Milyen érzés volt a kezedbe fogni fél éved munkáját?
Kicsit remegős. (nevet) De persze nagyon jó. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a végeredményt látva egyszerre éreztem magam nagyon büszkének, erősnek és magabiztosnak, ugyanakkor igazán sebezhetőnek is. Hiszen írtam egy könyvet, ami viszont kikerült a világba, és innentől bárki elolvashatja és bizonyos szintig belém is láthat. Dr. Kőváry Zoltán erre azt mondta, hogy „Kitti, most már halhatatlan vagy” – ez végképp nem nyugtatott meg.
Feldolgoztad már a történteket?
Néha azt hiszem, hogy nem fogtam fel, mert összességében túl nyugodt vagyok ebben az egészben. (nevet) De valahol meg annyira természetesnek érzem, hogy van egy könyv, ami a részem. Tehát persze, nagyon izgalmas ez az egész, de otthon érzem magam benne.
Gondolom szerettél volna mindig is publikálni?
Persze, célom volt! Csak arra gondoltam, hogy erre majd jóval később lesz lehetőségem.
Ez az első magyar kiadás a témában, igaz?
Ami ennyire a nagyközönségnek szól, igen. Béres Juditnak néhány évvel ezelőtt jelent meg könyve, ami a képzésen is tananyag. Bár az is szólhat laikusoknak egyaránt, de ennél azért szakmaibb. Azon kívül persze született egy-két könyv még, de azok inkább kifejezetten a szakembereknek íródtak, amik közül sokat már nem is lehet kapni. Tehát ami így kinyitotta a kaput az irodalomterápia világába, abból az enyém az első.
Viszont a könyv nemcsak az irodalomterápiáról szól, hanem sokkal inkább Jakovobits Kittiről. Minden szavában ott vagy te, az összes tapasztalatod, tudásod. Hogy élted meg, hogy nem kizárólag a szakmai oldalról kell írnod, hanem magadról is? Ez tudatos volt?
Bizonyos értelemben tudatos volt, igen. Tisztában vagyok azzal, hogy szerteágazón és mélyen, minden irányba terjedő módon érdekel az irodalom és a pszichológia kapcsolata, ami bőven túlmutat az irodalomterápia módszeren. Éppen ezért számomra is hamar körvonalazódott, hogy a könyv nem csak a hagyományos értelemben vett irodalomterápiáról fog szólni.
Emellett valamilyen szinten előírás volt, hogy legyenek saját esettanulmányok, saját tapasztalatok, vélemények. Amiről élveztem írni egyébként! Az mondjuk különös volt, hogy az egyetemek és szakdolgozatok után olyan mondatokat kell írnom – és írhatok -, amik úgy kezdődnek, hogy „Szerintem”, „Én azt tapasztalom”, stb. Vagyis hogy nem kell még a vesszőket is lehivatkoznom, hanem megalapozott és megállja a helyét az is, amit én gondolok és tapasztalok. Ez új élmény volt.
Hogyan zajlottak a könyvírás folyamatai? Mennyire kaptál szabadkezet?
A Kulcslyuk Kiadó keresett meg engem. Elmondták, hogy egy ideje figyelik, mivel foglalkozom, mindezt hogyan kommunikálom, és ők ezt szeretnék könyv formájában látni. Ezt követően elkezdtem vázlatot írni, ötleteket gyűjteni, miközben egyeztettünk a kiadóval, illetve a szerkesztővel. Ők nagyon keveset és finoman terelgettek, szinte bármit küldtem, arról megerősítettek, hogy jó irány. A szerkesztő többnyire csak formai-, nyelvi korrigálásban segített, vagy abban, hogy struktúrát tekintve gondolati síkon illeszkedjenek egymáshoz a fejezetek. De tematikában teljes mértékben én tölthettem fel a 10 ívet.
Hogyan érezted magad az írás során? Voltak mélypontok vagy gördülékenyen ment? Kellett szünetet tarts közben, vagy tudatosan mindig foglalkoztál vele?
Az írás gördülékenyen, könnyen ment. Fél évet kaptam, de én már az elején mondtam a kiadónak, hogy adjanak nekem egy határidőt, és egy héttel előtte küldeni fogom a kész anyagot. Ismerem már magam annyira, hogy tudjam, megőrjítenek az utolsó napok. Így sikerült március 1 helyett február utolsó hetében leadni a kéziratot. Annak köszönhetően, hogy kaptam egy határidőt, nem tudtam megengedni magamnak, hogy hónapokig ne törődjek a könyvvel. De szerencsére mindig jött a belső igény vagy vágy, hogy foglalkozni szeretnék vele. Sokszor kifejezetten vártam már a mindennapi munka vagy bármi más teendő közben is, hogy hazamehessek írni.
Ha egy-két mondatban kéne összefoglalnod, hogy miről szól az Irodalomterápia, mit mondanál?
Arról, hogy az irodalom és a pszichológia milyen pontokon és hogyan találkozik. Ezalatt azt értem, hogy mindkettő az emberi lélekből és pszichéből indul, illetve azzal foglalkozik, de ha ezek elindulnak külön utakon, akkor mondjuk hol érnek később újra össze. Hogy hogyan lehet egy irodalmi szöveget visszaforgatni a saját önismereti folyamatomba, lelkem megértésébe. Ez az elvontabb megfogalmazás.
