fbpx

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Dél-Dunántúlon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) területén – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

Mint azt a DDVIZIG közleményében írták, az intézmény működési területén, Baranya, Somogy és Tolna megyében tizenöt szennyezett helyszínen számolják fel az illegális hulladéklerakókat, s várhatóan 300-350 köbméter szemetet gyűjtenek össze a Duna, a Dráva és a kisvízfolyások meghatározott szakaszán.

A hulladékot négy gyűjtőhelyre szállítják, majd a baranyai sellyei, a cserkúti, orfűi és a Somogy megyei depókból hivatalos hulladéklerakó helyekre szállítják a már szelektíven kiválogatott szemetet.

A Dráva mentén mintegy 5 kilométernyi, míg a Kapos mentén nagyjából 8 kilométernyi szakaszt érint a program, ezen kívül az Orci-patak, a Deseda-patak, a Rinya, a Nyugati-övcsatorna, a Keleti-Bozót-csatorna, a Kiskoppány-patak, a Pécsi-víz, a Baranya-csatorna, a Völgységi-patak, illetve a Duna mentén Mohács területe is megtisztul.

A közleményben felidézték, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium előterjesztése és koordinációja alapján idén nyáron indult el a „Tisztítsuk meg az országot!” címet viselő országos program, melynek célja, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, a közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását elősegítsék, valamint keletkezését megelőzzék.

A projekt négy ütemből áll és 2022-ig tart. Az első szakaszban az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető, jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása a cél. A projektben közreműködő szervezetként a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a települési önkormányzatok mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti parki igazgatóságok is részt vesznek.

Az első szakaszban az állami feladatkiosztást teljesítik az állami fenntartású intézmények és szervezetek, közöttük a DDVIZIG is.

A kommünikében felhívták a figyelmet arra is, hogy a projekt kapcsán mindenki segítségére számítanak. Így például a HulladékRadar applikáción keresztül bárki könnyedén bejelentheti, ha illegálisan lerakott hulladékot lát. A bejelentések helyszíneit azonosítják, ezután a közreműködő szervezetek gondoskodnak majd a hulladék felszámolásáról – közölték.

Forrás: MTI.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek