fbpx
Gyakran halljuk, hogy az egót le kell győzni, fel kell oldani, mert hátráltat bennünket. De akkor minek van egyáltalán? Arra kerestem a választ, vajon tényleg ennyire szörnyű az egonk vagy ez csak alaptalan riogatás?

Előfordul kapcsolatainkban, hogy magunk is érezzük, a másik egóból reagál egy adott szituációban,  ezért rossz kimenetele lesz annak. Nem feltétlenül tudjuk ezt a jelenséget megmagyarázni, mégis sejtjük, hogy valami nem jó irányba terelte a dolgokat. Ez a feltételezésünk nagyon is közel van az igazsághoz! Az ego tényleg képes akár tönkre is tenni kapcsolatokat, karriereket, álmokat. Viszont ego nélkül sem lehet létezni, tehát egy köztes megoldás szükséges. Mielőtt azonban belemennénk a részletekbe, tisztázzuk, mi is ez a fogalom.

Mi az az ego?

Ha magát az eredeti ego szót szeretnénk lefordítani, az azt jelenti, hogy ’én’. Ez a részünk pedig ugyanannyira meg volt bennünk ősemberként, mint a jelenkor embereként, és nagyjából 3 éves korunk körül alakul ki. Milyensége függ a környezettől, a neveléstől, a fejlődéstől. Legfőbb feladata pedig a kezdetektől az, hogy megóvjon minket a veszélytől, figyelmeztessen a bajra, ezért összeköthető a félelemmel is. Szerepet játszott annak idején például abban, hogy az ősember a kardfogú tigristől óvakodjon, és ma ugyanezt a szerepet tölti be századunk veszélyeivel szemben.

Meddig jó, ha az egóra hallgatunk?

Az egónk alapvetően nagyon is szükséges részünk, hiszen segít az életben maradásban. Nyilván a XXI. században jó esetben nem kell kardfogú tigrisek elől menekülnünk, de számos más szituáció lehet, amikor jelez, hogy veszélyben vagyunk és menekülőre kell fognunk. Ez lehet átvitt értelemben vett veszély is, mikor valamiben nem kellene részt vennünk. Egészséges keretek között tehát nagyon is sokat köszönhetünk neki, hiszen figyelmeztet arra, ha baj van, megóvva bennünket rengeteg rossz döntéstől, legyen szó fizikai, vagy mentális témakörről.

Mikor válik az ego az ellenségünkké?

Amikor az említett védekező mechanizmus már nem ösztönösen jelentkezik néha, hanem átalakul egy folyamatos szorongássá, az azt jelenti, hogy ellenünk fordult az egónk. Ezt leginkább önismeret útján vehetjük észre magunkon. Ha gyakran félünk szituációkban, amik reálisan nézve nem jelentenek veszélyt ránk, vagy ha folyamatosan mentegetni akarjuk magunkat helyzetekben, amikben valójában lehet, hogy mi voltunk a hibásak, akkor biztosan felülkerekedett rajtunk. Ez persze nem ennyire fekete-fehér. Köze van még hozzá a tapasztalatainknak, esetleges traumáinknak, amiket lehet, hogy csak szakember segítségével tudunk feloldani. Ugyanis mindezek összessége irányítja az egót, ami okkal jelez veszélyt: sok esetben például pont azért, mert korábban már voltunk abban az adott szituációban, ért már trauma minket amiatt, ezért félünk tőle. Ilyenkor bekapcsol az ego, és valamilyen védekező funkciót hív segítségül. Ez rengeteg fajta lehet, például halogatás, de akár tagadás vagy egyéb menekülési eszköz is. A lényeg mindig az, hogy adott szituációból „kimentsen”.

A gond pedig az vele, hogy ha túlságosan úrrá lesz rajtunk, akkor akár azt is megakadályozhatja, hogy a komfortzónánkból kilépjünk. Hiszen azért komfort a neve, mert ott biztonságos lennünk, ott nem vagyunk veszélyben. Viszont így lehet, hogy rengeteg jó élménytől és lehetőségtől vágjuk el magunkat az életben.

