Ahhoz, hogy hitelesen írjunk a férfiakat érintő problémákról, összeraktunk egy kérdőívet, amire legnagyobb örömünkre 109 válasz érkezett. Nem állíthatjuk, hogy ezek mindegyike releváns, hiszen a nagy számok törvénye alapján természetesen itt is megjelentek az úgynevezett trollok, és a komolytalanok, akik helytelenül töltötték ki a kérdéssort. Azonban a túlnyomó többség szerencsére nagyon is hasznos válaszokat adott, olykor meghatódtunk és megdöbbentünk, és rendkívül hálásak vagyunk, amiért ilyen őszinte reakciókat kaptunk.
Korosztályok tekintetében a kitöltők 31.2 %-ban a 18-25 éves korosztályból kerültek ki, 23.9 % 25-35 éves, 20.2 % 35-45 éves, 11% 45-55 éves, 7.3 % 65 év feletti, 3.7 % 55-65 éves, és 2.8 % 14-18 éves.
Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget abban, hogy férfi vagy?
Szólt az első kérdésünk. Erre érkezett olyan válasz, amiről korábban már mi is írtunk, ami számunkra is hasznos visszajelzés, mert bizonyítja, hogy ez valóban egy égető jelenkori probléma kezd lenni. Ez pedig a fehér férfiak hibáztatása mindenért, amiről bővebben itt olvashattok. Sokan említették a társkeresést is, különböző aspektusokból. Egyrészt abból a szempontból, hogy maga a pártalálás nem egyszerű, ami azt gondolom globálisan, minden nem esetében valós probléma. Azonban itt felmerült az is, hogy a kezdeményező szerepet olykor nagyon nehéz viselniük a férfiaknak.
A társas kapcsolatok szempontjából néhányan kiemelték azt is, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelően nekik kell általában megteremteni a családalapításhoz szükséges hátteret, ami hatalmas nyomás tud lenni számukra. Ráadásul ehhez hozzájárulnak a környezetük, például a családjuk magas elvárásai is, ami pluszban terhet helyez rájuk.
És ha már elvárásoknál tartunk, talán a legtöbb válasz arról szólt, hogy a férfiról alkotott sztereotípia hogyan nyomorítja meg a hétköznapjaikat. Hogy azt feltételezik róluk az emberek, ők mindent kibírnak, hiszen erős férfiak, és ennek meg kell felelniük, vinniük kell akár mások helyett is a terheiket. Azt érzik, hogy mindeközben nem mutathatják ki érzéseiket, mert akkor csorbul férfiasságuk, vagy akár meg is szólhatják őket emiatt. Ezért nem lehetnek önmaguk, mert az a férfiasságuk rovására menne. De ki mondja meg, hogy mit jelent igazi férfinek lenni? Korábban erről is elmélkedtünk egy cikk keretein belül. Súlyos, valós probléma, hogy az „erősebbik nem” nehezen, vagy nem is tudja, illetve nem meri kifejezni érzéseit, ez alól pedig nagyon szükségszerű lenne felmenteni őket. Egy férfi akkor is férfi marad, ha sír, vagy nem mindig erős és maszkulin. Mindemellett pedig az is előjött, hogy férfiként nem nyilváníthatják ki, ha szeretnek gyerekekkel foglalkozni, akár hivatás szintjén is, mert abból két dolog következik, hogy pedofilok, vagy melegek… Ezek megint csak súlyos előítéletek. Olvassátok el interjúnkat Kovács Szabival, aki óvóbácsiként bizonyította, hogy egy férfi is érthet a gyerekekhez és szerethet velük foglalkozni, anélkül, hogy bármelyik említett kategóriába tartozna.
Érezted úgy valaha, hogy hátrányba kerültél csupán azért, mert férfi vagy? Ha igen, mi volt ez a szituáció?
Szólt a következő kérdésünk. Meglepően sokan emelték itt ki a munkahelyi megkülönböztetést, ami érdekes, hiszen a statisztikák főként azt mutatják, hogy a nők ugyanazon pozíciókban mennyivel kevesebbet keresnek, és mennyire nincsenek megbecsülve férfi társaikhoz képest. Azonban ennek az éremnek úgy tűnik egy másik oldala is van. Ez a másik oldal pedig úgy érzi, hogy aránytalanul nagyobb terhet tesznek rá, mint nő kollégáira, például műszakok tekintetében is a húzósabbakat a férfiakra osztják. Hivatkoznak a kettős mérce fogalmára is, hiszen tőlük jóval többet várnak el, és ha hibáznak, az is nagyobb „büntetéssel” jár, mint amikor ez egy nővel fordul elő ugyanazon a munkahelyen.
Van, aki azt is megemlítette, hogy akadnak nők, akik egyenesen visszaélnek a jelenkori feminizmussal, és minden ok nélkül bélyegeznek meg férfiakat, valótlan ürügyekkel, amikkel veszélybe sodorhatják az egzisztenciájukat. Illetve egyes felsőbb beosztású férfiak adott alkalmakkor inkább választanak maguk mellé nőt partnerként, pusztán mert „jobban mutat”, pedig a vele párhuzamosan induló férfi kolléga szakmailag tapasztaltabb lett volna. És mivel szerencsére minden korosztályból volt kitöltőnk, így a válaszokból kiderült, hogy a megkülönböztetés gyakran az iskolákban is előfordul a fiú és lány diákok között. Egyes tanárok előnyben részesítik a nő neműeket, ami megint csak nagyon szomorú. Már csak azért is mert sok esetben ez nem biztos, hogy egy pozitív megkülönböztetés a lányok felé sem…
Munkával kapcsolatban felmerült még az az egyenlőtlen elbánás is, miszerint egy nő 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhat, míg egy férfi ezt nem teheti meg. Illetve, ha már törvénykezésről beszélünk, akkor mindenképpen ide vonatkozik az is, hogy egy válás esetén úgy érzik, sokkal kevesebb eséllyel indulnak férfiként. De olyan kirívó példát is kaptunk, hogy egy apukának a kórházban nem engedték meg, hogy bent aludjon a kislányával, csak mert férfi. Pedig a gyereket ő neveli. Valamint egyes munkahelyeken az egészségügyi programok is csak nőknek szólnak, férfiaknak nem.
