fbpx

Úton lenni, avagy a spirituális élet

Ahhoz, hogy valamiről beszélni tudjunk úgy, hogy mások is megértsék, közös nyelvet kell használnunk. Először pontosítani kell, mert ha mást értünk alatta, akkor könnyen lehet, egészen másról beszélünk.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A spiritualitás szó a spiritus (latin) szóból származik, annyit jelent, hogy lélegzet, bár nekem mindig jobban tetszett, ahogy Hamvas is használja: lélekzet. Jelent még lelket vagy szellemet is, vallási értelmezésben főként.

Elindulhatunk onnan is, hogy mi nem tartozik a spiritualitás témájába. Az egészen biztos, hogy az üzletté silányult ezoterikus, new age körbe tartozó módszerek, praktikák és trükkök nem ide tartoznak, annak ellenére, hogy ‘önsegítő’ jelleggel régóta jelen vannak a köztudatban, s talán a társadalmak széles rétegeinek kilátástalansága és csodavárása miatt hatalmas tömegeket érintenek. 

A legtöbb vallás, de még a buddhizmus is, valamint a jóga filozófiája megfogalmaz egyfajta átalakulási folyamatot, amiben a cél az, hogy az ember ráébredjen önvalójára, őseredeti állapotára, isteni részére vagy a zen egyszerűségével: a valóságra.

Arról, hogy mi a spiritualitás, nehéz írni, ezért Hamvas gondolatait hozom ide.

“Ez a tevékenység: a lehullottat visszaemelni, az elvesztettet megtalálni, a bemocskolódottat megtisztítani, az elhomályosultat kifényesíteni, az összetörtet ismét egybeépíteni, a fellázadtat megtéríteni és megbékíteni. Egyszóval: megváltani. Az emberi tevékenység értelme, hogy a világot át kell emelni a szellemi világba, vagyis arannyá kell változtatni.”

Fontos az a gondolat is, hogy a vallásosság nem feltétlenül jelent spirituális életet. Meglehet, hogy valaki ugyan jár templomba, vannak gondolatai Istenről, a szó hétköznapi értelmében hisz Istenben, de életvitele nem spirituális. A spirituális élet vagy spirituális ember ismérve az, hogy önmaga létezését egy magasabb rendű cél irányába állítja. Még az is lehet, hogy nem hisz Istenben, de keresi és személyes tapasztalaton keresztül szeretné megélni.

A zsidó-keresztény kultúrkörben a spirituális ember az, aki életét erre a legbelsőbb, személyes istenkapcsolatra helyezi, tudatosan szolgál egy magasabb életrendet, aminek a legjellegzetesebb formája a mások iránti szolgálat, a nem öncélú, önmagáért való élet. Ilyen értelemben a spiritualitás egyfajta etikát is kijelöl a kereső ember számára: hiszen ha elfogadja azt, hogy élete egy magasabb szintű rendezőelv vagy Isten/önvaló által létrehozott ajándék, és nem csupán a természet véletlenszerű történéseinek eredménye, könnyebben elfogadja, hogy életének feladata, célja van. Ha pedig elfogadja, hogy az ő életének van egy önmagán túlmutató célja, beláthatja azt is, hogy másoknak is van ilyen célja, sőt, minden létezőnek van. Ebből kifolyólag könnyebben veheti az élet nehézségeit, az elmúlás gondolatát, személyiségében természetes módon fejlődhet az együttérzés, az altruizmus és a segítő szándék. Ha ő szeretné az életét egy magasabb rendű célért élni, akkor lehet, hogy mindenki más is ezt szeretné, akár tudja, akár nem, így inkább segíteni szeretné mások boldogulását, semmint akadályozni.

A spirituális ember személyiségében megjelenik, hogy kapcsolatait nem az identitása felszínes szintjén értelmezi, ahol kiütköznek a személyes különbségek, a másságok. Hanem azon a szinten, ahol akár megélheti a másikkal való egység élményét, hiszen elfogadja, hogy ő is Istennek, az Életnek vagy az önvalónak egy darabja, s ez mint legalapvetőbb kapcsolódás mindannyiunkat összeköt.

Ebből kifolyólag nem akar ártani másoknak, békére, szeretetre törekszik. Nem a személyes szeretetre, a vágyak kielégítésére, hanem az isteni szeretetre, amiről Pál korinthusiakhoz írt első levelében olvashatunk.

“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. […] Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek