fbpx

Szex és New York újratöltve

A napokban kikerült instagramra egy fotó a világhírű sorozat And just like that című új évadának első olvasó próbájáról. Mit lehet tudni az újra összeállt Szex és New York stáb terveiről, és mit várhatunk a „reuniontól”? Utánajártunk!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Szex és New York legelső epizódja 1998-ban jelent meg és 94 epizódon keresztül követhettük a négy nő életét. Ez volt az első vígjáték sorozat, amivel az HBO csoport Emmy díjat nyert 2001-ben. Összességében ötvenszer jelölték, amiből végül hétszer nyert is, de nem csak az Emmyn volt népszerű a sitcom, összesen nyolc Golden Globe díjat is bezsebelhetett a show az évek során. Milliók nézték világszerte, és drukkoltak a négy szinglinek, hogy életük jól alakuljon, ezzel a Jóbarátok mellett az egyik legnépszerűbb sorozattá nőtte ki magát a Szex és New York, amire ma már sokan hasonló nosztalgiával gondolunk vissza, mint Chandler-ék történeteire.

Hasonló sikereket ért el a sorozat folytatásaként is értelmezhető két Szex és New York mozifilm is, amik együttesen 700 millió dollárt hoztak a konyhára. Kijelenthetjük, hogy a sorozat szinte kultusszá nőtte ki magát, és az is biztos, hogy a Cosmopolitan koktél népszerűségéért is a műsor a felelős. Felmerül azonban a kérdés, hogy most, 2021-ben, 6 évad és két mozifilm után még mit lehet hozzátenni a történethez. És egyáltalán kell-e még hozzátenni bármit is? Mikor kiderült, hogy a Jóbarátokból készülnek valami újdonsággal, akkor én személy szerint azt hittem ott is új részeket forgatnak, és csalódott voltam, mikor rájöttem, hogy nem. Ellenben aztán megértettem a rendezők álláspontját arról, hogy a Jóbarátoknak tökéletes befejezést adtak, és ezt nem akarták felrúgni. Azt gondolom, jó döntés volt, és lehet, hogy egy jelenkori következő évad romba döntötte volna azt a kellemesen nosztalgikus érzést, amit a sorozat amúgy okoz. Ezen a fonalon elindulva, vegyes érzésekkel tölti el az embert a Szex és New York stábjának összeállása 17 év után. Mit fognak kihozni még ebből?

Az elmúlt években sok pletyka kapott szárnyra, Kim Catrall 2019-ben azt nyilatkozta, többet sose dolgozna újra együtt a franchise munkatársaival, és felröppentek hírek arról is, hogy a színésznő nincs jó viszonyban Sarah Jessica Parkerrel. Az igazságot nagy valószínűséggel csak ők tudják, mindenesetre az már biztos, hogy Samantha nem jelenik meg az And Just Like That címre hallgató folytatásban.

Mit tudunk eddig az új Szex és New York sorozatról?

A sztori lényegében a – most már – három nő életét mutatja be, milyenek a kapcsolataik, a barátságaik az 50-es éveikben, mindezt pedig az HBO Max-on kísérhetjük figyelemmel. Ami a szereplőkkel kapcsolatban biztos, hogy bár Samanthát sajnos nem láthatjuk újra, viszont kedvenc férfi karaktereink nagy része visszatér a vászonra a 10 részesre tervezett minisorozatban. Megjelenik a képernyőn természetesen Mr. Big, Steve, Harry és Carrie legjobb barátja Stanford is, de valószínűleg néhány epizód erejéig az Aiden rajongók is örülhetnek majd. Mellettük pedig számtalan új, izgalmas szereplő kerül a történetbe. A forgatásokat idén tavaszra tervezték, ám kisebb csúszással végül júniusban került sor az első felolvasó próbára, amit Sarah Jessica Parker Instagramján harangozott be egy közös fotóval. Kiszivárgott még az az infó, hogy valamilyen formában a koronavírus is említésre kerül a sorozatban, hiszen az napjaink New Yorkjában játszódik majd.

A megjelenés valószínűleg 2022-nél előbb nem várható, ám az igazi rajongók már biztosan tűkön ülnek. Részemről én hatalmas fannak nem tartom magam, de nagyon szerettem a sorozatot és sokszor újranézem, viszont továbbra is vegyes érzésekkel állok az új évad előtt. De lepjenek meg!

Borítókép: US Today

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32