Hátrányt jelent férfinek lenni többek szerint az albérletkeresésben is, hiszen ott nem egyszer diszkriminatív módon kifejezetten hangsúlyozzák, hogy női lakót keresnek. Egyik válaszolónk szerint ez odáig is elmegy, hogy indoklásnak azt mondják, egy férfi rendetlenebb. Pedig ez ugyanígy igaz lehet egy nőre is.
Amikor még lehetett bulizni járni, sokszor bele se gondolunk mennyi előnyben részesülnek a nők. Hiszen megannyi party esetében ingyenes számukra a belépés, míg férfi társaik súlyos összegeket fizetnek ugyanazért a szolgáltatásért.
Van olyan történeted, amit sosem mertél megosztani másokkal, mert szégyellted, hogy férfiként ilyet élsz meg, de fontos lenne, hogy beszéljünk róla, hiszen segíthet másoknak? Ha igen, akkor itt, anonim módon megosztod velünk?
Így szólt a harmadik kérdésünk, amire igazán szívszorító válaszok is érkeztek. Legtöbb esetben a történetek mögött szégyenérzet lapul, ami meggátolja a férfiakat abban, hogy elmeséljék, mik történtek velük. Volt például, akit bántalmazott a párja fizikailag, ő pedig nem mert igazán védekezni, hogy ne az legyen a vége, hogy még ő ütött meg egy nőt. A történtekről viszont utólag úgy mesélt, mintha megtámadták volna az utcán. Azt többen is megírták, hogy sok kiprovokált helyzetben bárhogyan is reagálnak, rájuk sütik, hogy agresszívak, még akkor is, ha nekik volt igazuk. Említésre méltó az az eset is, mikor egy női felettes őrületbe kergette férfi kollégáit, és a hr-en való jelentésre csak annyit mondtak nekik, hogy hát ő már csak ilyen a férfiakkal. Kérdés, hogy ilyenkor hol vannak a munkavállalók alapvető jogai. Hasonlóakról számoltak be mások is.
A szégyenérzethez visszakanyarodva, megannyi választ kaptunk szexuális traumáról, vagy zaklatásról, ami egyik esetben például az utcán történt, és itt is a férfi lett megbélyegezve, mert erélyesen lépett fel az őt molesztáló nővel szemben. Érdemes számításba venni, hogy az erőszak és az abúzus érinti mindkét nemet, ezzel kapcsolatban se feledkezzünk meg a férfiakról.
Vannak, akik a párkeresés során találkoztak nehézségekkel, és nem volt erről kivel beszélniük. Szomorú, hogy a férfiak sokszor egymás között ezt nem tehetik meg, mert köti őket az az elmélet,miszerint férfiak nem lelkiznek, mert az lányos. Egyik válaszolónk például azt írta, nem mert kezdeményezni egy lánynál, aki tetszett neki, és szeretné, ha tolmácsolnánk férfi társainak az üzenetét, hogy sose hagyják ki a lehetőséget a boldogságra!
Megtörtént még olyan eset is, mikor egy férfiból nők pénzt csaltak ki, de mikor jelentette az esetet a rendőrnő csak kinevette, hogy milyen ostoba.
A különböző történetek visszavezethetőek egészen kisgyerekkori traumákig, bántalmazásokhoz, amikről ők már akkor sem mertek beszélni, mert féltek, hogy emiatt további sérelmek érik majd. Éppen ezért fontos lenne már fiatalon érzékenyíteni a gyerekeket. Illetve felnőtt férfiként sokakat nyomaszt a jövővel és családfenntartással kapcsolatos gondok, vagy egészségügyi problémák, de ezekről szintén nem mernek beszélni, mert gyengeségnek érzik.
Fontos még kiemelni a heteroszexuális beállítottságtól eltérő identitással rendelkező férfiakat, akik szintén folytonos előítéletek áldozatai. Nemcsak, hogy közülük sokan küzdenek saját maguk elfogadásával, de mindeközben az őket érő kritikákat is fel kell dolgozniuk. De az is feljött, hogy nemi identitástól függetlenül, abszolút nem számít normálisnak, ha egy férfi megdicsér egy másik férfit. Míg ezt a nők minden gond nélkül megtehetik egymás közt is és a férfiakkal kapcsolatban is.
A történetek sora szinte végtelen, még oldalakat tudnánk kitölteni velük. És akkor még nem beszéltünk a jó kis trolljainkról, például arról, aki minden kérdésre azt válaszolta, hogy nem mehetett be a lány wc-be. És mivel ő speciel azt írta, csak akkor oszthatjuk meg a válaszát, ha végül bemehet egy lány wc-be, ezért most sajnos engedélyt kell adnunk neki erre, de meg kell ígérnie, hogy semmit nem csinál ott, és három másodperc után kijön onnan! Viccet félretéve, a válaszok alapján közel sem élünk olyan világban, ahol bárkivel szemben is egyenlő bánásmódot tanúsítana a társadalom. Éppen ezért még rettentő sok kommunikációra van szükség, és a jelenkori feminizmus mellett legalább annyira a férfiak forradalmára is. Szóval van még mit tenni, okuljunk együtt, mindannyian a leírtakból.
