fbpx

Cancel culture vs. szólásszabadság – avagy a 21. század önkéntes bírósága

Talán már te is hallottad a cancel culture kifejezést, ami röviden annyit takar, hogy emberek egy bizonyos csoportja bírál valakit adott cselekedetei miatt. Miért teszik és mennyire jogos az ítélkezésük? Utánanéztünk!

A cancel culture jelenség először a színesbőrű online felhasználók körében terjedt el, valószínűleg Lil Wayne-nek köszönhetően, aki egy dalában egy filmből idézve használta a cancel kifejezést valakire. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy az adott személy megszűnt létezni a számára. Ekkor azonban még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a dolognak, használták viccből és komolyan is, de olyan mértékű hatással és társadalmi kirekesztettséggel nem bírt, mint később.

Aztán a twitter népszerűségével a kifejezés is egyre gyakoribbá vált. Olyan esetekben jelent meg a cancel culture, mint a rasszizmus, vagy a homofóbia. Célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet ezekre az egyébként ténylegesen súlyos problémákra. Szép lassan aztán összefonódott a Black lives matter és a #metoo mozgalmakkal is, amiknek még mindig volt egy edukáló, és figyelemfelkeltő vonulata. Mindeközben azonban a különböző platformokon megjelent egy romboló oldala is, ami során odáig jutott a cancel culture, hogy offenzívebbé vált, mint mindaz, ami ellen egy időben még küzdött.

Az instagram megjelenésével és a social média egyre nagyobb térnyerésével ugyanis az önkéntes, gyorsan ítélő bíróság létszáma is egyre csak nőtt. Mára odáig fajult a történet, hogy szinte bárkit, bármikor kiemelhetnek a sorból, és megszégyeníthetnek az internet nagyközönsége előtt. Ez általában a kommentszekcióban kezdődik, aminek káros oldaláról korábban írtunk már mi is. Emberek egy csoportja kipécéz valakit, akiben szerintük hibát lehet találni, és addig hajtják a történetet, míg már akkora nyomás nehezedik kiszemeltükre, hogy ő maga kényszerül bocsánatkérésre. Holott a valóságban nem is biztos, hogy tényleg rosszakarat volt a tettei mögött. Vagy ami még rosszabb, olyan híre megy a sztorinak, hogy a cég ahol dolgozik, elbocsájtja, mert amit mondott az nem egyezik a cég politikájával. Pedig lehet, hogy egyébként tökéletesen végzi a munkáját, csak a cancel culture akkora presszúrára képes, hogy az cégeket is elér.

Milyen esetekben káros a cancel culture?

Pontosan behatárolni már képtelenség lenne, hogy milyen témakörökben jelenik meg az ítélkezők tömege, hiszen az esetek száma lassan végtelen. Ide sorolható az, mikor egy külföldi focista olyan politikussal fog kezet, aki sokak szerint megkérdőjelezhető, és a tömegek nyomására kispadra küldik hosszú időre, pedig egyébként egy tehetséges játékos. De nem kell külföldre mennünk ilyen történetért, az itthoni sportoló, aki részt vett a Család az család mozgalomban, erre nekiestek, hogy akkor ne hordjon nemzeti mezt. Ami teljesen nonszensz kategória, lévén, hogy az illető tényleg semmi rosszat nem tett éppen, sőt!

Aztán ott van az alapvetően inkább fehérbőrű influencer, aki a fekete kultúrában jellemző hajfonatokat készíttetett magának, mire a komment szekcióban alázni kezdik, hogy sérti az adott népcsoportot ezzel. Esetleg az a híresség, aki Kimono néven akart márkát indítani, és szinte megkövezték az interneten, mondván, hogy ezzel a japán hagyományokat degradálja. Azt gondolom ide sorolható az a zenekar is, amelyik egy teljes országot bojkottált fellépései szempontjából, mert az adott ország döntéshozói kiengedtek egy külföldi bűnözőt, hogy a maga országának bírósága döntsön sorsáról. Még ha jogos is a felháborodásuk, ugyan mit tehet arról a rajongótáboruk, akik szívesen mentek volna a koncertjükre, hogy politikailag az országuk vezetői hogyan döntöttek? Szándékosan nem említek neveket, mert nem szeretnék hozzájárulni az esetleges további gyűlölködéshez.

