Az első dolog, ami eszembe jut a Földdel kapcsolatban az a hála. Hála azért, hogy ennek a bolygónak még csak úgy nagyjából félig van tele a töke az emberiséggel, és egyelőre nem robbant fel vagy ilyesmi. Mert valljuk be, mi jóformán mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez bekövetkezzen. Nos, egész gyorsan el is jutottam a környezetvédelemig, de valahogy azt érzem, ha a Földről beszélgetünk, akkor az szinte egyenlő ezzel. Ami azért érdekes, mert valójában nem a bolygót kell megmentenünk, hiszen az valamilyen formában mindig tovább él. Hanem saját magunkért és az élővilágért kéne aggódnunk valójában. De ha már szóba került a környezetvédelem, beszélek egy kicsit arról is, mert sokszor azt érzem, hullámzóak az érzéseim e tekintetben.
Olykor nagyon lelkes vagyok és szeretnék fejlődni, és rettentő büszke vagyok magamra, ha nem hagyom otthon a textil zacskóimat, és egy vásárlás során mindent abba teszek. Többnyire szám szerint, odafigyelve szelektálom a műanyagot és igyekszem környezetkímélő módszereket alkalmazni. Aztán jön a két véglet. A pánik és a leszaromság. Mindkettő egy forrásból táplálkozik: túl sokan csinálják rosszul. Eszembe jut, hogy mamutcégek milyen mértékű rombolást végeznek. Vagy a pilóta, aki szinte kiröhögi az elektromos autó vásárlót, hiszen neki csak egyszer kell, hogy felszálljon és semmissé tegye mindazt, aminek okán az illető azt az autót választotta. Majd realizálom azt is, hogy a világ nagy vezetői inkább háborúznak és rombolnak, minthogy gondolkoznának. És ekkor két dologra gondolok: az egyik az, hogy baromira mindegy mit csinálok, ha közben ezek történnek. Vagy a másik esetben pánikba esek, hogy ezek miatt az idióták miatt mind meghalunk rövid időn belül.
Valószínűleg egyiknek sincsen semmi értelme, ezért neked sem javaslom a fentieket. Inkább tegyünk meg mind annyit, amennyit tudunk. Ha úgysincs a teljes egész felett kontrollunk, akkor azon a pánik sem fog segíteni, viszont a leszaromság sem. Én arra jutottam, hogy kettőnkre koncentrálok mindenki más helyett: magamra és a Földre. Megadok mindent, ami tőlem telik, mindkettőnk számára. Megtalálom az egyensúlyt közöttünk, és építem őt is, magamat is egy egészséges középúton. És ha ezzel motiválok esetleg másokat is, az már csak hab a tortán, aminek rendkívül örülök.
Útközben pedig folyamatosan tanulok. Tanulok a társaimtól, hogyan tudok tudatosabb lenni, és mindig egy picivel jobban vigyázni a környezetemre. Tanulok a dokumentum filmekből, hogy milyen megoldásokat hoztak már mások, a világ különböző tájain, és ilyenkor értük is nagyon hálás vagyok. És tanulok tőled, Föld, hogy a változás az élet része. Tanulok az engem körülvevő növényektől, hogy a feltámadás lehetősége minden összeomlás után ott van. Tanulok az állatoktól, hogy a pillanatnak örüljek, és ne gondoljak túl mindent. És most ezeket így végiggondolva visszaérkezem az első gondolatomhoz, és szinte meghatódva írom, hogy amit a Földdel kapcsolatban leginkább érzek, az a mérhetetlen hála. Hála mindazért, amit ad, a rengeteg csodáért, amit nyújt. Becsüljük meg!
