fbpx

A fény képei – Ma nyílik a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon

A fény képei címmel ma nyílik meg a Műcsarnokban a 208 fotográfus munkáit felvonultató II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon, amely a járványügyi korlátozások feloldásáig virtuálisan lesz bejárható.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A különböző művészeti ágak évente jelentkező nemzeti szalonja rendre egy-egy szakma egészének ünnepe a Műcsarnokban – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

„Ha tudni szeretnénk, mivel foglalkoznak egy művészeti ág, jelen esetben a fotóművészet művelői az országban, akkor értelmes vállalás rendszeres időközönként szalon típusú kiállítást rendezni. Valójában a nemzeti szalon célja egyfajta állapotfelmérés, mely egyaránt szolgálja a művészetet és a művelődést. Lényege a sokszínűség, az egymás megismerése és elfogadása legalább egy találkozásra, a szakmai problémák megbeszélésére. Ez adja igazi értékét, miközben a széles közönség számára élményt kínál” – fogalmaznak a szervezők.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon szervezőinek elsőrendű célja az volt, hogy az összetartozás jegyében megszólítsanak, felkérjenek kiállításra lehetőleg minden magyar alkotót, aki az utóbbi öt évben jelentős műveket hozott létre a fotóművészet bármely területén.

A Műcsarnok tájékoztatása szerint a megszólítottak legnagyobb része, 208 fotográfus – mások mellett Ádám Gyula, Ambrits Tamás, Fátyol Viola, Felvégi Andrea, Gábor Enikő, Illés Katalin, Ilyés Zalán, Korniss Péter, Máté Bence, Révész Tamás, Stalter György és Szilágyi Lenke – örömmel elfogadta a meghívást. Az MTI/MTVA fotográfusai közül Czimbal Gyula, Cseke Csilla, Ujvári Sándor és Mohai Balázs állítja ki munkáit a Műcsarnokban.

A szervezők minden felkért alkotótól egy művet vagy sorozatot kértek, hangsúlyozva, hogy mindegyik fotográfustól azt a munkát várják, amelyet az elmúlt öt évben született fotói közül ő maga a legfontosabbnak tart.

A II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon kurátora Haris László fotóművész, társkurátora Bán András műkritikus volt.

A korlátozások miatt a Műcsarnok jelenleg zárva tart, ám a kiállítás jövő hét közepétől virtuálisan bejárható lesz ezen a linken.

Az újranyitást követően a kiállítás szeptember 26-ig lesz látogatható.

Forrás: MTI
Borítókép forrása: mucsarnok.hu

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32