fbpx

Hova menjünk idén korizni? Jégpályák Budapesten

Az előző szezonban a vírushelyzet miatt nem nagyon volt lehetőség jégkorcsolyázni, amit sokan - velük együtt én is - szomorúan vettek tudomásul. Idén azonban több koripálya nyílt, mint valaha, így mindenki bepótolhatja az elmaradt siklásokat!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Budai jég, Széna tér

A budaiak által jól ismert Jégkert söröző és étterem külső része minden évben korcsolyapályává alakul. Így egyszerre nyújt dupla szórakozást mind szülőknek, mind gyerekeknek, hiszen az étterem belső részében továbbra is várnak a finom fogások és a jó sörök, míg kint a korizás élménye és a forró tea. A helyszínen korioktatás is igénybe vehető, valamint jéghoki edzéseket egyaránt tartanak. További információt itt találtok.

Budapest park

Nagy újdonság idén, hogy a Budapest Park is műjégpályává alakult! A közel 1300 négyzetméteren jégfolyosó, elkerített játszórész, és egy hatalmas, gyerekek és felnőttek számára szintén igénybe vehető koripálya kapott helyet. Emellett pedig a téli szezon finomságai, mint a forraltbor, a grog, egy meleg leves vagy rétes is várják a látogatókat. Bővebben a jégpályáról és az árakról a Budapest Park honlapján olvashattok.

Hunyadi téri koripálya

Újranyitott Terézváros szívében  a jégpálya, ráadásul teljesen ingyenesen vehetik igénybe a látogatók. És ha mindez nem lenne elég, még a korcsolyabérlésért sem kell fizetnünk. Szinte már túl szép, hogy igaz legyen! Pedig tényleg így van. Mindezt pedig egészen februárig élvezhetik a korizni vágyók. Infókért kattintsatok ide.

Kacsató, Pilisvörösvár

Ha szeretnétek kiruccanni a város zajából, és friss levegőt szívni a Pilis környékén, akkor irány Vörösvár! Idén csodás jégpályát építettek ki a Kacsa-tó mellett. Ráadásul olyan izgalmas események egyaránt helyet kapnak itt, mint a jégdisco, vagy a havi rendszerességgel megrendezett Platz piac. De a tó melletti koripálya akkor is hatalmas élményt nyújt, ha éppen semmilyen plusz program nem társul hozzá! Belépőkkel kapcsolatban itt informálódhattok.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32