Sokan hiszik azt, hogy az étkezi zavar csupán arról szól, hogy valaki minél vékonyabb szeretne lenni. Azonban én úgy vélem, a fizikai megjelenés drasztikus megváltoztatása, csupán egy tünet. Egy tünet arra, hogy valakinek az önértékelése nagyon nincs a helyén.
Mi az az étkezési zavar?
Ez egy pszichiátriai zavar, ami bár a nőknél gyakoribb, de nem csak őket érintő betegség. Viszonylag sajnos magas a halálozási rátája, ugyanis az evési zavarral küzdők közel 8 százaléka meghalt 10 éven belül.
Létezik részleges evészavar is, ami nem csap át ugyan fizikai értelemben betegesbe, de mégis megkeseríti az ebben szenvedő életét. Illetve nem csak a kóros soványság, de a túlevéssel járó elhízás is evészavarnak számít.
Az étkezési zavarnak három fő formáját különböztetjük meg: anorexia, bulimia és obesitas. Az anorexia nervosa étvágyhiányt jelent lefordítva, és ez egy kóros soványsággal járó zavar. A súlyvesztés miatt viszonylag hamar szembetűnő lesz a családtagok, ismerősök számára. Emellett erős testképzavarral jár, illetve az ebben szenvedő betegesen fél az elhízástól. Legalább 15 százalékos súlyhiányról beszélhetünk. A nők esetében egy idő után elmarad a menstruáció is, illetve számos más testi tünettel is járhat, mint a hajhullás, a bőr problémák, és, hogy az illető szinte folyamatosan fázik. Kedélyállapota sokszor indulatossá és depresszívvé, szorongóvá válhat.
A bulimia nervosat farkaséhségnek is nevezik, és az anorexiával együtt is jelentkezhet, azonban sokszor a bulimia kevésbé feltűnő. Ebben az esetben evésrohamok és hánytatás periódusa váltja egymást. A bulimiások a hízás elkerülése érdekében akár drasztikus dolgokat is bevetnek; legyen az hánytatás, hashatjó használata és túlzásba vitt sport. Állandóan aggodalmaskodnak a súlyok, kinézetük miatt, és súlyos esetben, akár heti két falásroham is jellemző lehet rájuk. A bulimia legtöbbször normális testsúllyal jár, de előfordulhat kóros soványság és elhízás esetén is.
Jellemző lehet rájuk az indulatosság, depresszió, öngyilkos gondolatok és az önsebzés is. Az önhánytatás hamar kikezdi a fogzománcot is, így gyakran a fogorvos veszi először észre a problémát.
Az obesitas, más néven elhízás, ma már népbetegségnek számít. A túlsúlyt a BMI index segít kategorizálni: vannak mérsékelten, közepesen és súlyosan elhízott emberek.
Lelki okok
Az elmúlt hetekben nagyon sok étkezési zavarral küzdő ember történetét hallgattam meg, hogy még mélyebben bele láthassak. Hiszen, ha csak a fizikai tüneteket olvassuk, akkor nem vesszük figyelembe az egyéni történeteket. Minden evészavarral küzdő ember más.
Persze akadnak hasonló minták, amelyek felbukkannak. Ilyen például, hogy ezek a fiatalok sokszor nem éppen a közösség népszerű tagjai. Van, hogy a súlyuk miatt, van, hogy valami más miatt bántják őket, így hamar kialakul az önbizalomhiány. Felfedezhető még a kontrollvesztettség érzése is, legyen az egy válás vagy egyéb családon belüli problémák miatt, amelyeket nem tudnak megoldani vagy irányítani.
Természetesen nem elhanyagolható a társadalmi nyomás sem: a vékonyság kultusza mindenkiben, -főleg, aki nem az- nyomot hagy. Én pedig még ide sorolnám az egészség kultuszt is, mert a rengeteg videóból, amit néztem, sokan elterjedt diéták, étkezési és életmódok mögé bújtak. Ezek azonban, ha nem egészséges és megfelelő formában csináljuk, visszaüthetnek.
Ha valaki elindul a lejtőn, és az ételre, a kalóriákra ellenségként kezd tekinteni, és egy cél, a fogyás lebeg a szeme előtt, ők elég hamar elveszítik a realitás érzéküket.
Sokan számoltak be arról, hogy amikor mások hüledeztek azon, hogy milyen vékonyak, őket ez csak tovább motiválta, hiszen mindig ilyen bókokra vágytak. Ezért is kell óvatosnak lennünk – többek között – amikor valakinek a testével kapcsolatban nyilatkozunk.
Hatalmas a szerepe a családnak ilyenkor, hogy ők milyen módon lépnek. Vezényelje őket bármilyen jó szándék is, ilyenkor ellenőrizgetéssel, esetleg agresszíven fellépni az egyik legnagyobb hiba. Sokszor szoktak családterápiát javasolni ilyenkor, hiszen a kiváltó okokat keressük. A beteg maga sokáig talán fel sem ismeri, hogy életveszélyben van, így kórházi ápolásra is szükség lehet, ahol ellenőrzött körülmények között mehet végbe a gyógyulás.
Fel kell tárni a tudatalattit, hogy megtudjuk milyen motivációk, elfojtások, fájdalmak állnak a háttérben. Milyen a kapcsolata az étellel, az evéssel, önmagával. Ez egy hosszú terápiás folyamat, amely akkor sem ér véget, amikor az illető már túl van az életveszélyen.
Sok étkezési zavarral küzdő számol be arról, hogy az a bizonyos kis hang, ami addig a koplalásra vagy hányásra motiválta, aki azt súgta neki, hogy nem elég jó, az élete szinte egészében ott marad, de legalábbis időről időre megjelenik. Ezért is fontos, hogy a hosszú távú gyógyulás érdekében az egész hozzáállást, rosszul rögzült mintákat változtassuk meg, nem csak a betegben, de akár a családban is.
