fbpx

Beszéljünk azokról a bizonyos rosszfiúkról és elérhetetlen női változataikról!

Ha mélyen magunkba nézünk, biztosan sokan találunk az emlékeink között kutatva olyan férfiakat vagy nőket, akiket ebbe a megzabolázhatatlan kategóriába sorolhatunk. De vajon miért vonzódunk hozzájuk ennyire?

Lelki szemeid előtt már bizonyára neked is megjelent a motoros, bőrdzsekis, esetleg tetovált férfi, aki egy pillantásával levetkőztet a bugyidig, de nem bánod, mert másra sem vágysz, minthogy vele lehess. Minden bizonnyal a női változat hasonlóképpen erős szexuális vonzerővel bír, és valószínűleg abszolút elérhetetlen, de kedves férfiak, szóljatok, ha tévednék! Nos, ha sikerült vizualizálni az életünkben megjelent rosszfiúkat és nőket akkor az első „ahh igen, ő, fhú na őt nagyon meg akartam szerezni” gondolatfoszlány után bizonyára már belénk is hasított az a fájdalmas érzés, amit valójában okoztak bennünk. A kérdés az, hogy vajon mi a fészkes fenéért akarjuk őket ennyire? Miért választotta Elena a Salvatore testvérek közül végül a valódi törődést és érzelmi biztonságot adó Stefan helyett, a titokzatos és kiszámíthatatlan Damon-t a Vampire Diaries-ben? És még sorolhatnánk a filmtörténetből vett példákat.

A videójáték effektus

Ezt a nevet ugyan én találtam ki a jelenséghez, de szerintem tökéletesen illik rá, hiszen az egyik oka ennek az egésznek a kihívás. És mi van tele még kihívásokkal? Az összes számítógépes, telefonos, xbox-os és ps játék. Akkor ezzel meg is magyaráztam mindent, köszöntem a figyelmet. Viccet félretéve, a kiszemelt rosszfiú (innentől csak így fogom hívni, de ugyanannyira vonatkozik ez nőkre, mint férfiakra) pont olyan, mint a játékban a jutalom. Nehéz megszerezni, sőt, olykor teljesen elérhetetlennek tűnik, – sok esetben érzelmileg az is – küzdenünk kell érte hosszú időn át, és épp ezért mikor mégis sikerül megkaparintani, akkor olyan diadalittas állapotba kerülünk tőle, mintha legalábbis a hidegháború nyertesei lennénk. Minimum. Szokták mondani, hogy a férfiak szeretnek megküzdeni a nőkért, ami talán így is van. Viszont az az igazság, hogy ez nem csak a férfiakra mondható, hanem az összes nőre is, aki az elérhetetlen rosszfiú után epekedik. Ők ugyanennyire szükségét érzik ennek az egész játéknak, hogy nem kaphatják meg az úgynevezett jutalmat, csak fáradtságos munka után. Miért? Mert a hajtóvadászat ad egy nagy adag adrenalin löketet, ahogyan a játékok is, és mikor elérjük a célt, akkor az agyunk boldogságközpontja újabb löketet kap. Majd előlép az egó, és vállon vereget minket, hogy „szép volt, látod képes vagy rá, hogy megcsináld, vagy annyira jó, hogy veled akarjon lenni”. És ez az utolsó pár szó aztán megváltoztat mindent. Mert az addigi játék, ami a küzdelemről, a felfokozott érzelmekről és a jól megérdemelt jutalomról szólt, ekkor csap át egy valójában ennél még mélyebb problémába, amit úgy hívünk: a jó önértékelés hiánya.