De ha konkrétabban kéne megfogalmaznom, akkor a könyv az irodalomterápia módszeréről, az irodalompszichológia tudomány területéről, gyakorlati hasznosításról, esettanulmányokról szól.
Kinek ajánlod?
Nincs egy konkrét szűk célközönség. Nekem az volt a célom, hogy a könyv ne egy akadémikus körnek szóló tankönyv legyen. Bár mégis jön visszajelzés, hogy tankönyvszerű. Szerettem volna ezt a nagy tudományos egyveleget érthető formában, laikusoknak is közvetíteni, ugyanakkor a laikusoknak is meg szerettem volna mutatni, hogy ez a téma nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. Az egyszerűsítést semmiképp sem akartam úgy végezni, hogy az a tartalom kárára menjen. Ezért aláírom, hogy lehet, vannak benne olyan részek, amik szakmaibbak vagy szárazabbak egy a témában nem jártas olvasó számára, de azokat így lehet vagy kell elmondani.
Melyik a kedvenc részed? Vagy van olyan, amit nagyon nem kedveltél?
Nem tudnék kiemelni egy kedvenc részt. Amit szerettem, vagy inkább számomra különösen izgalmas volt, amikor az irodalompszichológiával foglalkoztam. Ilyen volt például az alkotó mentális egészsége. Ott azt éreztem, hogy egy olyan területen járok, amin rég nem volt senki. Ez adott egy különleges izgalmat annak a résznek. Ami esetleg nehezebb volt, az egy angol cikk, amiben rengeteg anatómiai kifejezést kellett lefordítanom. (nevet) De konkrétan fekete bárány részt sem tudnék említeni.
Utólag találtál a végeredményben bármit, amint módosítanál?
Egyelőre nincs ilyen. Azt már észrevettem közben, hogy mennyi új irány van. Mikor azt gondoltam, hogy egy-egy területnek a végére jártam, akkor ott felbukkant még számos újdonság. De tudom, hogy amit abban a félévben és előtte a munkám során tapasztaltam, illetve tanultam, azt bele tudtam rakni a könyvbe. Ilyen értelemben elégedett vagyok vele. Ami hiányt esetleg fel fogok majd idővel fedezni, azt forgatom tovább és gondolkodom róla.
Térjünk át a tartalomra. Egy egész alfejezetet szenteltél az olvasás jótékony hatásainak. Ismerek sok olyan személyt, akik nem szeretnek olvasni. Szerinted hogy lehet megszerettetni bárkivel is az olvasást?
Könnyebb és ideálisabb onnan kezdeni, ha valaki úgy nő fel, hogy azt tapasztalja, a családban az olvasás érték. Ennél kicsit nehezebb, ha valakinek rossz élményei vannak gyerekkorából, és felnőttként kell visszatalálnia az olvasáshoz. De ez abszolút nem lehetetlen, viszont nagyon személyes út. Mindenkinek meg kell találnia azt a könyvet vagy azt a stílust, amiben felcsillan az a nagyon személyes kapcsolódás, ami berántja az irodalomba. Erre nincsenek evidenciák, hogy melyik az a könyv vagy útmutató, ami alapján vagy ahogy csináld. Szerintem a kulcs az, hogy valahol találjon el a szöveg, mindegy, milyenről van szó.
Szerves részét képezi a könyvnek a történetmesélés jelensége, ami mára már egy marketingeszközként is megjelenik. Mit gondolsz, miért alakult így? Miért kell az online médiában kihangsúlyozni a személyes történeteket?
Szerintem az áll emögött, hogy a hatalmas multik világában és a személytelen online térben még jobban felerősödött az elemi igényünk a személyes történetekre. Ezek azok, amikhez tudunk kapcsolódni, és megragadják a figyelmünket. Valószínűleg marketinges szemmel is ezt vették észre a szakemberek. Hogy nem több ezer dolgozóval rendelkező világcéget próbálnak megmutatni, hanem mögötte az embert.
Említetted, hogy a „Könyv nem gyógyszer, amit receptre lehet felírni”. Sok ilyen elvárással találkoztál munkád során?
Nem is igazán kliensektől, inkább külső személyektől vagy hasonló interjúhelyzetekben talál meg az a szituáció gyakran, hogy mindenképp ki akarnak csikarni belőlem egy könyvcímet, ami bizonyos helyzet esetében megoldás lehet. Ilyenkor elmondom, hogy több szempontból sincs ilyen, egyrészt én nem a jó szövegeket tudom, hanem azt, hogy a szövegeket hogyan lehet jól használni. Másrészt azzal, hogy én ajánlok valakinek valamit szakmailag, felelősséget is vállalok azért, hogy az olvasmányélményét végigkísérem, és mint irodalomterapeuta segítem, amit látatlanban vagy ismeretlenül nem tudok megtenni. Ezekkel a hangokkal szerettem volna megértetni, hogy az irodalomterápia nem „beszedem és hatni fog”, hanem egy sokkal több komponensből álló dolog.
Jakobovits Kitti Irodalomterápia című könyve itt megrendelhető.
Kitti munkásságát Facebookon itt, Instagramon pedig itt tudod követni.
