Jelenkori szexuális hozzáállásunk a régi alapokon nyugszik. Így nem csoda, hogy sok egykori perspektíva a mai napig nagyon makacsul berögzült, vagy ha változik is, lassan. Gondoljunk csak a nemi erőszak áldozataival szembeni megkülönböztető hozzáállásra, vagy azokra a vallási és politikai mozgalmakra, melyek korlátozzák a nők abortuszhoz való jogát olyan országokban, mint Lengyelország, Chile és Brazília.
De azért nyilvánvalóan mégsem teljesen ugyanazokat az elveket képviseli a mai kor szexualitása, mint a régi időkben. A történészek körében általános egyetértés van abban, hogy a Korai Újkor (15. század második fele – 18. század) alapvető változást hozott a szexualitás terén. Ezt úgy lehet elképzelni, mint egy átmenetet a családközpontú modelltől a 18. században egy olyan szexuális hozzáállásig, mely a szexet az önmegvalósítás és boldogság kulcsának tekinti, és sok esetben akár kereskedelmi tárgyként is használja.
Ennek a változásnak az ütemezése viszont vitatott. Egyesek fokozatos elmozdulást látnak a 19. század végétől, mások pedig kizárólag az 1960-as évekbeli változások mellett érvelnek, amikor is a közbeszéd és a nemi normák gyors elmozdulása vált egyre nyilvánvalóbbá. Mindez a szexualitást egy olyan pozitív irány felé sodorta, mint a kiteljesedés egyik formája. Egyes történészek nagy hangsúlyt helyeznek a második világháborút követő emelkedő számú házasság előtti szexre és a törvénytelen születésekre. Míg mások előtérbe helyezik a fogamzásgátló tabletták használatát, melyet 1960-ban fejlesztettek ki, és legalizáltak, eleinte gyakran csak a házas nők számára. Ezzel a lépéssel az orvostudomány úgymond megszakította a szövetséget a katolikus egyház erkölcsiségével, hiszen olyan eszközöket forradalmasítottak, melyekkel megerősítették, hogy a szex nem csak gyereknemzésre való. Az olyan politikai mozgalmak, mint a feminizmus vagy az első homoszexuális mozgalmak egyébként többek között ezeket az orvosi fejlesztéseket vették alapul. Majd a fogamzásgátló népszerűsítését követően az abortusz néhány országban lekerült a bűncselekmények listájáról. Így terjedt el 1966-ban, hogy az orgazmus egy természetes jelenség. Ugyanezekben az években legalizálták a nemi szervek megváltoztatását, illetve az ehhez szükséges műtétek, hormonok elérhetőségét is. Emellett a maszturbációt elfogadott szexuális gyakorlatként népszerűsítették főleg a serdülők számára. 1973-ban pedig törölték a homoszexualitást az elsődleges pszichiátriai osztályozásról.
A szex innentől tehát már nem a gyerekvállalással lett egyenlő, hanem a szexuális élvezettel, ami többek között az alapja lett a pornográfiai cenzúra lazításának, ideértve a szexlapok megjelenését is. Ez a számos pozitív hatása mellett sajnos tartogat negatívumokat is. A nők anyák helyett vagy az anyaság mellett szexpartnerek lettek. Az ekkoriban megvalósuló hirtelen és nagy változás rengeteg hiányosságot és elmaradást okozott, az ehhez szükséges edukáció és felvilágosítás pedig még mindig nagyrészt hiányoznak világszerte az oktatásból.
Bármi is legyen pontosan az 1960-as 70-es évek szexuális magatartásban bekövetkezett változás pontos oka, egyértelmű, hogy összetett volt. Dagmar Herzog jeles történelem professzor munkái során bebizonyította, hogy a változás jelei még a korszak radikális aktivistáinak hozzáállásában is megmutatkoztak. Kezdetben ugyanis a szexuális szabadságjogok és a baloldali politika összeolvadt, olyan szlogenekbe burkolva, mint a „The more I make love, the more I make revolution” azaz „Minél többet szeretkezek, annál nagyobb forradalmat csinálok„, melyeket az 1968-as francia diáktüntetésen használtak szlogenként. De ezek az ideák számos európai országban alátámasztották a marxista Wilhelm Reich munkáját, aki az 1920-30-as években azt állította, hogy a szexuálisan elégedetlenek a kegyetlenségről híresek. Ezt igazolja Dietrich Haensch, újbaloldali szociológus állítása is 1969-ben, miszerint a kapitalizmus, a fasizmus és a katonai agresszió valójában a szexuálisan elnyomottak nemi szervei gyengeségének eredménye. De nagyon gyorsan megkérdőjelezték a szex, mint forradalmi stratégia hatékonyságát a baloldaliak is. Herbert Marcuse filozófus azzal érvelt, hogy a folyamatos szexuális élvezet keresése valójában a kapitalizmus figyelemelterelési technikája volt, melynek célja a proletár élet elviselhetővé tétele és a munkavállalói elnyomás fenntartása.
Napjainkban tehát az 1960-70-es évek szexuális forradalmának hozománya még mindig vitatott. Míg ezt az újszerű hozzáállást az 1980 és ’90-es évek AIDS járványa átformálta, és a jelenség visszájára fordította olyan országokban, mint az USA, a szexuális forradalom által létrejött tartós jogi változások (olyan területeken, mint az abortusz, fogamzásgátlás és szexuális edukáció), ha nem is tökéletesen, de sok országban továbbra is jelentősek. De ne gondoljuk, hogy itt megállt ez a változás. A szexuális liberáció a mai napig jelen van, legyen szó szexuális jogokról vagy szexuális egészségről.
