fbpx

Boldog para, akarom mondani babavárást! – Bujdosó Krisztina írása

Talán nem állok messze az igazságtól azzal, ha azt mondom, hogy a gyermekvállalás az egyik legmegosztóbb, leginkább sokrétű kérdéskör, ami igazából sosem veszt az aktualitásából. Tapasztalattal vagy anélkül, de ez az a téma, amihez mindenki ért, mindenkinek megvan az a megkérdőjelezhetetlen gondolata vagy elképzelése és persze a saját véleménye.

Éppen ezért bármilyen kommunikációs felületre is csapódunk, mindenhol megtalálhatjuk aspektusait. Csupán arról feledkezünk meg gyakran, hogy nem mindegy mekkora őszinteség társul hozzá, így érdemes „kellő távolságból” figyelni ezeket. Ez az őszinteség általában csak nyomokban fellelhető, mert elnyomja őket az egó, az egyéni pszichológiai problémák, a megfelelési kényszer, a társadalmi nyomás és még megannyi befolyásoló tényező, ami gátolhatja a teljes igazság közreadását. Így valójában mindkét fél „sérül”, az is, aki közreadja, hiszen a ki nem mondott mondatok, a köntörfalazás fárasztó. És az is, aki a csatorna másik végén áll, hiszen tudat alatt egy egyedi történethez szeretné magát hasonlítani, ami valljuk be sosem eredményes bármiről is legyen szó. Meggyőződésem, hogy a világ legtisztább és egyben legelemibb állapotához csak teljes nyitottsággal és egyenességgel lehet hozzáállni, így én is ehhez a hangnemhez fogok fordulni egy nagy adag humorral természetesen. Ugyanis amikor azon kapod magad, hogy nem tudsz tusolás után segítség nélkül kiszállni a kádból, vagy nem tudod egyedül felvenni a zoknidat akkor valljuk be muszáj a humorhoz nyúlni. De kezdjük a legelején.

Az a bizonyos „megfelelő időszak”

Talán ez az a kijelentés, amit még a tudatosan tervező párok, mint mi is, nehezen tud értelmezni. A férjemmel hagyományos értékrendet követünk, kihasználva a 21. századunk előnyeit, vagyis számunkra nem volt kérdés a diploma megszerzése, a házasság, a lakás és autóvásárlás, amit nem kevés utazással és karrierépítéssel tovább fűszereztünk. A gyermekvállalás már a megismerkedésünk pillanatában (20 évesen) is téma volt, viszont az évek alatt arra kellett rájönnünk, hogy azt a „megfelelő pillanatot” egyre nehezebb körülhatárolni, hiszen gyakorlatilag a lehetőségek határtalanok-. Ha már több milliós megtakarításod is van, akkor abból bármikor el tudsz képzelni még annál is többet. Ha beutaztad Nyugat-Európa nagy részét, akkor biztos, hogy elkezdesz vágyódni kelet felé és tengerentúlra is. Ha pedig alázattal és lelkiismeretes munkával bedolgoztad magad egy multinacionális vállalathoz, ahol szeretnek, elfogadnak és értékelnek, akkor bármikor megkaphatsz egy új pozíciót. Így arra jöttünk rá, hogy lényegében nincs „megfelelő időszak”, vagyis van, de az mindenkinél mást és mást jelent, amit a saját és párod egyéni preferenciái, legbelsőbb érzései és elérendő céljai vezérelnek, mintsem egy üres szám. Amíg csak egy kicsit is jobban megdobogtatja a szíved a gyermekvállaláson kívül valami más téma, addig azt – véleményem szerint – el kell érned. Számomra a trigger a menedzseri pozíció elérése volt 27 éves koromban, ami után már valóban nem volt erőteljesebb célom.

Szia két csík, avagy Anya születik?

