Először is definiáljuk ezt a betegséget. Mi az a Hashimoto Thyreoiditis?
Ez egy autoimmun eredetű betegség. Lényegében idült, krónikus pajzsmirigygyulladás. A szervezet – hibás immunválasz eredményeként – olyan ellenanyagokat termel, amelyek a pajzsmirigyet károsítják: hol alulműködést, hol túlműködést generál. Tünetei nagyon sokféleképp megjelenhet, van, akinél csak néhány, de van, akinél szinte mind – függően attól, hogy a pajzsmirigy mennyire károsodott. Az alulműködés tüneteit itt, a túlműködés tüneteit pedig itt találhatjátok. Rendkívül alattomos, nehezen felfedezhető. Enyhébb esetben még tünetek sem okoz vagy éppen évekig stagnál, sőt még az évszakok is könnyen befolyásolják. Több esetben más autoimmun betegséggel karöltve jár. A mai napig nem ismert, mi indítja el ezt az autoimmun folyamatot, de minden bizonnyal benne lehet a genetikai hajlam, továbbá növelik a rizikót a környezeti ártalmak, a toxikus anyagok, a műanyagok túlzott jelenléte és maga Csernobil katasztrófája is.
Neked mik voltak az első tünetek, amikor érezted, hogy valami nincs rendben?
Nálam már kiskoromban jelentkeztek problémák. Anyukám elmesélte, hogy miután megszülettem, a második nap vitt orvoshoz, mert hosszanti csíkok voltak a körmeimen, de nem különösebben fordítottak rá figyelmet. Soha nem tudtam lázas lenni, éjjelente fulladtam, egy sálat nem bírtam elviselni a nyakam körül. Rengeteget aludtam, mégis mindig fáradt voltam. Aztán 12 évesen egy nyár alatt híztam 30 kilót, ami a többi társamhoz képest akkoriban nagyon látványos volt. Mindezt úgy, hogy semmivel sem ettem többet vagy mást a korábbiaknál. Később pedig egyszer csak egy testnevelés órán szétcsúszott a térdem. Ezt akkor veleszületett porchiánynak és kötőszöveti gyengeségnek tituláltak, így hosszú évekre eltiltottak mindennemű sporttól. 16 évesen már 50 %-ban ősz voltam. Rendületlenül jártunk kivizsgálásokra keresve a megoldásokat. Szinte minden orvosi területet megjártam már tinédzserként. A háziorvostól kezdve voltam nőgyógyásznál, gyomortükrözésen, allergológiai-, fül-orr-gégészeti, hematológiai vizsgálatokon. Az orvosi anyagom egy lexikont tudna kiadni! Rengetegféle táplálékkiegészítőt, gyógyszert, gyógymódot kipróbáltak rajtam. 15 évesen fogamzásgátlót adtak, hátha segít, viszont nem javult a helyzet. De leginkább pszichiáterhez akartak küldeni, mondván, hogy én ezt az egészet beképzelem, kitalálom. Legyintettek, hogy kényes vagyok.
Később megjelent az állandó fáradtság és az agyi köd. Munkámban emiatt sokszor hibáztam akaratomon kívül is, amit nem is értettem, mert alapvetően kifejezetten precíz vagyok és a memóriám is nagyon jó. Az agyam ilyenkor szó szerint, mintha időközönként leállna magától és én kétségbeesve, kapkodva próbálom visszakapcsolni a lámpákat. A szemem alatti ödémák is elég látványosak voltak, amiről azt hittem, normális, hogy ilyen. A szemöldökömből kikopott egy csík, utólag tudtam meg, hogy ez is a Hashimoto tünete. A vádlim elképesztően fájt, már akkor is, ha egy zokni hozzáért. Gondok voltak az emésztésemmel, és egy bizonyos hossz után a hajam sem nőtt tovább.
Nem vettek komolyan?
Egyáltalán nem. Igazából soha nem hallgattak végig. Folyamatosan azt mondták, hogy nincs semmi bajom, vagy hogy majd elmúlik! Fiatal vagyok még, kinövöm. Ezekkel együtt lehet és kell élni. A vérképem évekig „tökéletes” volt. Emiatt egy komplex kivizsgálásra soha nem küldtek tovább. Pedig, ha egy kicsit jobban megvizsgáltak volna, együtt nézték volna a tüneteket, közelebb kerültünk volna a jelenséghez. De ehelyett elbagatellizáltak, kinevettek, kéretlen, bántó megjegyzésekkel terheltek. Sorra írták fel a feleslegesebbnél felesleges gyógyszereket és irányítottak át végeláthatatlan kanosszajárásra az egészségügy útvesztőiben.
