fbpx

CineFest – Sundance-díjas és Oscar-jelölt alkotás az idei programban

A Sundance-díjas Hive című koszovói filmet, és az Oscar-díjra jelölt Quo vadis, Aida? című boszniai drámát is láthatja a közönség a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet szeptember 10. és 18. között rendeznek meg.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A szervezők közleménye szerint a CineFest idén is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb, legkülönlegesebb és legszínvonalasabb alkotásait. Ebben az évben is több nagyjáték-, kisjáték-, dokumentum- és animációsfilmet a miskolci fesztiválon láthat először a magyar közönség. A vetítések mellett lesznek szakmai programok és workshopok is.

A fesztivál idei játékfilmes versenyprogramjában vetítik Blerta Basholli koszovói rendező Hive című alkotását, amely az idei Sundance Filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó díjat, valamint a közönségdíjat is.

Az igaz történet alapján készült dráma egy családanya életét mutatja be a koszovói Velika Krusa faluban. Ez a település szenvedte el a legnagyobb mészárlást a délszláv háborúban, a szerb megszállás alatt sok férfit elhurcoltak és kivégeztek. A megmaradtak nem nézik jó szemmel, hogy a megözvegyült Fahrije nő létére dolgozik és pénzt keres. A falu többi asszonyát összefogva ajvárt készít, amit a városi szupermarketnek ad el és a kezdeményezés sikeres vállalkozássá növi ki magát.

A játékfilmes versenyprogramban, magyarországi premierként lesz látható a Quo vadis, Aida? című háborús filmdráma, amely idén ott volt a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára jelölt öt alkotás között.  

A Szerelmem, Szarajevó rendezője, Jasmila Zbanic új filmjében megrázóan mutatja be a srebrenicai mészárlást, a boszniai háború egyik legvéresebb eseményét. A nemzetközi koprodukcióban, nagy költségvetéssel készült alkotás címszereplője, Aida tolmács az ENSZ-bázison és meg akarja menteni családtagjait, akik a szerb hadsereg megszállása után a közé a több ezer ember közé kerülnek, akik menedéket keresnek az ENSZ táborában. A fikciós cselekményszál mellett a rendező sok fájó tényt megmutat. Egyebek mellett azt is, hogy a főbűnösök mi vagyunk: az érdektelenek, a tudatlanok, a tétlenek – hangsúlyozzák az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Forrás: MTI.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32