Miután megvan az elhatározás, természetesen mindannyian arra vágyunk, hogy kívánságunk minél hamarabb be is teljesüljön. Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nem kellett sokat várnunk arra, hogy betoppanjon hozzánk egy kis élet, amit mérhetetlen boldogsággal és örömujjongással fogadtunk. Attól a pillanattól kezdve akarva és akaratlanul is elkezdtünk jobban odafigyelni az életmódra és felkészülni a közeljövőre. De vajon az anyai érzések is azonnal jönnek a két csík megjelenésével párhuzamosan? Én azt gondolom, hogy részben igen,. De részben pedig ez egy folyamat, hiszen többek között azért is kaptuk mi szülők ezt a 9 hónapot. Az első időszakban borzasztóan sokfajta érzés kavarog egyszerre bennünk, ami ilyenkor teljesen természetes. Egyrészt továbbra is azon a boldog, rózsaszín (vagy világoskék, ki milyen babát hord a szíve alatt) felhőn vagyunk leragadva, amin próbáljuk felfogni a csodát és emberfelettit. Másrészt próbálunk eligazodni a hirtelen nyakunkba szakadt terhesgondozás rendszerében és egyúttal a felelősség érzése is felerősödik. Végül pedig még egy nagyfokú aggódás is a kezdetét veszi, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Számomra az anyai érzés az 5. hónapban teljesedett ki a baba első mozgásával. Folyamatosan voltak becézgetések, a nap történéseinek megosztása, pocak simogatás, de az 5. hónaptól vált egyre intenzívebbé.

ÁLDOTT állapot

Igen, ez a 9 hónap a maga nemében valóban a csoda megtestesülése és ki kell élvezni minden pillanatát. Viszont véleményem szerint az ÁLDOTT állapot szinonimájaként a MÁS állapotot is használhatnánk, hiszen ez valóban így van: ez alatt az idő alatt borzasztóan sok testi és lelki változáson mennek keresztül a kismamák. Bár tudja a „rendszer” a dolgát, mégis talán bennünk nőkben ilyenkor van a legtöbb kérdés, kétségbeesés a hogylétünk felől, főleg ha komoly változásokat is produkálunk. Ennek a változásnak nagyon sok megjelenési formáját ismerjük, mint a hányinger, rosszullét, szédülés és fáradtság. Azonban azt látni kell, hogy ez csak a felszín, így még rengeteg akár egyéni minták is előfordulhatnak. Határozottan azt gondolom, hogy inkább a „minden terhesség más és más, ami így természetes” kijelentéseket kellene hangsúlyozni 1-1 kiragadott tünet helyett. Az én példámból kiindulva, az első trimeszterben gyakori volt a petefészek és hüvely nyilalás, ami gyakorlatilag a nap bármely szakában előfordult, de kifejezetten tüsszentéskor, köhögéskor és hirtelen mozdulatok esetén. Ez egy borzasztóan erős fájdalom, azonban bármennyire is ijesztőnek tűnik, ártalmatlan. A második trimesztertől kezdve az ultrahangvizsgálat fájdalmassá vált a húzódó szalagok miatt. Pedig a filmekben, prospektusokon a kismamák milyen nagy mosollyal vesznek részt ezeken a vizsgálatokon. A harmadik trimeszter pedig számomra a közvetlen mell alatti bordafájdalomról és hőhullámokról szólt, ami szinte majdnem minden éjjel ruhacserét igényelt, hogy szépen fogalmazzak. J Pánikoltam-e a trimeszterek során az újabbnál újabb tünetek felfedezésekor? Igen. A nőgyógyászom szerint kellett volna? Egyáltalán nem. Hüvelykujjszabályként azt tanultam meg, amit most át is szeretnék adni az olvasóknak, hogy gyakorlatilag addig minden, de tényleg minden normális, amíg nincs vérzés. Miután ezt számomra is megnyugtatóan közölte, valóban a MÁS állapotot realisztikusabb és őszintébb kifejezésnek éreztem, így lényegesen kevesebb pánikkal fogadtam őket.

Tehát akkor tegyük fel újra a kérdést. Hogy milyen a babavárás? Örömteli, izgalmas, de mindenkinél egyedi, ami valójában így is van jól. Ne keressünk mindig túl sok hasonlóságot, és legfőképp próbáljunk meg nem pánikolni. Helyette inkább a babával történő folyamatos kapcsolat kiépítésen dolgozzunk, hiszen bár hihetetlen, de 6 hetes korára, amikor még nem több 3 mm-nél már, elkezd dobogni a kicsi szíve. Így testünk minden sejtje és energiája az ő növekedését és fejlődését táplálja. Hát mi ez, ha nem csoda?! Ha innen közelítjük meg, akkor valóban minden érthető és értelmet is nyer Google jó barátunk tanácsai nélkül.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek