fbpx

Hogyan tervezd meg a nagybevásárlást

Ez egy olyan szuperképesség, amely nem jön csak úgy magától. Sokat számít persze, hogy mit láttunk a szüleinktől, de amint átlépünk a felnőttség nem létező kapuján, és mi magunknak kell gondoskodni a nagybevásárlásról, egyből minden átértékelődik. Hoztunk pár tippet!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Tervezd meg a menüt

Tudom, ez a legmacerásabb és legidegesítőbb része, vagyis számomra biztosan sokáig az volt. Hiszen honnan kéne tudnom, hogy milyen ételt fogok megkívánni akárcsak holnap? Pedig az előre tervezés segít minket megmenteni az impulzus vásárlástól és a pazarlástól. Ha tudod, hogy mondjuk a következő egy vagy két hétben legalább, hogy mik lesznek a fogások otthon, máris praktikus módon össze tudod rakni a bevásárlólistát. Lista ugyanis mindig kell, nem csak a feledékenység megelőzése miatt, hanem mert akkor szintén van valami kontroll, ami miatt nem fogsz 30 db felesleges terméket még a kosárba tenni. A menü tervezésnél, ha igazán költséghatékonyak szeretnénk lenni, akkor próbáljunk olyan ételeket kitalálni, amelyek hasonló alapanyagokból készülnek. Ez nem azt jelenti, hogy krumplit kell enni mondjuk krumplival, de legalább tudunk kreatívkodni.

Nézd át az otthonod

Mielőtt nekiállsz listát írni, előbb jól nézd meg, mi van otthon, és mi nincs. Hiszen egy nagybevásárlás után a legrosszabb, amikor rájössz, hogy van még egy adott alapanyagból egy raklapnyi, ami majd szépen rád rohad. Persze, vannak az olyan termékek, mint például a konzerv, ami nyilván eláll, de akkor sem kell semmiből túl sokat felhalmozni.

Határozz meg egy költségkeretet

Legyen kialakítva egy maximum összeg, amit nagybevásárlásra szánsz, és azt igyekezd ne túllépni, vagy csak minimálisan. Ez segít, hogy ne fuss ki a hónap végén a pénzedből, és megóv a túlköltekezéstől is.  Ez a keret függ attól, hogy hány főből áll a család, és mennyi alapból az az összeg, amiből gazdálkodni tudsz, illetve az egyéb kiadásoktól is. Ha azonban bevezeted ezt a szokást, azt megfogja köszönni a pénztárcád.

+ Tipp

Soha ne menj éhesen bevásárolni, mert az agyad arra késztet majd, hogy olyat is megvegyél, amit csak a szemed kíván. Illetve, ha megoldható, ne vigyétek a gyerekeket, vagy ha igen, akkor ne engedjetek a könnyes szempároknak, amikor valami totál felesleges dolgot akarnak belekönyörögni a kosárba. Ez jó alkalom lehet, hogy őket is megtanítsátok a pénz helyes beosztására.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32