fbpx

Augusztus végén rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált

Idén nyár végén rendezik meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált: a koronavírus-járvány miatt tavaly elhalasztott, hagyományosan tavasszal megrendezett eseményre augusztus 24. és 28. között várják magyar és külföldi produkciókkal a közönséget.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Miskolci Nemzeti Színház közleménye szerint idén is Éder Vera fotókiállításával nyílik meg a fesztivál: a Miskolci Balett táncművészei a fotóművész képein keresztül adják át mindazokat az érzelmeket, melyeket az elmúlt közel másfél évben éltek meg a járványhelyzet alatt.

A miskolci társulat egy nemzetközi kollaborációval indít a rendezvényen: Garrett Smith amerikai koreográfus a dallasi Bruce Wood Dance együttes után Európában először a Miskolci Balett társulatának adta át a Tiltott ösvények című produkciót, amely rávilágít arra, hogy a művészet szabadságát nem lehet korlátozni. Az előadás tisztelgés a világ azon országaiban élők előtt, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás érintését, a táncművészet gyakorlását.

A Grecsó fivérek a Várkert Bazár új produkciójával, a Többet magunkról című előadással érkeznek Miskolcra, a Hodworks pedig legfrissebb előadását, az Ambert hozza el, amelyet a szeptemberi premier előtt láthatnak a miskolci nézők.

A Szegedi Kortárs Balett The black paintings/Blue című, a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben született előadását is láthatja augusztusban a miskolci közönség. A Blue című darabot Juronics Tamás rendező-koreográfus, a társulat művészeti vezetője a kék szín számtalan jelentése köré építi. Nanine Linning holland koreográfusnő The black paintings című darabjában pedig Francisco Goya festményeit saját, a mai társadalomra vonatkozó víziójával együtt kelti életre és helyezi a klasszikus világosság és sötétség közti harc történetébe.

A Duda Éva Társulat a PRIZMA című produkciót hozza el Miskolcra, melynek központi témája a megfordult világkép. Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt a Kokoschka babáját mutatja be Miskolcon.

Spanyolországból érkezik a táncfesztiválra az El Carromato utcaszínházi társulat Big Dancers című előadásával, amelynek főszereplői óriási táncoló bábok. A Gangaray Dance Company az Agora című előadását hozza el Miskolcra a nyitóest második felvonásaként.

Franciaországból Mehdi Farajpour koreográfus, rendező a KA-F-KA című előadással érkezik, amely Az átváltozás Franz Kafka képi univerzuma által inspirált szabad interpretációja. Az MN Dance Company Szlovéniából a DE_SET című előadást hozza el, amely Michal Rynia és Nastja Bremec Rynia alkotók közös „kreatív utazásának” tizedik évfordulóját ünnepli.

A fesztivál ideje alatt a színház épülete előtt kap majd helyet Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervező szobra, amely a táncos eszközét, a testet jeleníti meg a kortárs művészet szellemében.

További részletek a honlapon.

Forrás: MTI

Borítókép forrása: Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32