Viszont ott találta meg azt a két mestert, aki a legtöbbet segítettek, és segítenek a mai napig neki eligazodni a világban. Két legfontosabb területnek a pszichológiát és az anatómiát tartja, mert az egyik az emóciót, másik a rációt taglalja.
Jelenleg mivel foglalkozol?
Minden érdekel, aminek a rajzhoz köze van – foglalkoztam animációval, színházi látványtervezéssel is. Jelenleg regény- és mesekönyv illusztrálással, de legfőképpen képregénnyel dolgozom. A képregény műfaja fekete bárány a művészetek között, hiszen se irodalom, se film, se grafika – és mégis mindegyik egyszerre. Pont ez a legizgalmasabb benne. Egyszerre lehetsz operatőr, dramaturg, vágó, rendező, főszereplő, nő, férfi, gyerek… bármi.
Hogyan alakult ki nálad a rajz szeretete?
Egy gyereknek a rajz az játék: örömből műveli, így valamennyire minden gyerek szeret rajzolni. Én se voltam ezzel másképp. Annyi különbség viszont volt, hogy egy mérhetetlenül tehetséges apával voltam megáldva, aki a legnagyobb szeretettel tanított, és nevelt erre a mesterségre. Mindig azt mondta, ha szeretem, amit csinálok, és erre a pályára lépek, sosem fogom munkának érezni azt, amit csinálok.
Milyen műfajban alkotsz? Melyik a kedvenced?
Nem tudok hierarchiát felállítani azok között a műfajok között, amiket csináltam. Hiszem, hogy az alkotó-elme kiterjed a legkülönfélébb művészeti ágakra, hiszen az alapjuk közös. Elsősorban nem a meglévő piacot akarom kiszolgálni, hanem új igényt szeretnék teremteni egy más, magasabb minőségre. Napi szinten szeretem feszegetni a határaimat, mindig magasabb elvárásokat támasztok magam felé, mind minőségben, mind terhelhetőségben. Hitelességre törekszem, így csak olyan munkát vállalok el, ami nem ütközik az elveimmel etikai vagy erkölcsi szempontból – viszont szívesen mondok igent egy olyan megkeresésre, ami kihívást jelent a volumene vagy a fajtája által. Mindkettőre jó példa Keresztes Tamás felkérése: Rejtő Jenő – A tizennégy karátos autó színházi interaktív, animált díszleteinek tervezésére.
2. kép: Mikó István és Mertz Tibor
Hol szereztél tapasztalatot?
Minden tekintet egy tapasztalat.
Számos könyv illusztrációját elkészítetted már, mit gondolsz, ehhez milyen készségek kellenek a rajztudás mellett?
Kicsit messzebbről kezdeném. Minden alkotótevékenységhez kell a test, a lélek és a szellem “szentháromságának” összhangja. Test a kivitelezéshez, lélek a megéléshez, szellem a tervezéshez. Az illusztráció, bár speciális műfaj, mégse tér el ettől. Kell egy magasfokú empatikus képesség, hogy egy leírás alapján beleképzeld magad egy figura helyzetébe, jellemébe. Kell a tervezés, hogy hitelesen valósítsd meg a felületi dolgokat, melyek a tartalomra épülnek; a figurák alkata, arcberendezése, viseletek, épületek, növények, eszközök, helyszínek. Ehhez rengeteg kutatómunkára van szükség, ha valami adott korban játszódik. A legfontosabb tervezési fázis mégis az eszköz és a stílus megválasztása. Ha ez mind adott: kezdődhet a munka.
Melyek voltak a kedvenc projektjeid, amikre a legbüszkébb vagy?
Igyekszem, hogy mindig az aktuális munkám legyen fókuszban. Folyamatosan érzem, hogy fejlődök, így rendszerint azzal a gondolattal tekintek vissza a már “kész” projektjeimre, hogy: ”Ezt most sokkal jobban meg tudnám oldani.” Talán eddig két kivétel van. Az egyik a diplomamunkám – egy rézkarcsorozat. A mai napig szívesen mutogatom bárkinek őket. A másik a “Az ördög 9 próbája” mesekönyv. Úgy lapozom fel a kiadványt, mintha nem is én csináltam volna.
Volt, amikor oktattál is. Ez hogyan jött az életedbe?
