fbpx

Mit tesz velünk a munkánk, vagy inkább mit teszünk mi magunkkal?

Estig tartó munkamegbeszélések, nyaralás alatti e-mailezések, hétvégi ártatlan chatelés a kollégákkal a munkahelyi dolgokról. De a folyamatos gondolatpörgetés nem feltétlenül csak a munkáról szólhat. Miért nem tudunk kikapcsolni?
herczeg design
HIRDETÉS
herczeg design
HIRDETÉS

Dani legutóbbi cikke nagyon jól leírja a túlpörgetett hétköznapok jelenségének az egyik oldalát. És ahogyan ő is, most én is saját tapasztalatomból írom a meglátásaimat azzal kapcsolatban, hogy miért nem tudunk egy kicsit lelassítani.

Mi zajlik körülöttünk?

Valóban, a mostani 20-30-as éves kortársaim teljesen „másban vannak”, mint felmenőink. Egyre többen szakadunk ki a sorból, és próbálunk önmegvalósítani, szembe menni az árral, felhagyva szüleink szakmáival, és még sorolhatnám. Csakhogy ez a nagy önmegvalósítósdi nem egy-két évbe telik. Sőt, aki még a karrierje ranglétráján is felfele szeretne tartani, neki érthető módon a család teljesen háttérbe szorul. Ettől függetlenül, ilyenkor egyaránt lóg a levegőben a kérdés: és házasodni mikor fogsz? Gyerekeket már terveztek? De az érem másik oldalán is ugyanez van: „A Moncsika életében még egy percet sem dolgozott ám!” Akkora szakadékok vannak a korombéliek között, hogy néha le se látok az aljáig.

A mindent is lehet jelenség

Közben meg hirtelen minden elérhető lett. Tanfolyamokkal teljesen átképezheted magad, 2 kattintás egy weboldal, fél meg egy Instagram vagy Facebook oldal. Kész is a saját márka. Ezen felbuzdulva pedig szinte mindenki vállalkozást indít. De biztos jó nekünk meg a piacnak, hogy ennyi termék, szolgáltatás közül kell választanunk?

Mindemellett az internetnek hála – értsd: irónia – nagyon közel kerültünk a celebek, politikusok, influenszerek életéhez. Ez nagyon inspiráló tud lenni, viszont sokszor emiatt túl nagyokat álmodjunk, „ha neki sikerül, nekünk is fog” jeligével. Következményekre nem gondolva vágunk bele az újabbnál újabb projektekbe, sokszor fel sem mérve a valós igényeket.

„Jó stresszbíró képesség”

Áll a legtöbb álláshirdetésben. De mégis ki bírja azt jól? Nem is meglepő ugye, hogy már nem mondunk minden pozícióra igent? Helyette olyan munkát keresünk, amivel elégedettek vagyunk, és nem dolgoztatnak rommá minket. Vagy ha ilyet nem találunk, a szabadidőnket töltjük ki azokkal a tevékenységekkel, amik a boldogságunkért felelnek. Bárhogyan is, mindkét esetben hamar át tudunk ám esni a ló másik oldalára, pontosan oda jutva, ami miatt felszisszentünk egy-egy álláshirdetés láttán. Hiszen míg éjt nappallá téve azon dolgozunk, hogy jobbá tegyük a világot, sokszor egy dologról elfeledkezünk: magunkról. Elképesztően ki tud zsigerelni az is, amit szeretünk. Tehát nem annak kéne szempontnak lennie, hogy olyan munkánk legyen, ami minden értékünkkel egyezik, hanem annak, hogy értékrendünk mellett ismerjük a határainkat. Ehhez pedig arra van szükség, hogy figyeljünk és foglalkozzunk magunkkal. De ha napi 12 órákat pörgetjük az agyunkat az új termékünkön, akkor nem biztos, hogy ez meg tud valósulni.

Egyáltalán megéri sikeresnek lenni?

Valamilyen szempontból biztosan a különböző értékrendekből fakad, hogy én most úgy érzem, nem akkor leszek elégedett az életemmel, ha 40 éves koromra jól menő céget fogok vezetni. Az már más kérdés, hogy egyébként szívesen hatnék a társadalomra, de ha ez a saját egészségemen múlik, akkor máris hátrálok vissza. Érdemes eszerint neked is átgondolnod a prioritásaidat.  

Konklúzió és útravaló

Mielőtt elérnél a túlhajszolás, pánikrohamok és végtelennek tűnő stresszes napok felé, azt javaslom, húzd be a kéziféket és fordulj vissza. Tökéletesen lehet haladni az életben akkor is, ha betartod a szabályokat, ahelyett, hogy tövig nyomnád a padlógázt. Vagyis nem kell 160-nal végigrepesztened az autópályán, mert amúgy 110-el is el fogsz érni a céljaidig. És tudom, hogy unalmas már a covid-téma, de mégis muszáj megemlítenem, mert számomra az elmúlt másfél év abban rengeteget segített, hogy megtanuljam, nem kell mindenhol ott lennem és mindenben részt vennem. Nagyon berántott megannyi lehetőség, ami értékrendemnek megfelelő volt. És míg az önéletrajzomban egyre több oszlop lett, mondhatnám, hogy én is úgy lettem egyre több, de nem így történt. Túlfeszítettem a határokat. Rengeteget adtam, de annál kevesebbet kaptam. Végezetül pedig a legfárasztóbb dolog mélázni a múlton és izgulni a jövőn. Helyette érdemes tudatosítanod magadban, hogy bármennyire elcsépelt, mégis az itt és a most számít. Keresd meg azokat a helyeket, tevékenységeket, ahol sikerül lelassulnod és kitisztítanod a fejed! Hosszú távon nagyon hálás leszel majd magadnak ezért.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek