Maga a sztori arról szól – aki még nem ismerné – hogy Emily-nek váratlanul Párizsba kell költöznie a munkája miatt. Nehezen illeszkedik be a franciák zárt világába, akik fenyegetve érzik magukat, amiért új ötletekkel bombázza őket, ezért nem éppen kedves fogadtatásban részesítik az amerikai social media managert. Aztán természetesen Emily szép lassan beilleszkedik, barátokra is szert tesz, és a szerelmi élete is egyre izgalmasabbá válik. A második évad ezt a szálat viszi tovább, egy adag szenvedéssel – már bocsánat – hogy vajon Emily összejöjjön-e az adott fiúval, vagy ne. A gond nem is ezzel van, hiszen ezt a vonalat megszokhattuk a szappanoperák világában, viszont egyéb szegmensek erősen túlzóan sikerültek.
Miért lett túl sok a nézők számára az Emily Párizsban?
Sokan ki vannak akadva a második évad után, és egy kicsit valahol mindenkinek igaza is van. A franciák úgy érzik, hogy sérti a népüket, hogy a sorozatban mindenki megcsal mindenkit, és nem igazán tisztelik szerelmi kapcsolataikat a szereplők, mindenki szeretőt tart, akár házas akár nem.
Az ukrán kulturális miniszter azért háborodott fel, mert a sorozatban szereplő kijevi lány rosszindulatú és lopásra veszi rá Emilyt. Mivel ő az egyetlen ukrán karakter a sorozatban, így erősen sztereotipikusra és sértőre sikerült az ábrázolása. Persze bármely más nációról lett volna szó, valószínűleg mindenki kiakadt volna ezen.
Ha a sorozat teljes egészében egy társadalom kritika lenne, ahol minden náció “gyengeségeit” kidomborítják, akkor mindez beleférne, de az alkotók célja inkább a feel good, csajos, divatos vonal volt, így pedig inkább kérdéses a dolog. Vagy mi értjük félre és tényleg egy társadalomkritika az egész. Hiszen végülis Emily is túljátssza az amcsi lányt egy kicsit, a legelső részben pedig a németekre is van egy vicces utalás. Szóval vagy elszúrta a rendező és nem tette egyértelművé, hogy mi a célja a sorozattal, vagy egész egyszerűen az Emily Párizsban tényleg mindenkit sérteget.
A különböző nációk sztereotíp megjelenítésén túl azonban további problémákat is felvet a telenovella. Számomra például már szinte komikus volt a második évadban, ahogy Emily minden elszúrt szituációból jól jön ki végül. Mert mindig pont ott van egy híresség, vagy pont úgy alakulnak a dolgok, ahogyan kell. Persze lehet, hogy vannak ilyen szerencsés emberek, de már-már életszerűtlen, ahogyan minden bakit megúszik.
A másik teljesen irreális tényező az ázsiai barátnőjének ruhatára. Mindy ugyan egykor hírességnek számított hazájában, ám egy rosszul sikerült fellépés miatt elmenekült, hátrahagyva addigi életét. Párizsban pedig dajkaként dolgozik egy családnál, két kisgyerekre vigyáz. Elvileg aztán teljesen csóró is lesz és beköltözik Emily apró lakásába. Ezzel egyébként alapvetően semmi gond nincs, ami viszont furcsa, hogy mindeközben minden nap izgalmasabbnál izgalmasabb dizájner cuccokban jelenik meg, tökéletes sminkben. Hát én elhiszem, hogy a turiból is lehet jól öltözködni, sőt! Azt is belemagyarázhatjuk, hogy a ruháit megtartotta régről, de azért erősen irreálisan hat a csóró lány az extravagáns cuccokban.
Mindezek tetejébe ott volt még a Golden Globe körüli korrupciós ügy is, ami a sorozat első évadának megjelenése után nem sokkal szivárgott ki. Nos, a bulvárt és a politikai kérdéseket, a lefizetés valósságát inkább meghagyom más platformok számára. Összességében viszont azt kell, hogy mondjam, bár tényleg kedves a szívemnek Lily Collins, és nem fogok hazudni, azért élveztem a sorozat színességét és hangulatát, ennek ellenére is úgy érzem, sok sebből vérzik az Emily Párizsban.