Mondok néhány példát, hogyan képzeljük ezt el, és miként tudjuk átverni az egónkat, illetve megfelelően használni:

  1. Állásinterjúra kell mennem, ráadásul egy olyan munkával kapcsolatban, ami előrelépés lenne, minden szempontból tökéletes, mégsem megyek el rá, mert félek, hogy nem sikerül, valami hülyeséget mondok, vagy fel se vesznek. Itt az ego felülkerekedett és egy kreált valóságba kalauzolt el, ahol az interjú egy félelmetes rossz dolog, ami bukáshoz vezet, az pedig nekem nem jó, ezért el kell menekülnöm ebből a szituációból. Ebben az esetben úgy módosíthatunk az egónkon, hogy jutalmazással verjük át. Azt mondjuk neki, hogy igen, lehet, hogy maga az interjú félelmetesnek tűnik, de mikor már ott leszünk és beszélgetünk, akkor már meg fogunk nyugodni, és jó benyomást teszünk, és megkapjuk életünk állását. Miért lesz ez jó nekünk? Azért, mert ennek segítségével további céljainkat valósíthatjuk meg, sőt, ha ügyesen átvészeljük az interjút, akkor meglepjük magunkat a kedvenc kávénkkal! Az ambiciózus hozzáállás és a jutalmazás mind az ego örömére lesz, ezért ezeket tudatosan érdemes használni.
  2. Le akarok fogyni, ezért a mindennapos tortaszeletet lecserélem gyümölcsre. De hopp, megszólal az ego, hogy ez szenvedés lesz, ez valami új és nem megszokott, ez nem lesz jó, térj csak vissza a tortához az nagyon finom és boldogságot ad. Itt egyrészt lehet, hogy közrejátszik egy érzelmi evés is, másrészt az ego megijedt, hogy ki akarunk lépni a komfortzónánkból valami teljesen új dologba. Megint csak fontos tudatosítani, hogy mennyi pozitív hatással lesz az, ha megtesszük ezt az új dolgot magunkért. Egészségesek leszünk például, ami nem kevés veszélytől fog megóvni minket. Tehát valójában az egónak örülnie kéne, és ha sikerül betartani minden hétköznap ezt a tervet, akkor hétvégén meglephetjük magunkat egy szelet sütivel, ami a már ismert komfortot megadja.
  3. A munkahelyünkön vagy akár a családunkban, barátaink közül valaki kritikát fogalmaz meg velünk szemben. Erre mi rögtön visszavágunk, és mentegetőzni kezdünk, hogy az a dolog miért van úgy, és mért nem csináltuk másképp, stb. Ebben a helyzetben megint azt történt, hogy az egónk sértettnek érzi magát, azt a jelzést kapja, hogy valamit rosszul csinált, amin változtatni kellene, ez pedig nem tetszik neki. Ilyenkor van, hogy szimplán nem fogadjuk el a kritikát, vagy áldozati szerepbe tesszük magunkat. Mindkettőnek az a célja, hogy ne kelljen változtatni, kilépni a komfortból, és főleg ne kelljen felelősséget vállalni a tetteinkért, mert az ego szerint azzal beismernénk a kudarcunkat. Reálisan és tudatosan gondolkodva pedig a kritika nem feltétlenül rossz dolog. Próbáljuk megállni ilyenkor, hogy azonnal visszavágunk, helyette inkább hallgassuk meg a véleményt, és mondjunk annyit, hogy köszönjük a visszajelzést, elgondolkodunk rajta. Ez egy borzasztóan nehéz dolog, talán a legnehezebb az egónkkal kapcsolatban, éppen ezért tudnak csak kevesen jól reagálni a kritikára. Beleszól ebbe az önértékelés is, és számtalan érzelem és tapasztalat. Hiszen ha teljesen rendben vagyunk magunkkal, akkor a kritikát hasznosnak tudjuk titulálni és a fejlődés lehetőségét látjuk benne, nem pedig a kudarcunkat. Ezért érdemes ilyenkor kicsit visszavonulni és átgondolni a szituációt hideg fejjel, mikor az érzelmeink nem olyan hevesek már. Könnyen lehet, hogy igaza van a kritikus személynek, és ha vállaljuk a felelősséget, akkor magunk is előre léphetünk, amivel a saját utunkat tesszük egyszerűbbé. És ha tanulunk az adott hibából, akkor nem követjük el újra, ezzel pedig valójában magunkat védjük meg a jövőbeli veszélyektől, az az a hasonló szituációktól.

Talán ez a nyitja az egonk tudatos használatának. A megértés és az elcsendesedés. Átgondolni nyugodtan az adott ’veszélyhelyzetet’ és annak lehetséges kimenetelét. Hosszú távban figyelni a dolgokat, nem pedig azonnali reakciókban. Így könnyebben szét tudjuk választani, mikor jelent segítséget az ego, és mikor fordult ellenünk. Ehhez azonban több időt kell magunkkal foglalkoznunk, és vizsgálódnunk, hogy mikor, milyen helyzetben, hogyan reagálunk, és az miért van. Őszinteséggel, felelősségvállalással és önmagunk szeretetével tudunk a leginkább felülkerekedni az ego túlműködésén, és szolgálatunkba állítani azt.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek