Egyre több és több helyen olvashatjuk, láthatjuk ezeket az inspirálónak szánt mondatokat, amiken keresztül azt promótálják, hogy egyedül is kerek a világ. A szándék persze nem is rossz emögött a tézis mögött. Ám egy ponton túl talán kicsit már sok a “neked egyedül is boldognak kell lenned”.
Mi szól mellette?
Azt gondolom, hogy alapvetően jó dolog, ha valaki képes boldog lenni egyedül is. Önmagában az az élethelyzet, amikor nem kapcsolatban vagyunk sok szempontból pozitív lehet, és időnként szükséges is. Segítséget nyújthat például abban, hogy kiértékeljük korábbi párkapcsolatainkat. Ahogyan a Pszinapszison is megírta Scheller Virág: “Az egyedüllét segít rendet tenni a kapcsolataink között. Belátjuk, hogy melyek azok a kapcsolatok, amelyek mérgezően hatnak ránk és melyek azok, amelyek jobbá tudnak tenni minket.” Ha mindezeket végiggondoljuk, talán következő alkalommal olyan ember mellett tesszük le a voksunkat, aki közelebb áll a megálmodott képünkhöz.
De nemcsak arra jó ez az időszak, hogy azon töprengjünk, a jövőben milyen partnert tudunk elképzelni magunk mellé. Hanem arra is, hogy az önismeret más aspektusaiban is elmélyülhessünk. Az egyedüllét ugyanis egy lehetőség arra, hogy igazán megismerjük magunkat. Hogy élvezni tudjuk a saját társaságunkat és legyen időnk azokra a dolgokra, amiket szeretünk. Vagy éppen arra, hogy felépítsünk egy karriert. “Aki egyedül sem magányos, jobban megismerheti önmagát és új fényben értékelheti tapasztalatait!” – írja Bánszegi Rebeka a mindset pszichológián. És valóban, az egyedüllét számos fejlődési lehetőséget hordoz magával.
De akkor mégis mi a baj szerintem az “egyedül is legyél boldog” trenddel?
Az egyetlen gond az lehet vele, hogy bár valóban szép és jó dolog az önfejlesztés, de ettől még ugyanannyira normális az is, ha vágyunk egy társra. Hiszen az ember végtére is egy társas lény. Ez pedig az ősidők óta belénk van kódolva. Annak idején többnyire a túlélési ösztön mozgatta fajunkat, illetve a reprodukciós célok, a fajfenntartás volt a fő mozgatórugó. Ezek a motivációk azóta átformálódtak, kiegészültek ám az alaptézis megmaradt:
“Végül a modern kutatások bebizonyították, hogy igenis az egyén túlélését is kedvezően befolyásolja a párválasztás, és itt nem pusztán arról van szó, hogy két ember jobb gazdasági pozíciót tud magának biztosítani, mint egy, hanem egészségügyi nyereségekről is szó van. Egy harmonikus házasság megnöveli az élettartamot, ellenállóbbá tesz a pszichés és szomatikus megbetegedésekkel szemben, és nem utolsó sorban magasabb szociális státuszt is eredményez, ami tovább növeli a túlélés esélyeit.” – írja a tudományos választ Csukás Csaba szakpszichológus.
Véleményem szerint ez nem feltétlenül csak a házasságra igaz. Egy boldog és harmonikus párkapcsolat is olyan boldogságot adhat, ami hozzájárulhat az életminőséghez. Illetve ha csak puszta érzelmi szinten vizsgáljuk a kérdést, egész egyszerűen jó érzéssel tölti el az embert, ha hozzábújhat valakihez este, vagy megoszthatja vele élményeit.
Éppen ezért bár tényleg rendkívül fontos és hasznos az egyedüllétben is megtalálni az örömöt és a fejlődés lehetőségét, nem szégyen bevallani azt sem, ha vágyunk valakire. Valahol ebben is meg lehet találni az aranyközéputat. Megbarátkozni önmagunkkal, de nem ostorozni magunkat, azért mert nem vagyunk képesek minden pillanatban örülni annak, hogy egyedül vagyunk.
Az egészséges határok megtalálása talán a lényeges ebben is. Feltenni magunknak a kérdést, hogy azért vágyunk valakire, mert nem merünk magunkkal lenni, tehát egyfajta függés számunkra egyik kapcsolatból a másikba rohanni, vagy azért szeretnénk kapcsolatot mert megismertük magunkat és most már egy társsal együtt is szeretnénk felépíteni valamit? Érdemes elgondolkodni rajta, mi a belső motivációnk.
Mindezek fényében pedig fontos az is, hogy elfogadd magad. Rendben van, ha örömtáncot jársz egymagadban a nappaliban és élvezed az életet a saját társaságodban. De rendben van az is, ha úgy érzed, most már egy párkapcsolat tenne még boldogabbá.
