A Cruella, azaz Szörnyella című legújabb Disney film a nevéből is jól sejthetően az egykori 101 kiskutya mese főgonoszáról, Szörnyella de Frászról szól, egészen pontosan az ő gyermekkoráról és életéről, a már jól ismert történetelőtti időszakból. Érdekes gondolat a filmes nagyhatalom részéről, hogy az elmúlt években saját negatív karaktereit próbálja pozitív színben feltűntetni, vagy legalábbis valami féle empátiát kicsikarni a nézőkből irántuk. Vajon kifogytak az ötletekből, hogy ennyi feldolgozást készítenek mostanság? Gondolhatnánk egy szemernyi gúnnyal fűszerezve, ám úgy tűnik, a nézőknekbejön ez az elképzelés, és ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit engem is megvett. A pszichológia nagy rajongójaként számomra baromira érdekes, hogy egyes személyiségek kifejlődéséhez milyen út vezet, és cselekedeteinek hátterében milyen minták és események húzódnak. Ebből a szempontból Szörnyella sztorija teljes mértékben kielégítő, és a Z generáció impulzitás igényeinek is megfelel, bár ez szerény 30-as személyem szempontjából inkább a negatív oldalt erősítette. Összességében a film látványos, izgalmas-fordulatos, és a sztorija is egészen érdekesre sikerült.
Estellát, (későbbi nevén Cruella) az árván maradt kislányt két hasonló sorban tengődő fiú (Horace és Jasper) karolja fel. A trió lopásból tartja fent magát, míg fel nem nőnek és a lány munkát nem kap a híres divatházban. Itt találkozik Baronesse-szel, a város előkelőségével, akit lenyűgöz egyedi látásmódja, ezért magához veszi divattervezőnek. Az izgalmak pedig ezt követően kezdődnek el, ezért a történetről többet nem is árulok el inkább!
Legnagyobb pozitívumként Emma Stone játékát tudom kiemelni. A színésznő az idő előrehaladtával egyre inkább domborítja ki tehetségét, és tényleg kezd egészen zseniálisan játszani. Nem elhanyagolható mellette a másik főszereplő, Emma Thompson játéka sem, ahogyan tőle ezt az elmúlt évtizedekben megszokhattuk.
És akkor jöjjön a fekete leves. A film néhány pontján ugyanis azért magasabbra húztam a szemöldökömet, mint anno a megrajzolt Szörnyella. Bizonyára öregszem, de voltak pillanatok, mikor számomra már kicsit túltolt volt ez az egész. Mikor az utcagyerekként felnövő, elhagyatott épületben élő trió random felhúzott egy színpadot dj pulttal, gitárral, mindennel együtt és lenyomott egy show-t, hát nem tudom. Persze a Nike megmondta, hogy „Nincs lehetetlen”, de azért vannak egészséges határok, amiken átlépve kicsit hitelét veszti számomra a történet. Másik furcsaság volt, hogy a filmben megjelenő három dalmata 10 év alatt egy centit sem nőtt. Ezt akár filmes bakinak is elkönyvelhetjük. Egyéni szociális problémám pedig, hogy a kutyák negatív szerepet kaptak. Ez egy kicsit megviselt, már csak azért is, mert vérengző dalmatát még nem sűrűn láttam eddigi éveim alatt. De ez egy mese végül is.
Amivel pedig lehet, hogy nem fogok nagy népszerűségre szert tenni, az az a véleményem, miszerint mi a francért kellett Anitát fekete bőrűvé varázsolni? Értem én, hogy píszí meg minden, de most komolyan? Félreértés ne essék, az ég egy adta világon semmi problémám se a különböző bőrszínekkel, se magával a PC-vel. Vagyis de, utóbbival ez az egy gondom van, hogy úgy érzem egy kicsit túltolták ezt a szekeret, és ezzel kapcsolatban korábban már szerkesztőtársam is nyilatkozott egyik cikkében. Szóval persze, legyen mindenféle ember egy filmben, de az a karakter, akit megszoktunk valamilyennek, őt nem lehetne meghagyni olyannak? Ha már a történet kapcsolódik elődeihez. De lehet, hogy ezt egy teljesen külön alkotásként kellene vizsgálni, azonban több ponton is utal a mesére, ezért nem teljesen értem az ilyen jellegű változtatásokat. Vagy hagyjuk meg a nosztalgia örömét, vagy alkossunk teljesen új filmet.
Mindazonáltal összességében nekem tetszett a film, még ezekkel a csúsztatásokkal is. Nem állítom, hogy a kedvencem lesz, de számomra sokat jelent egy színész előadásmódja, ami ez esetben hibátlan volt, és a sztori fonalában is találtam számomra érdekes pontokat. Ezért ajánlom, hogy egyszer nézzétek meg!