A porszem a gépezetben

Ez a gépezet nem a hajtóvadászatunk gépezete, hanem pszichénk motorja. Amit az évek során sok-sok megpróbáltatás ér, és bizony, kerülnek bele olyan porszemek, amik nem a javunkat szolgálják. Cikkeink során gyakran utalunk rá, hogy az embernek minden probléma megküzdéséhez érdemes önvizsgálatot tartania. Milyen mintákat látott, mi rögzült be, mi az oka cselekedeteinek. Ha például szüleink nem bántak szépen egymással, akkor könnyen mi is abba a szerepbe tehetjük magunkat, hogy a másik figyelméért meg kell küzdenünk. Vagy lehet, hogy az önbizalmunk olyan alacsonyra került az évek során, hogy folyamatosan másoktól várjuk a visszacsatolást, és egy elérhetetlen rosszfiú megszerzése adja meg nekünk azt a hamis önbizalmat, aminek hiányától szenvedtünk addig. A probléma ezzel csak az, hogy mikor azt gondoljuk, megkaparintottuk az illetőt, az még egyáltalán nem biztos, hogy meg is tudjuk tartani, és a folyamatos játék és küzdelem végül csak még mélyebbre nyomja magunkba vetett hitünket, ezzel pedig nem javítunk saját helyzetünkön semmit. Mert az önbizalmunkat valójában magunknak kell megerősítenünk, hamis képzetek nem fognak segíteni benne.

Lehet a rosszfiúk hajszolása egy védekező mechanizmus is. Szándékosan olyanokhoz vonzódunk, akiket nem érhetünk el teljesen, és akik hamar ki fogják adni az utunkat. Ezt sok esetben azért csináljuk, mert félünk, hogy egy hosszabb és tartósabb szerelemben majd sok idő múltán bánt meg minket a másik, ezért inkább távol tartjuk magunkat egy ilyen egészséges kapcsolattól. Hiszen a rosszfiúkkal valószínűleg eddig nem jutunk el, és kisebb fájdalom, ha már az elején eltaszítanak maguktól, mintha évek múltán, megannyi közös, boldog emlék után bánt meg valaki.

Ezek mind olyan rossz berögződések, amiket nekünk magunknak kell feloldani, esetleg szakember segítségével, mert folyamatos önszabotázshoz vezetnek. Miközben valójában szerető és biztonságos, törődést nyújtó kapcsolatra vágyunk. Vegyük észre a red flageket, és ne menjünk bele ezekbe a játékokba, inkább kezdjünk kutakodni a lelkünkben kicsit!

Válts fókuszt!

Tracy McMillan TedX beszédében arról mesélt, hogy anyukája prostituált volt, apukája szintén hasonló iparban dolgozott, és mindkettő függőként élt, ezért Tracy állami gondozásba került, ennek során 24 ideiglenes családban fordult meg. Akkor megfogadta, hogy amint lehetősége lesz rá, eléri, hogy soha többet ne hagyják el. Ezt pedig úgy valósította meg, hogy már 19 évesen férjhez ment, aztán elvált pár évvel később, és élete során még kétszer házasodott, mert úgy érezte, ez az egyetlen megoldás. Számára ez lett a rosszul berögzült minta. És bár férjei nem voltak feltétlenül rosszfiúk, mégis félrement valami. Az, hogy Tracy valójában saját magát is elhagyta. Ezt az űrt pedig kényszeresen valaki mással szerette volna betölteni, míg azzal nem foglalkozott, hogy valójában ő mire vágyik, vagy mit szeretne, csupán azzal, hogy ezeknek a férfiaknak megfeleljen, mert akkor biztosan nem hagyják magára. Hogy jön ez a rosszfiús témához? Úgy, hogy mikor ezeket az emberek kajtatjuk, akkor mi magunk is ezt csináljuk. Elfelejtünk arra összpontosítani, hogy nekünk mi a jó, és csak hajtjuk a játékot, míg meg nem kapjuk a jutalmat, ami bizonyítja, hogy érünk valamit. Tracy rájött erre a mintára, és megfogadta, hogy innentől azon dolgozik majd, hogy egy egészen másik emberhez menjen hozzá: saját magához. Mert ha önmagának tesz ígéretet, hogy jóban rosszban, betegségben és egészségben kitart, akkor ott lesz valaki mellette, aki nem hagyja el, ez pedig saját maga. Viszont ehhez be kell gyógyítani a sebeket, kisöpörni a porszemeket a gépezetből, és letenni a játékkonzolt az asztalra. Meg kell szeretni önmagunkat, elfogadni hibáinkat és dolgozni a rosszul berögzült mintákon, hogy felülírhassuk őket.

Aztán elmenni az első randira, és fókuszt váltani. Többé nem azt figyelni, hogy vajon a partnerünknek elég jók vagyunk-e ahhoz, hogy velünk akarjon lenni, hogy meg tudjuk-e szerezni őt, mint trófeát, hanem arra összpontosítani, hogy mi jól érezzük-e magunkat vele.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek