fbpx

Most érzem igazán, hogy önmagam vagyok – Interjú a Lamendra Ásványékszerek megálmodójával, Mészáros Alexandrával

Mi szerkesztők tudjuk, nincs személyesebb interjú, mint amikor az alannyal egy kávé mellett, hosszasan beszélgethetünk az adott témáról.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sajnos a távolság miatt eddig nem volt alkalmam személyesen találkozni senkivel, akivel interjút készítettem. De valahogy egy belső hang mindig tudja, hogy az adott személlyel videón keresztül is meg lesz az összhang.

Éreztem, hogy nálad sem lesz másképp. Egy picit kutakodtam a beszélgetésünk előtt, és végignéztem a közösségi média oldalaidra feltöltött fotókat, amelyeken egytől egyik visszaköszön, hogy teljes szívedet beleteszed a vállalkozásodba. De emellett láttam, hogy a színészkedés sem áll tőled távol.

Mesélj egy kicsit magadról, ki Mészáros Alexandra? Hogyan kerültél kapcsolatba az ásványokkal?

Ha-ha. Igen, a kettő nagyon távol áll egymástól. Kiskoromban kezdődött a színészkedés, tánc, ének, zongora iránti szeretetem és kíváncsiságom. Majd jelentkeztem a Gór Nagy Mária színi tanodába, és szerencsémre 2015-ben elsőnek fel is vettek. Három évet jártam oda, majd miután befejeztem egy vidéki társulatnál kaptam szerződést. Ezt követően 2020-ban sajnos jött a kovid… a lehető legrosszabbkor. Akkor már jártam egy ideje a kineziológusomhoz, aki tanácsolta, hogy foglalkozhatnék az ásványokkal, mert azok olyan jól állnának nekem. Ezek után minden sarkon, minden plakáton, sőt még a közösségi oldalakon is folyton szembe jöttek velem ezek a kis csodák. Jelnek véve a dolgot elkezdtem őket tanulmányozni, jobban belemélyedni az ásványok nyújtotta csodás világba.

Mikor és hogyan indult a vállalkozásod?

Miután a kovid elég súlyos következményeket szült, nem volt más választásom, mint leülni, és végig gondolni, mit is szeretnék most csinálni. Addigra már nagyon a szívemhez nőttek az ásványok, és a lelkem mélyén azt kezdtem el érezni, hogy most vagyok igazán önmagam. Ezért úgy döntöttem a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére, hogy belevágok és vállalkozást indítok. Így született meg 2020. május 18-án a Lamendra.

lamenadra
Fotó: Lamendra

Hogy jött a Lamendra név?

Ezen mindenki jókat mosolyog, amikor elmesélem. Nem volt egyszerű kitalálni, de amit tudtam, hogy nem valamelyik ásványnak a neve lesz. Valami egyedit, valami különlegeset, valami visszafogottat szerettem volna. Leírtam egy papírra a párom és az én nevemet, és elkezdtem rakosgatni a betűket. Amit tudni kell, hogy a párom az elejétől fogja mindenben mellettem állt, támogatott. Sokat köszönhetek neki. Így lett a Laciból – LA, a Mészárosból – MÉ, és ehhez tettem hozzá az Alexandra utolsó négy betűjét. Majd elsőre leírva Laméndra lett. Viszont az „é” betű miatt picit erőteljesnek éreztem, így levettem az ékezetet, és végül megszületett a név: Lamendra Ásványékszerek. Emellett pedig a logót is saját magam terveztem hozzá.

Akkor ezekszerint nem véletlenül lett életfa a logó?

Nem bizony. Őszintén mondva, nem tudom megmagyarázni, de világ életemben erőteljesen kötődtem az életfához. A logó alapja megvolt, de én szerkesztettem át, vágtam le belőle, tettem hozzá. Majd ahogy szokták mondani véletlenek nincsenek, jobban megnézve a fát, észrevettem, hogy egy bagoly van az ágon és egy szívecske medál a gyökerében. Amikor ezt realizáltam, először azt hittem, rosszul látok. Fel is tettem magamnak a kérdést, hogy nem láttam ezeket, amikor szerkesztettem a fát? Majd rájöttem, ez egy jel. Még nem teljesen tudom, mire utalnak, de abban biztos vagyok, hogy jelentésük van.

Jól érzem, hogy te is spirituális beállítottságú vagy?

Igen. Hiszem, hogy minden okkal történik, hogy semmi sincs véletlenül. Hogy az ásványok érkezése lelki békét hozott az életembe. De mindezek mellett azt vallom, hogy az embernek testileg-lelkileg egyaránt rendben kell lennie ahhoz, hogy spirituálisan tudjanak gondolkodni. Ezt legfőképpen azért gondolom így, mert a mai világban nagyon sokan, minimális szaktudás nélkül állnak gurunak vagy tanácsadónak. Szerintem fontos előbb ismerd meg önmagad, tedd rendbe a gondolataidat és érzéseidet, fogadd el, szeresd önmagad, mert mindezek nélkül semmilyen tanács nem tud rajtad segíteni.

Mit képvisel a Lamendra?

Tisztaságot. Békét. Lelki megnyugvást.

lamendra
Fotó: Lamendra

Hogyan és mennyi idő alatt készülnek el az ékszerek?

Minden attól függ, van-e készleten az adott ásványból, amit választottak. Felírom a rendeléseket, sorrendbe teszem őket, feldolgozom, kinek hány darab kell, közben beszélgetek a vásárlóval, csukló méretet kérek tőle, vagy attól, akinek szánja, képeket készítek az elkészült karkötőről, és ha rábólint, akkor videóra veszem, ahogy becsomagolom, majd feladom. Ha minden alapanyag megvan, akkor 2-3 nap alatt elkészülök. De ha be kell szereznem az ásványokat a bevizsgált nagykerből, akkor beletelhet minimum 1 hétbe is.

Laikusként mi alapján választhatunk magunknak ásványt?

Ha egy vásáron találkoznak velem, ahol az összes addig elkészített karkötőt kirakom, akkor mindig azt tanácsolom, amelyik elsőre magához vonzza, próbálja fel és, ha érzi a „wow” hatást, akkor elmondom, hogy milyen ásványok vannak abban a bizonyos ékszerben és mik a hatásaik.  A legtöbb esetben megérzi az ember, hogy mire van leginkább szüksége. Ha teljesen „szűz” vásárló keres meg, aki egyáltalán nem ismeri az ásványokat, de felkeltették az érdeklődését, vagy konkrét lelki/testi problémára keres ásványt, akkor természetesen először megismerem az illetőt. Amennyiben van egy bizonyos probléma, akkor megmutatom neki, melyek azok az ásványok, amik a segítségére lehetnek. Soha nem gyógyítani szeretnék, csak tanácsolok. Amennyiben nincs lehetőség személyesen találkozni, először mindig azt tanácsolom, hogy írja, le miért szeretne ásványkarkötőt vásárolni. Ha nincs semmi indok, akkor először 2-3-4 ásványt. Nem szoktam javasolni elsőre nagyon sokat, mert bizonyos ásványoknak erős rezgése van, és megeshet, hogy túl sok lesz az illetőnek. Illetve arra mindig figyelni kell, hogy amikor megkapjuk, első használat előtt hideg folyóvízzel pár másodpercig kell tisztítani, utána hetente meg lehet ismételni a folyamatot, illetve még a füstölős tisztítást szoktam ajánlani.

Mi a titkod? Szerinted a mai világban fiatalon, hogy lehet a semmiből felhúzni egy vállalkozást?

Nyilván anyagilag nem árt, ha az ember csinál egy költségvetést, mielőtt bármilyen vállalkozásba belefog, de nagyon fontos, hogy legyen kellő energiája végigcsinálni a folyamatokat. Mert ugye lesznek emelkedők, buktatók, mélységek, majd megint emelkedők. Szükség van egy erős támaszra. Egy olyan emberre, aki minden mosolynál, minden könnynél, minden nevetésnél ott áll melletted. Illetve kitartás, türelem. Nem feladni az első pofon után.

lamendra
Fotó: Lamendra

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Óh, hát én folyamatos tervezésben vagyok. Hamarosan kész a weboldalam is. Szeretném, ha a Lamendra Ásványékszerek vállalkozásom, amibe a szívemet- lelkemet beleteszem, lassan, de biztosan ívelne még feljebb. Tanulni is szeretnék többet és többet az ásványokról, illetve a csakrákkal szintén szeretnék mélyebben megismerkedni. Nem gyógyítani akarok, mert ahhoz úgy gondolom, kell egy bizonyos fokú iskolázottság, de nagy vágyam, hogy workshopokat tartsak, ásványok és csakrák néven, és persze még több vásárra eljutni, még több új, egyedi terméket kifejleszteni.

A Lamendra facebook oldalt itt tudod követni!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32