fbpx

5. születésnapját ünnepelte a Pinkponilo közösségi varroda

2016-ban Kudron Anna és Szabó Viktória arra gondoltak, hogy szeretnének létrehozni valami közöset és különlegeset, egy közösségi varroda mellett döntöttek, ami végül a Pinkponilo nevet kapta. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Burány Vera tervező, és így vált a csapat teljessé.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az alapító “Pónik” nagyon büszkék, hogy az indulás előtti üzleti tervben foglaltak nagyrészt megvalósultak és folyamatosan újabb és újabb lehetőségek kerülnek eléjük.

Szerzők: Lefor Petra és Kudron Anna

Néhány sor abból a bizonyos üzleti tervből:

“A PINKPONILO-hoz egy olyan egyedi vizualitást kapcsoltunk, mely a Hasbro cég, illetve a My Little Pony korábbi kivitelezésű pónilovaira épít. Ezekkel a játékokkal kortársaink, de egy generációval idősebbek is (ők esetleg inkább az eredeti G1, G2, G3-as pónikollekciókkal) találkozhattak, és nosztalgikusan gondolnak rá.

A pónik kifejeznek egy időszakot, illetve egy töretlen folyamatot is, hiszen új típusaik most is hódítanak, bár teljesen más megjelenéssel. Gyűjtésüket egy éve elkezdtük, több száz darabbal rendelkezünk jelenleg. Illetve fontos kiegészíteni azzal, hogy Kínában számos formában gyártanak, az eredeti Hasbro mintákhoz hasonló típusokat, ám azok első látásra könnyen megkülönböztethetőek.

Ezekből is gyűjtünk, hiszen számos háztartásban ezeket a darabokat ismerik a családok. A pónikhoz nosztalgikus érzés mellett még hozzátartozik a széles színválaszték, többnyire erős, pulzáló színekkel operálnak a gyártók. Ez is olyannyira emblematikus és figyelemfelkeltő, hogy a pónik gyűjtése során kialakult az a további ötlet, miszerint a vállalkozás helyszínén egy egyedi installáció keretében mutassuk be őket. A név és az installáció vizuális megjelenése közösen könnyedén eléri, hogy bárki megjegyezze a vállalkozást.”

pinkponilo
Képen az alapítók, Burány Vera, Szabó Viktória, Kudron Anna
Fényképezte: Nyári Liliána

„Szeretem és érdekel, ahogyan az emberekkel megnyit egy közös és jó minőségű kommunikációt egy ruhadarab, segíti az életüket teljesebbé tenni. Hogy ez egy workshopdarab, egy mintadarab, vagy kiállításon szerepel, az egyenrangú.” – Kudron Anna

Kollaborációk

Ahogyan elkezdtünk dolgozni és alkotni, folyamatosan új embereket ismertünk meg. Partnereink az évek során folyamatosan bővültek és azóta is gyarapodnak, aminek mindig nagyon örülünk, mert ez egy olyan visszajelzés is, ami azt jelenti, hogy amit csinálunk fontos, és vannak rajtunk kívül mások is, akik hasonlóan gondolkodnak.

Nagy kincs, hogy a határokon túl is vannak barátaink, ilyen a berlini La fleur du temps márkával közös termékfejlesztés, a Lebenskleidung és a VivGoods csapatával több éve működünk együtt, és a fenntartható termékek mellett egy csodás barátság alakult ki közöttünk. A londoni Post Carbon Lab kutatóival alig várjuk a következő közös algafestést! A járvány alatt is dolgoztunk és sok újjal is próbálkoztunk. Mindannyian megtaláltuk azt a módszert, hogy hatékonyan és jól tudjunk dolgozni.

pinkponilo
Fényképezte: Nyári Liliána

Emellett számos más projektben is részt vettünk. Csak hogy párat kiemeljünk: volt két nagyon emlékezetes forgatásunk: szerepeltünk a Telekom országos kampányában, valamint a Magyar Divat & Design Ügynökséggel és az OTP Fáy András Alapítvánnyal közösen pályaválasztás előtt álló fiatalok számára készítettünk oktatóvideót. Az emberek találkozhattak velünk a képernyőn keresztül úgy, hogy mi továbbra is minden nap itt voltunk a majdnem teljesen kiürült Paloma művészudvarban.

Mellette sok helyi tervezővel dolgoztunk és dolgozunk azóta is együtt, mint például Vetlényi Almával, illetve együttműködtünk Ott Annával is, akinek könyvkabátokat készítettünk. A Philomén márka alapítójával, Csabai Zitával pop-up napot, míg az ex-RePitykés csapattal Fashion Revolution programokat szerveztünk. Hónapról-hónapra találkozunk és dolgozunk a termékeken a PIZSI és a Kamay ko márkákkal.

Civilek és szakemberek terén is öröm a munka: A Vénusz Projektnek mercheket készítettünk, Ocztos Panka kutyakiképzővel közösen maradékanyagokat gyűjtünk és jutalomfalattartókat készítünk belőlük, az Adománytaxival Nógrád megyében élő gyermekeket tanítunk ruhakészítésre, és használt farmerekből állítunk össze támogatói táskákat. A Szubjektív Értékek Alapítvány és a Hungary Live Alapítvány segítségével első nagyobb non-profit projekteink is megvalósulhatnak. Több olyan márka van, akikkel akár évek óta közösen dolgozunk, de még most erősödnek, fejlődnek, termékeiket tesztelik, ilyen a L’artboretum.

Közben Vera saját márkája is elindult, a Mentés Másként!

Engem tervezőként már a kezdetetektől foglalkoztat, hogy amit tervezek, hogyan kezd együtt élni majd a viselőjével, miként lesz ebből közös történet. Arra inspirál, hogy a ruhák mögötti emlékeket, ezeket a történeteket hangsúlyozzam, megmutatva, hogy a ruháink többek puszta tárgyaknál.” – Burány Vera

pinkponilo
Fényképezte: Nyári Liliána

Verához hasonlóan, minden póninak hasonló elképzelése van a ruhájával kapcsolatban. A ruha nem csak egy egyszerű tárgy, hanem van lelke, a mi személyiségünk van benne, mi magunk vagyunk a ruha. Igyekszünk ezt az elvet tanítani, de arra is figyelünk, hogy mi magunk is fejlődjünk. A generációk közti különbségek nem negatív élményként érkeznek meg hozzánk, hanem a folyamatos fejlődést eredményezik. Ezalatt az 5 év alatt számtalan maradandó projektben volt részünk, emlékezetes beszélgetések részei voltunk és csapatunk is bővült, sok kreatív fiatallal.

Az 5 éves születésnap során számos emlékezetes pillanatot gyűjtöttünk mi és a barátaink is. Hogyan lehet, hogy egy lemosható póni tetoválás összehoz embereket, miként lehet újragondolni a fenntarthatóság alapvetéseit, hogyan válhat a közös csillámsmink az este fő sztárvendégévé?

A képek magukért beszélnek, ezen az estén senki sem szomorkodott!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32