Hogyan hatott ez a mindennapjaidra?
Stresszesebb helyzetekben, például érettségi és államvizsga idején, teljesen megadta magát a szervezetem. Aztán helyreállt, majd megint rosszabb lett, és ez így ment évekig. Igyekeztem leplezni, nem akartam örökké mögé bújni, bezárkóztam és nem beszéltem róla. Bár kívülről ezt nem látták, én minden este azon morfondíroztam, hogy mégis hogyan ragasszam vissza az optimizmust az arcomra és lapátoljam magam össze újra életképessé. Majd amikor a babámat, Kolost vártam, akkor volt minden teljesen rendben. Alig híztam, jól éreztem magam. Az egyedüli furcsaság az volt, hogy a normálisnál sokkal többet aludtam (nem csak az első trimeszterben, hanem végig). Majd a szülést követő 3 hónap után az egész kálvária kezdődött elölről, és ismét feljött rám 20 kg.
Szóval, ha jól értem, ez lényében több éves dolog?
20 éve tartó történet, igen.
Gondolom rendesen meg is címkéztek ennyi idő alatt.
Pontosan. És egy idő után sajnos el is hittem, hogy ez nem egy egyedi dolog, mindenkivel előfordul. Megbíztam az orvosokban, egyetértettem velük abban, hogy normális, hogy így nézek ki, és hogy nem érzem jól magam – hiszen mégiscsak ők a szakemberek. Mindeközben pedig kezdtem elveszíteni az önbizalmamat és kezdtem elfogadni, hogy akkor ezzel együtt kell élnem. Időközönként próbáltam változtatni, jártam úszni, biciklizni, de egy kiló sem mozdult meg. És csak egyre rosszabb lett. Pszichésen is nehéz volt. Néha úgy éreztem magam, mintha autópilóta üzemmódba helyeztek volna. Kicsúsztak az irányításom alól a dolgok. Sőt, megbántottam olyan embereket is, akiket nem akartam, kezdtem elszigetelődni.
Mik történtek még ez idő alatt?
Ahogy teltek az évek, egyre több orvosnál jártam. Mikor elmentem Veszprémbe, aztán Budapestre, akkor mutatkoztak meg igazán a szakmabeli különbségek. Nálunk Győr-Moson-Sopron megyében elképesztően rossz a helyzet. Nem szeretnék megbántani senkit, de ahol felnőttem, ott az orvosok megszerezték valamikor a diplomájukat és valószínűleg azóta se képezték magukat, továbbá rendkívül modortalanok, arrogánsak. Más helyeken már meghallgattak, megkérdezték, hogy hogy vagyok. De ekkoriban még mindig nem volt tisztázva semmi, inkább felületesen kezeltek vagy a tünetekre fókuszáltak, nem néztek azok mögé. Majd az egyik barátnőm elkezdte a paleo diétát, amitől elmúlt az ekcémája. Kipróbáltam azonnal én is, és hihetetlen sok pozitív változást tapasztaltam. Éreztem, hogy jó, hogy nem eszem glutént, tejet, cukrot. De persze, mikor elmentem ismét allergológiai vizsgálatokra, semmit sem mutattak ki. Évekkel később tudtam meg, hogy ezek a tesztek csak azt jelzik, ha már ellenanyagtesteket termelünk, vagyis mikor már komoly a probléma. Intoleranciát még nem jeleznek, pedig már akkor kellene lépni! Itt untam meg az egészet, addigra már rengeteg pénzembe, időmbe és energiámba került ez a sok kivizsgálás. Végre elkezdtem magamat figyelni, hogy mi jó, mi nem jó.
De még mindig nem volt hosszú távú pozitív változás?
