Az életünk során számtalanszor kerülünk olyan szituációba, hogy valamit próbálunk elmagyarázni valakinek, de egyszerűen nem érti mi a bajunk. Ahogy mondani szokás ’nem jön át a mondanivalónk’. Ettől pedig egyre idegesebbek leszünk, és végül már az alap problémánk eltörpül amellett, hogy minket senki sem ért meg.
Aztán ott van a másik oldal is, mikor valaki nekünk próbálja elmagyarázni, hogy mi a gondja, de mi olyannyira nem értünk egyet vele, hogy ez esetben is szinte felrobbanunk, annyira zavar minket, hogy az a másik ember másképp vélekedik.
Miért vagyunk ennyire különbözőek?
Röviden azért, mert nincs két olyan ember, aki ugyanazokon a tapasztalásokon menne végig életében. Erre nagyon jó bizonyíték az a játék, amit a mindset pszichológia oldalán is javasolnak. Ez pedig abból áll, hogy egy barátoddal egymásnak háttal leültök, és te elkezded elmagyarázni neki, hogy mit látsz a képen, ami a cikkben szerepel. A barátodnak pedig az a feladata, hogy lerajzolja a hallottakat. Teljesen biztos, hogy mikor végeztetek és megmutatjátok egymásnak a két képet, akkor azok tele lesznek eltérésekkel.
Miért? Mert mindenről más benyomásunk van. Ha nemes egyszerűséggel csak annyit kérnék két embertől, hogy rajzoljon le egy fát, nagy valószínűséggel azt is különböző módon fogják megvalósítani. Mert lehet, hogy az egyiküket pici gyerekként mindig egy diófa árnyékában tologatták a babakocsiban, a másikuk pedig az apukájával hétvégente a közeli fenyves erdőbe járt túrázni. Ezért mindkettejük számára más jelentéssel bír a fa szó, ahogyan az összes többi szó is. Eszköztáraink mind az életünk során átélt tapasztalatok lenyomatai, ennél fogva pedig kapcsolatainkban felmerülhetnek nézeteltérések, hiszen mindannyiunknak más ez az eszköztára, amiből táplálkozik.
Hogyan értsük meg egymást és értessük meg magunkat?
Gyakran esünk abba a hibába, hogy ha valami rosszul esik, inkább nem mondjuk, mert félünk, hogy a másik hogyan reagál majd. Vagy mi már előre eldöntjük magunkban, mit fog válaszolni. Ezek a feltételezések azonban nem visznek előre minket. Egyrészt azért, mert bárki tévedhet, másrészt pedig, ha mi jól kommunikálunk, de a másik csak sértődéssel tud erre válaszolni, az már nem a mi felelősségünk, hanem az övé, hogy nem tudja másképp kifejezni magát. Éppen ezért félelemből ne hallagssunk el valamit, ami bánt, mert később sokkal rosszabb formában fog előtörni belőlünk.
Ezzel el is érkeztünk a megoldáshoz. Ami pedig az őszinte, tiszta és kölcsönös kommunikáció. Ezen túl pedig az úgynevezett asszertív kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk elmondani, pontosan mit érzünk egy adott szituációban. Nem a másik cselekedeteit minősítjük, hanem a saját érzéseinket juttatjuk kifejezésre. Például ha valaki nem válaszol, mikor kérdezzük, akkor nem azt mondjuk, hogy „te olyan szemét vagy, hogy rám se hederítesz”, hanem helyette inkább azt, hogy „figyelj, nekem nagyon rosszul esik, hogy nem válaszoltál, tudnál esetleg egy picit jobban figyelni erre?”. Ezzel máris változtattunk az egész beszélgetés hangulatán, és nagyobb eséllyel fordul felénk a másik megértéssel, mint visszavágással. Azonban ezt senki nem sajátítja el egyik percről a másikra, hiszen vannak pillanatok, mikor egyszerűen nem tudunk uralkodni magunkon, mert azt érezzük, hogy szétrobbanunk. Az asszertív kommunikáció sok-sok gyakorlás során fog rögzülni, de érdemes próbálkozni vele, mert tényleg csodákra képes.
Másik oka annak, hogy nem feltétlenül értjük meg egymást, az az, hogy valójában saját magunkkal van problémánk. Ilyenkor szoktak sok esetben ítélkezni az emberek. Mert ezzel elterelik magukról a figyelmet, nem kell a saját gyengeségeikkel megküzdeniük, vagy éppen, hogy pont ezzel éreztetik azt saját magukkal, hogy jobbak másoknál. Érdemes egy kis önvizsgálatot végezni és beforrasztani saját sebeinket.
A legtöbben azonban tényleg az segíthet, ha megértjük, hogy mindannyian máshonnan jöttünk, más dolgokat tapasztaltunk, és hoztunk magunkkal, és ezekről beszélünk egymásnak. Ahogy fentebb is írtam, mindannyian máshogy képzelünk el egy fát. Ez az élet fontosabb területeire is igaz. Máshogy képzeljük a gyereknevelést, az étkezést, vagy éppen biológiai óránk különbözősége miatt az alvást. Így egy adott problémát is más oldalról közelítünk meg.
A 13 okom volt című sorozatban Clay, az egyik főszereplő kiakad, hogy Hanna úgy állítja be a történteket, hogy az mind nem is igaz. Erre barátja, Tony ezt mondja neki: De igen, ez is igaz Clay. Csak ez éppen Hanna igazsága, nem a tiéd. És ez a mondat szerintem tökéletesen leírja az emberi kapcsolatokat. Pontosabban azt, hogy mennyire különbözően élünk meg szituációkat. Nincsen egy univerzális igazság, mindenkinek meg van a maga, saját eszköztárából adódó igazsága. De ha elég türelmesen és nyitottan állunk hozzá egymás valóságához, akkor nagyobb eséllyel érthetjük meg. És ha meg nem is értjük, próbáljuk meg elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és gondolhatunk más dolgokat adott helyzetekről. Ha ezzel megtanulunk együtt élni, sokkal könnyebben vesszük majd az elénk gördülő akadályokat.