Az esetek listája azonban tényleg végtelen, de a lényeg mindegyiknél ugyanaz: civil emberek jogot formálnak arra, hogy valakit egyetlen mozzanata alapján elítéljenek, és megszégyenítsenek. És ez olyan szintig jutott, hogy sokan a munkájukat veszítették el, vagy a karrierjük derékba tört mindezek miatt. Miközben sok esetben meg sem kérdezik tőlük, miért tették, amit tettek.

Mi a gond a cancel culture-rel?

Kezdem azzal, hogy mi a pozitívuma, mert bármily furcsa, azért az is akad. Felhívni a figyelmet egy adott problémára, ami sokakat érint, az nem csak pozitív, de fontos is. Számtalan bűncselekmény, vagy zaklatás története látott napvilágot és kerültek az ügyek felgöngyölítésre azáltal, hogy valaki bátor volt és rájuk mutatott. Ez egy dolog. Viszont bolhából elefántot csinálni, és nyilvánosan megalázni másokat, az már egy egészen más megközelítés. Talán durva példa, de olvasva a történeteket kicsit úgy éreztem magam mintha visszarepültem volna a középkorba, ahol nyilvánosan égettek meg nőket, mert boszorkányoknak titulálták őket. Olyan ártatlan embereket, akik valójában gyógyítottak másokat, csak éppen ez egy olyan tudás volt, amit akkor nem ismertek el.

Ezért mit csináltak? Nyilvánosan megalázták, és sok esetben kivégezték őket. Egészen hasonlóan zajlanak ezek az esetek a cancel culture nevében a 21. században. Emberek, akik egyébként semmit sem tudnak a másikról, hirtelen úgy tesznek, mintha több éves tanulás és munka után a bírói székbe ültették volna őket és ítéletet mondanak valaki felett, amit addig csinálnak, míg tömegutálat tárgyává nem teszik az illetőt. Tehát lényegében megsemmisítik. Mindeközben pedig azzal nem törődnek, hogy milyen lelki vagy megélhetésbeli károkat okoznak neki. Valamint azt is fontos kiemelni, hogy mindezt egy egyébként szükséges mozgalom mögé bújva teszik, azzal rengeteget ártanak a mozgalomnak is. És ez már nem csak a hírességekkel történik meg, hanem bárkivel, sőt tulajdonképpen visszamehetünk az általános iskolás kiközösítésekig is, amik szinte ugyanígy működnek.

Mi a megoldás?

A megoldás talán abban rejlik, hogy egy kicsit mindig nézzünk magunkba és gondolkozzunk, mielőtt cselekszünk. Mi soha nem mondtunk vagy tettünk olyasmit, amit megbántunk, vagy amivel megsértettünk másokat? Mind emberek vagyunk, és hibázunk, miért ítélkezünk ilyen szinten mások felett? Fontos lenne belátni, hogy az bíráskodásra vannak bizonyos szervek minden országban, akik ezt a munkát elvégzik, megfelelő háttértudás és gyakorlat birtokában. Nem állítom, hogy nincs igaza a tömegeknek egyik esetben sem, sőt, nagyon is lényeges, hogy mutassunk rá égető problémákra, amiket eltussolni próbálnak egyesek. Álljunk ki azért, hogy ne molesztáljanak felettesek alkalmazottakat, hogy a rasszizmus visszaszoruljon, vagy, hogy ne a nemi identitás alapján vélekedjenek valakiről. Viszont ezeknek az ügyeknek az alapja az elfogadás és az empátia. Képviselni ezeket úgy, hogy eszközként a lejáratást választjuk, olyan, mint háborút indítani a békéért. Paradox.

Próbáljuk megtalálni azt a határt, ami még a jó ügy melletti kiállás ezen oldalán van, és nem megy át gyűlöletkampányba. Kérdőjelezzük meg azokat a tömegeket, akik egy ártatlan fotó alatt hadat üzennek egy influenszernek, tulajdonképpen a semmiért. Tegyünk fel kérdéseket mindkét oldalnak! Annak is, akit elítélnek, és annak is, aki ítélkezik, hogy valós képet kapjunk a cselekedeteik hátteréről. Mert hát hogy mondhatjuk azt, hogy szólásszabadság van egy olyan világban, ahol bármikor lecsaphatnak ránk pontosan azért, amit kimondunk vagy cselekszünk, még akkor is, ha azzal semmilyen törvényt nem sértünk egy kicsit sem? Végezetül pedig, vállaljuk egy probléma felvetését, mutassunk rá fontos ügyekre, de a bíráskodást hagyjuk azokra, akiknek feladata.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek