-Dresch Quartet pedig piknikkoncertet ad. Pénteken a Hunyadi téren a Branka Trio szerb-magyar népdal performanszát és a Meszecsinka pszichedelikus folkját, szombaton pedig a Le Rom és a Romano Drom cigányzenekarok tánczenéjét hallhatják az érdeklődők. Szombaton reggel a gyerekeknek szóló mesekoncertjével Paár Julcsi Hangolója lép fel.

A Budapest Ritmo Piknik a város legnagyobb világzenei fesztiváljának vírusbarát, kültéri variációja, amit idén ötödik alkalommal, ezúttal rendhagyó körülmények közt rendez a szervező Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A program koncertjei ingyenesek.

Bővebb információk www.budapestritmo.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

Forrás: MTI.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32