Nem. Azt már ugye említettem, hogy a terhesség alatt minden szuper volt. Majd szülés után 3 hónappal újra összeomlott minden. Iszonyatosan és egyfolytában fáradt voltam, pedig Kolos jó alvó volt. Próbáltam olvasni, de egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Úgy éreztem, hogy elmegy mellettem az élet és nem érem utol a fiamat. Besokalltam, és úgy döntöttem, visszamegyek a háziorvosomhoz. Akkor szembesültem azzal, hogy már egy másik orvos praktizál. Neki nem kellett magyarázkodnom, egyből elküldött célzott vérvételre, sőt kérte, hogy írjam össze a családi dolgokat, gondoljam át, hogy miket tartok problémásnak. Elkészültem egy listával a tüneteimről, közben persze rákerestem online is és mindenhol a Hashimoto jött szembe, úgyhogy a következő alkalommal rá is kérdeztem. Ekkor a háziorvos elküldött egy teljeskörű kivizsgálásra: pajzsmirigy ultrahang, hasi ultrahang, komolyabb pajzsmirigy centrikus vérképre, ortopédia. Javasolta, hogy keressek endokrinológust is.
Milyen eredményeid lettek?
A vérképem eredménye nagyon brutális volt, szíven ütött. A TSH, vagyis a pajzsmirigy-serkentő hormon 10-es volt, ami normál esetben 1-2 között áll. Emellett a többi értékem is borzasztó volt. A vitaminszintem közel a teljes kimerüléshez. Az ultrahangon találtak sok apró göböt, valamint erősen pusztult, megnagyobbodott pajzsmirigyet láttak. A veszprémi endokrinológus, akihez először mentem, teljesen kikelt magából amiatt, hogy eddig miért nem nézte meg addig soha senki. Írt fel gyógyszert (szintetikus pajzsmirigy hormont), de itt még mindig nem volt kimondva, hogy ez most micsoda, így el kellett mennem egy sor különböző nőgyógyászati hormonvizsgálatra is. Ezután derült ki, hogy azon a területen minden rendben, de az ATPO, ami az autoimmunitást jelzi, 0 helyett 1300 feletti értéken áll.
Szóval ekkor bebizonyosodott, hogy Hashimotoról van szó.
Igen, végre meg lett nevezve és kiderült, hogy tényleg nem vagyok hülye, valóban jól éreztem, hogy valami nem oké. Egyszerre volt lesújtó és felemelő, hetekig nem tudtam hova tenni és helyén kezelni a dolgot. Bamm, életem végéig gyógyszereket fogok szedni, de legalább addig, amíg el nem sorvad teljesen a pajzsmirigyem. Sose fogok meggyógyulni. Hát belevágtam, elkezdtem gyógyszert szedni. De nem lettem jobban, csak papíron látszódtak javulni az értékek. Közben beléptem egy Hashimotos Facebook csoportba, ahol ajánlottak egy másik orvost, dr. Szakács Krisztinát, aki ma Magyarország legaktuálisabb tudású endokrinológus orvosa. Ő nem csak gyógyszert ad és kész, hanem tovább is lát. 5 hónapot vártam az időpontomra, de nagyon megérte. Ez idő alatt folyamatosan konzultáltam a háziorvosommal, aki lecserélte az első gyógyszeremet, mert kiderült, hogy az a piac leggyengébb tablettája és mellé rengeteg mellékhatást csinált. Az új, amit felírt, viszont egyből kifejtette hatását. Elkezdtek lemenni a kilók (a víz!), tisztult az agyam. Szakács doktornő meglepetésemre szintén egy alternatív gyógymódot javasolt: LDN terápiát és jó pár ételt kihúztunk örökre az étrendemből. Ha minden jól megy, még a hormon szedése is elhagyható lesz. Közben felvettem a kapcsolatot egy dietetikussal, Arndt Petrával is, párhuzamosan az általa összeállított és személyre szabott étrendet tartottam, étrendkiegészítőket fogyasztottam és lelkileg is pihenőt engedtem magamnak. Hatalmas hullámvölgyek követték egymást. Petra fantasztikus nő, szívből ajánlom, szintén egyben látja a dolgokat. Felnyitotta egy csomó apróságra a szememet, amik igenis számítanak. Az ő hatására hoztam meg életmódbeli változtatásokat: elindultam egy lassabb, műanyagmentes, zero waste, tudatosabb irányba. Végül felfedeztem a funkcionális orvoslást és pár egyéb holisztikus irányvonalat is.
Elindultál a gyógyulás útján?
