Az egyik ilyen, a minap megosztott Kurt Vonnegut idézet, aki a tehetségről írt néhány gondolatot. Mikor megkérdezték tőle 15 évesen, hogy mivel tölti az idejét, felsorolta a színházat, zenét, művészeti kurzust és még egyebeket, mire a kérdező elképedve mondta, hogy ez fantasztikus. Vonnegut erre azzal felelt, hogy ‘ó, nem az, mert egyikben sem túl jó’. Erre egy olyan választ kapott, ami elmondása szerint nagy hatással volt az életére, mert előtte még, abban a teljesítmény-orientált környezetben, amiben felnőtt, soha nem mondtak neki hasonlót, és mindig úgy gondolt a dolgokra, hogy akkor érdemes csak csinálni őket, ha azokban eredményeket, sikereket érünk el.
A válasz, amit kapott, a következő volt:
“Nem hiszem, hogy a dolgok csinálásának az lenne az értelme, hogy jók legyünk bennük. Úgy gondolom, hogy különböző készségekkel szereztél csodálatos tapasztalatokat, és ezek mind tanítanak neked valamit, és érdekes emberré tesznek, akármilyen jól is csinálod.”
Az önismereti útjukon, személyes fejlődésükben általam kísért emberek is hasonló dilemmákon mennek keresztül, hiszen amit itt az író megfogalmazott, nem csupán egy egyedi probléma, hanem a társadalmunkban működő nagyon erős parancs.
Erich Fromm a kiváló radikális humanista író egy egész könyvet szentelt ennek, a címe Birtokolni vagy létezni (Akadémiai, Budapest, 1994). Az 1976-ban íródott könyv lényege és tulajdonképpen legfőbb gondolata az, hogy az ember, különösen a fogyasztáson alapuló, kapitalista társadalmak megjelenése óta, úgy működik, hogy a világot a birtokláson keresztül értelmezi. Erre számos példát hoz, ami a nyelvben is megjelenik.
Mit is jelent ez a birtoklás Fromm szerint?
Nem arról van szó, hogy valakinek van valamilye, hanem azt belső hozzáállást mutatja, amivel a világ felé irányulunk, a dolgok iránt kinyúlunk.
A birtoklás és létezés közötti különbséget szemlélteti két rövid vers.
Tennyson, angol költő verse:
Virág a falrepedésben,
gyökerestül kitéplek én
kis virág, a kezemben tartalak,
és ha meg tudnám érteni, hogy mi vagy,
gyökerestül-mindenestül, egészen:
Istent meg az embert is érteném.
Basó, japán költő haiku-ja:
Jobban megnézem
Nazuna virágzik ott
A sövény alján!
Az első versben látható, hogy a költő a virágot azért, hogy a megértést birtokolni tudja, gondolkodás nélkül gyökerestül kitépi, csak azért, hogy megérthesse. A másik költő egyszerűen megfigyeli, hagyja virágozni, úgy ahogy van, nem akar sem többet, sem kevesebbet.
A két működési mód talán a szeretet fogalmával mutatható be legjobban. A szeretet aktusa, ha a létezés szintjén van, akkor produktív, gondoskodó, a másikat megismerni, megérteni, elfogadni, megerősíteni kívánó cselekedet. Míg ha a birtoklás módján éljük meg, akkor a “szeretett” embert, tárgyat korlátozni akarjuk, magunknak megtartani, használni, kihasználni, ellenőrizni.
Hogyan kapcsolódik mindehhez az önismeret?
Saját magunkkal való kapcsolatunk is ezen a két működési módon tud megnyilvánulni. Ahogy az előbb említettem Vonnegutot, neki is egy külső szereplő közbenjárása kellett ahhoz, hogy rádöbbenjen mennyire a birtoklás (ez esetben a birtoklás a siker, a teljesítmény, a valamiben jónak lenni érzését jelenti) módjában él, de – és erre életműve is enged következtetni – sikerült neki a létezés módjába átlépni, azáltal, hogy megtanulta a tevékenységeket csak önmagukért kedvelni.
Mióta Fromm megírta ezt a könyvet, eltelt lassan 50 év. Azóta csak még inkább erősebb lett a birtoklás, önmagunk birtoklásának szándéka is.
Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy a személyes utunkon, belső kommunikációnkban hogyan viszonyulunk ehhez.
Azért megyünk segítőhöz, hogy képesek legyünk minél inkább birtokolni, azaz irányítani, kontrollálni az életünket?
Vagy pedig azért, hogy a létezés módjában rácsodálkozzunk önmagunkra, a világgal hiteles és eleven kapcsolatot építsünk ki, a csalóka látszattal szemben igazi, valódi természetünket élhessük meg?
Zsoltról szakmai oldala itt.
