fbpx

Orca – magyar siker a brit Királyi Repüléstudományi Társaság tervezői versenyén

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy Orca névre keresztelt, elektromos hajtású, függőlegesen fel- és leszálló betegszállító légi járművel harmadik helyezést ért el egy magyar csapat a brit Királyi Repüléstudományi Társaság (Royal Aeronautical Society – RAeS) tervezői versenyén – írta a bama.hu hírportál.

A Baranya megyei hírportál beszámolójában azt írták, hogy a RAeS évente hirdeti meg nemzetközi repülőgép-tervezői versenyét és ezen a fiatal tervezőkből álló pécsi csapat bravúros megoldással szerezte meg a harmadik helyet.

A Pécs melletti pogányi reptéren működő Magnus Aircraft repülőgyár munkatársai – Varga Soma, Koltai Zsolt, Matyus Ákos, Rabovszky Gábor és Pieczarka Péter – Indiából, az Egyesült Arab Emirátusokból0, az Amerikai Egyesüt Államokból és Angliából származó mérnökcsapatokkal szállt versenybe.    

A cikk szerint a csapat a jövőben meg is építené az Orca névre keresztelt elektromos hajtású, függőleges fel- és leszállásra képes betegszállítási feladatokra tervezett járművét.     A lapnak nyilatkozva Varga Soma, a csapat vezetője, a repülőgép aerodinamikájáért felelős tervező azt mondta: a 2017-es Irma hurrikán körülményes mentési körülményei miatt  egy olyan járművet terveztek, ami a gázturbinás helikoptereknél gyorsabban és hatékonyabban tud beteget szállítani.

Varga Soma elmondta: folytatják a munkát, mert tervezett járművük megvalósítható, s néhány éven belül egy működőképes prototípussal szeretnének előrukkolni. Hozzátette: első lépésként egy 1:4 méretarányú változatot szeretnének megépíteni, hogy kipróbálják a kontrollt, a felületek egymásra hatását és tesztrepülést hajthassanak végre.

A pécsi csapat által tervezett gép járműkabinjában a pilótán kívül egy orvos, valamint egy fekvőbeteg férne el, a repülőgépet pedig hét elektromos rotor hajtaná, amelyek közül az első kettő forgatható, így ezek az emelésbe és a gép előrehaladásába is besegítenének. A kéttonnás gép összességében nagyjából 300 kilogrammnyi hasznos teher szállítására volna alkalmas, az eddigi szimulációk szerint pedig legalább 110 kilométert tud megtenni akkumulátorának feltöltésével – közölték a cikkben.

Szöveg forrás: MTI

Kép forrás: Orca-evtol.com

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32