Igen, havonta csordogált lefele a súlyom, az arcom is kezdett visszatérni, a puffadás elmúlt a szemem alatt. A bőrszínem egészséges lett. A vádlim, ami előtte nagyon fájt, rendbe jött. A szemöldököm visszanőtt abban a csíkban, ahol előtte hiányzott. Aztán egy alkalommal a fodrászom is megdicsért, hogy nagyon jól reagál a hajam, nem dobja le a festéket, fényes, erős, sokat nőtt. Ekkor úgy éreztem, hogy itt az idő az éves kontrollra. És lám, az eredmény szerint normál értékbe kerültek a pajzsmirigyhormonok! Megnéztünk még egy pajzsmirigy ultrahangot, ahol az orvos nagy izgalommal csak annyit mondott: „Hölgyem, gratulálok! És a doktornőinek is. Sikeres volt a gyulladáscsökkentő kúra, a pajzsmirigy nincs gyulladásban. Sőt, gyógyul, egy göb sem látható. Ha nem írják rá a beutalóra, nem érteném, miért van itt.” Alig hittem a fülemnek, hiszen azt mondták, ez egy gyógyíthatatlan betegség, amiből nincs kiút. De ő is megnyugtatott, hogy a pajzsmirigy helyre tud állni, stabilizálni lehet, persze ha tovább folytatom ezt az életmódot.
Hogy vagy most?
15 kilót fogytam január óta. Pont a hétvégén, kertrendezéskor fedeztem fel, hogy gyakorlatilag végig guggoltam a napot, amire azelőtt képtelen voltam a térdem miatt. Nem fáj a hasam, az emésztésem kezd helyreállni. Tisztább az agyam, nem kell óriási energiákat abba fektetni, hogy képes legyek odafigyelni és emlékezni. Nem alszom el minden nap 2-3 órára, csak egy héten egyszer, de akkor annak nagyon fárasztó napnak kell lennie. Persze néha hullámzok és van pár dolog, amit helyre kell még raknunk, de összességében érzem, hogy folyamatosan minden a helyére kerül és ez nagyon jó! Végre visszakaptam a testemet és önmagamat. Újra jó nőnek érzem magam. Nagyon hálás vagyok a családomnak, hogy kitartottak velem.
Mit üzennél az olvasóinknak, aki hasonló helyzetben vannak?
Talán az egésznek az a titka, hogy amint diagnózist kapunk, próbáljunk attól elvonatkoztatni, hogy ez egy betegség. Zárjuk ki a betegségtudatot, ám mégis foglalkozzunk vele, ne söpörjük félre. Így lehet a legnagyobb motivációt szerezni arra, hogy leküzdjünk egy ilyen alattomos dolgot.
Fontos, hogy nézzünk befelé, hallgassuk meg magunkat. A lelkünk jelez, a testünk is. Figyeljünk erre nagyon. Merjünk mindig kérdezni, megkérdőjelezni és szólni!
Vizsgáljuk meg a környezetüket is: milyen lakásban élünk, mennyire (lég)szennyezett a terület, milyen a munkánk, kik vesznek körül. Jól érezzük-e magunkat a jelenlegi élethelyzetünkben. Menjünk végig a családban történteken is. Sajnos most körvonalazódott számomra is, hogy édesapámat és az ő édesanyját is ennek a betegségnek a szövődményei miatt veszítettük el. Nagyon sokat szenvedtek, Apa még ma is köztünk lehetne.
Illetve fontos hangsúlyoznom, hogy mindenki teljesen más. Az én utam nem biztos, hogy ráhúzható a másikéra, de igenis van remény! Nem vagyunk egyedül. Keressük és találjuk meg azt a jó orvost és dietetikust, akiben megbízunk és akik szintén kölcsönösen megtisztelnek bennünket, akikkel folyamatosan lehet konzultálni és csak utána, velük karöltve vágjunk bele az alternatív módszerekbe. Valódi megoldások léteznek, nem kell elfogadni az örök gyógyszerezést.
Sokan mondják, hogy a Hashimoto nem életveszélyes, de igenis jelentősen megnehezíti az életkörülményeinket, mindennapjainkat. Az sem egyszerű, hogy az állam egyáltalán nem támogatja se a kezelését, se a vizsgálatokat. Mindennek ellenére én ma már úgy tekintek rá, hogy ez egy vészjelzés volt a szervezetemtől arra, hogy visszataláljak magamhoz, a belső békémhez és a lassú élet előnyeihez, szépségéhez. Kívánom, hogy ti is találjátok meg az igazi utat!