Gyerekkorom óta készültem arra, hogy tanítsak. Nagyon nagy felelősség egy fiatal embert nevelni, mert egy tanár szemléletet, a világhoz való viszonyulást tanít. Olyan összefüggésekre vezeti rá a diákot, melyek végig fogják kísérni őt egész életében. Volt bennem egy küldetéstudat. Idealista vagyok, olyat szerettem volna adni az embereknek, amivel kicsit teljesebb, boldogabb életük lesz. Ha ezek – az elképzeléseim szerinti – emberek egy jobb társadalmat hoznak létre, abban én is boldogabban élnék. Viszont minden jóakaratom ellenére rá kellett jönnöm, hogy az oktatás akkori – és valószínűleg a jelenlegi közegében is alkalmatlan vagyok erre.
Ha vannak olyan napjaid, amikor ihlethiányban szenvedsz, hogyan lendülsz túl ezen?
Kérdés, hogy mit nevezünk “ihletnek”? Valamiféle ötletet, ami annyira felspannolja az alkotót, hogy mániákussá válik, és megszállottként karistolja a papírt, vagy taknyolja össze a vásznat? Mert bizonyos médiumok (pl.: filmek) ezt hitetik el a művészekről. Ezért is nézik őket hülyének, de minimum bogarasnak. Persze, vannak ilyenek is az alkotótársadalomban – az vitathatatlan, miattuk alakult ki közvetve ez a sztereotípia. Alapesetben az ihlet – tehát tartalom, vélemény, közlés – nem csap az agyba, mint a villám. A kreatív elme konkrét kérdéseket tesz fel, és válaszol meg a saját eszközeivel. Így, aki az ihletet várja, lusta gondolkodni.
Miből gyűjtöd az inspirációt?
Van, hogy nincs kedvem rajzolni. Ilyenkor nagyon ösztönző, ha épp szükségem van pénzre. Mivel ez rendszeres, így hamar tovább tudok lépni a kedvtelenségen. Persze ez vicc, de minden vicc fele igaz. Szerencsém van abban, hogy párhuzamosan minimum háromféle projekten dolgozom, így az egyikhez mindig kicsit több kedvem van, mint a többihez. Általában ahhoz, ami nem sürgős. Ha nem csinálnám, nagyon haszontalannak érezném magam.
Milyen lehetőségei vannak ma egy grafikusnak, illusztrátornak?
Attól függ, kiről beszélünk. Egy átlagos reklámgrafikus jól megél, ha ügyesen lavírozik a munkaerőpiacon. Főállású illusztrátor szerintem nincs, mert akkor lehetőségében áll éhen halni. Ha konkrétan arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy jó rajzi tehetséggel megáldott művészembernek – aki nem mellesleg ért a digitális grafikai programok kezeléséhez, esetleg a 3D képalkotáshoz és animáláshoz – milyen lehetőségei vannak, arra már más a válasz. Jelenleg Magyarországon “mindenhez is” kell értenünk és több lábon kell állnunk. Ha ebből valaki igazán ki akar törni, és még elvei is vannak… Neki van a legnehezebb dolga.
Szerinted van olyan, hogy jó rajz, vagy mindez szubjektív?
Természetesen minden szubjektív, és természetesen van jó rajz, csak nem mindig vág egybe a kettő. Kezdjük ott, hogy van szép rajz. A szép rajz szakmailag kifogástalan, de tartalmatlan. A jó rajz több, tartalmasabb, nem a felületen mozog, hanem valami mélyebbet érint. A legjobb, ha a két kritérium egységben ölt testet, viszont ezt csak szubjektíve tudjuk felmérni. Rengeteg múlik a nézőn, és az ő intellektuális és érzelmi felkészültségén.
Mit javasolnál azoknak, akik szeretnének művészként élni, de félnek az ezzel járó esetleg akadályoktól?
Te mit javasolnál annak az úszónak, aki fél a víztől? Nagyon fontos: Mielőtt bárki nekirugaszkodna, kérje ki több szakértő véleményét az alkalmasságáról. Megmentheti magát egy megkeseredett élettől így. Én úgy gondolom, ha valaki kellőképp tehetséges és kitartó, akkor támogatni kell, de erőltetni nem szabad. Meg kell vívnia magában a harcot a félelme tárgyával, másképp nem megy. Súlyoznia kell, hogy ér-e neki annyit ez a hivatás, hogy szembe szálljon a nagyonis tudható akadályokkal. Gondoljon arra, hogy mennyit tenne az életéhez, ha igen, és mennyit venne el belőle, ha nem. Senki nem mondja azt, hogy ez könnyű – minden küzdelmes, ahogy az élet is.
A kiemelt kép szintén Várai Artúr munkája, egy hamarosan megjelenő mesekönyv részlete.
