fbpx

Komolyzenei koncertet rendeznek a Svábhegyi Csillagvizsgálónál

Egy különleges program során immár ötödik alkalommal csendülnek fel William Herschel csillagász és zeneszerző művei szeptember 4-én a Svábhegyi Csillagvizsgálónál.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az esti koncerten William Herschel, valamint Wolfgang Amadeus Mozart és Georg Friedrich Handel klasszikus műveit hallhatja a közönség. Ezt követően távcsöves bemutatót tartanak, ahol a csillagos égbolt szépségeit tekinthetik meg az érdeklődők – közölték a szervezők.

A program a XVIII. századi csillagász, az Uránuszt is felfedező Herschel, csillagászati munkásságának is emléket állít: az est folyamán a résztvevők megtekinthetik az általa felfedezett égitesteket is.

William Herschel szimfóniái a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar előadásában csendülnek fel a koncerten, Uzsaly Bence karmester vezénylésével.

A rendhagyó eseménysorozat 2017-ben indult útjára, William Herschel zeneszerző, csillagász halálának 195. évfordulója alkalmából. Azóta minden évben a csillagos ég alatt, szabadtéri koncerttel ünnepelik a tudomány és a kultúra találkozását a Svábhegyi Csillagvizsgálónál.

Az eseményre jegyek a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján vásárolhatóak.

Szöveg Forrása: MTI
Borítókép Forrása:
svabhegyicsillagvizsgalo.hu

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32