-Anya, anya. Gyere gyorsan. Ezt nézd, esik a hó. Milyen sok és milyen szép. Kornél megyünk hóembert építeni?- nézett a kisöccsére, aki még mindig az ablak előtt állva nézte a hóesést.
Kamilla szaladt a szekrényhez és izgatottan kezdte el keresni a sapkát, kesztyűt, overált.
-Anya kellene majd répa a hóember orrának, meg három nagy fekete gomb és egy sál a nyakába is. Gyere Kornél, te is öltözz fel jó melegen, építünk egy jó nagy hóembert, aztán csinálunk egy angyalkát is a hóban, meg hógolyózunk is. Anya te is kijössz velünk, ugye?
– Drágám ne rohanj annyira. Emlékszel, szerettél volna, valamit ma készíteni Apának mire hazajön a munkából.
-Tényleg Anya, segítesz nekem meg Kornélnak mézeskalácsot sütni?
-Mézeskalács, mézeskalács – ugrándozott örömében Kornél. Én autósat, meg kamionosat készítek.
-Nem, nem Kornél. Most karácsonyosat készítünk. Télapót, karácsonyfát, csillagot, rénszarvast, meg angyalkát. Ugye Anya?
-Igen én angyalkáim. Menjünk, kezdjük is el, mert Apa hamarosan itthon lesz.
Kornél szétválogatta a formákat, Kamilla pedig odatolta a székeket a konyhapulthoz. Anyukájuk segítségével megsütötték a mézeskalácsokat, már csak arra vártak, hogy kidíszítsék őket. Volt az asztalon mindenféle színű ételszínezék, csokoládédara, drazsé, és porcukorból készített fehér színű máz. A fenyőfát zöld színűre, az angyalkát fehérre, a télapó sapkáját pirosra, a szakállát pedig fehérre színezték.
-Most hagyjuk, hogy megszáradjanak és mikor Apa hazaér megkóstoljuk őket –mondta az anyukája. Kamilla megszámolta a tálcán lévő sütiket és egyszer csak felkiáltott.
-Anya, anya. Elfelejtettük a Mikulást és Rudolfot. Nekik nem készítettünk. Tudod, este ki kell raknunk egy pohár tejet és a tányérba egy sütit. Süssünk még Anya.
-Tudom kislányom, de sajnos nem tudunk többet sütni, mert elfogytak a hozzávalók. De majd nézek a szekrénybe kekszet, amit kiteszünk a tányérba neki.
-Nem Anya, az nem jó, mert emlékszel mit mondtál? A legszebb ajándék, amit a másiknak adhatsz, amit te magad készítesz. Szeretném odaadni a Mikulásnak az angyalkás mézeskalácsomat. Úgysem jó, ha sok édességet eszem, mert fájni fog a fogacskám.
-Én Rudolfnak adom a sütimet. Ugye szereti a mézeskalácsot?- szaladt oda Kornél is.
Anya a meghatódottságtól könnyes szemmel leguggolt hozzájuk, megfogta a pici kezecskéjüket, megpuszilta a kézfejüket és így szólt:
– Tudjátok angyalkáim, nagyon büszke vagyok rátok és nagyon boldog vagyok, hogy az anyukátok lehetek. Biztos vagyok benne, hogy Mikulásnak és Rudolfnak is ízleni fog a mézeskalács, amit sütöttetek. Majd megölelte őket és mindkettőnek hatalmas puszit nyomott az arcocskájára.
