fbpx

SZINOPSZIS – Az írásról, és ami mögötte van, aki válaszol: Zsiga Henrik

Zsiga Henrik neve ismerős lehet balatoni útikönyvek, regények és novellák szerzőjeként, korábban egy kiadót is vezetett, és ennek hatására hozta létre a Magyar Íróképzőt, ahol az írás csínját-bínját sajátíthatjuk el.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Miben látja az írás szépségét Zsiga Henrik, melyek a kedvenc műfajai és könyvei, és miképpen gondolkodik a hazai könyvkiadás jelenlegi helyzetéről? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ a Szinopszis új részében.

Számos műfajban alkottál már, melyik áll hozzád legközelebb?

Változó, többnyire – és kiszámíthatatlanul – a körülményektől függ. Ha például nagyobb lélegzetvételű fikciós művet írok, akkor mindenképpen szükségem van „eltávolodásra”, hogy huzamosabb ideig eggyé válhassak magával a történettel és a karakterekkel. Ezt sosem egyszerű a bioritmusommal, a munkámmal és a családi feladataimmal összeegyeztetni. Szeretek kisebb műfaji egységekkel is foglalkozni. Útikönyvek írása során nyugodtan gondolkozhatok egy adott település, egy-egy desztináció vagy attrakció önálló megéneklésében, nincs szükség arra, hogy hosszabb ideig egy önmagam által felépített világban elvesszek. Úgyhogy egy-egy mesében, útleírásokban, rövidebb életrajzokban, tehát egyszerűbben atomizálható irodalmi feladatokban is meglelem az örömömet. Így mindegyik műfaj közel áll hozzám, de sokszor a véletlenek határozzák meg, hogy éppen mivel dolgozom.

Fotó: Zsiga Henrik

Melyek azok a folyamatok, amelyek könnyebben mennek az írás során, illetve milyen írásfázisokkal kapcsolatban szokott nehézséged lenni?

Szeretem az írás holisztikusságát, ami az előzetes feladatokat és az utómunkálatokat is magába foglalja. A folyamat logikus, vegyünk csak egy toszkánai vagy a balatoni útikönyvet, amelyek esetén az írást megelőzi az anyaggyűjtés, ami a feltérképezést, a helyi látnivalók megismerését, a fotózást, a környékbeliekkel való beszélgetést jelenti, s mindez magához az íráshoz képest jókora hozzáadott értékkel bír. A következő lépést, magát az írást pedig azért szeretem, mert van egy szavakkal nehezen megragadható transzállapota. Az író mindig ezt az állapotot, ezt a sokat emlegetett ihletett állapotot igyekszik tetemre hívni, ehhez keresi a hangulatot, háttérzenét, vagy akár csöndet, ebbe az állapotba szállna alá. Ezt a tartományt, ahova ilyenkor az ember átzuhan, majd az abban való létezést nyilván magam is kifejezetten szeretem, hívom, sőt ha irodalomról, egyáltalán ha művészetről beszélünk, ez talán a legfőbb alkotói fundamentum.

Ez a „Csillagkapu”, ahogy a tanfolyamok során nevezed.

Bizony, a „Csillagkapu” és az azon túli világban való létezés, amikor hirtelen a valóságunk tere és ideje megtorpan, és egy másik megidézett világ ragad magához. Persze ha nem érkezik meg az a fránya módosult tudatállapot írás közben, amit nem igazán sürgethetünk, az frusztráló. Az írást, az „utazást” követő utómunkálatokat, a szöveggel való bíbelődést, szerkesztést, önmagunk lektorálását nem mindenki kedveli, én e tekintetben szerencsés vagyok, noha a szöveg utolsó sorainak sokadik megtétele már kifejezetten fárasztó lehet. A tanfolyamokon úgy fogalmazok: addig dolgozz a kéziraton, amíg úgy nem érzed, legszívesebben felgyújtanád a laptopod! 

Említetted az útikönyveidet, amelyeknek egészen különleges stílusa van, mert a személyes élményeidre is épülnek, nemcsak tényszerű leírásokra, középpontjukban pedig sokszor a Balaton áll. Mesélnél a balatoni kötődésedről és hogy hogyan született meg az ötlete annak, hogy ilyen jellegű könyveket írj?

Mint született veszprémi, aki a diákéveit a Balatonon töltötte, vagy pokrócokon és gumimatracokon pihenve, vagy vendéglátóipari egységek teraszán tálcával a kezében szlalomozva, útikönyvesként már-már kötelességemnek éreztem, hogy a Balatonról is írjak. Másképp fogalmazva: nem is volt kérdés bennem soha, hogy írnom kell róla. Inkább a tematizálás az, ami fölvetett jó néhány kérdést. Gyakran megtaláltak, hogy lehetnék én az első, aki a téli Balatont zengi meg, hogy ne mindig a nyári Balatonról szóljanak a sorok. Végül négy útikönyv is kerekedett a tengerünkről: van egy általános útikönyvem, egy kerékpáros tematikájú, külön egy a kedvenc látnivalóimról, és egy német változat az előbbiek kimérájaként. Témát tekintve kifogyhatatlan a Balaton, ami folyamatosan örvénylő és megújuló feladatot ad számomra.

Korábban egy kiadó vezetőjeként is dolgoztál. Mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban? Mai fejjel mit javasolnál a kezdő szerzőknek: próbálkozzanak a kiadóknál vagy inkább a magánkiadás felé forduljanak?

Igen, nyolc évig vezettem egy kiadót és sok-sok kötet születésénél bábáskodhattam, majd 2018-ban adtam át a stafétabotot. Egyre több könyv jelenik meg, de szeretem azt hinni, hogy ezzel párhuzamosan nem csökken az olvasási kedv, sőt, kifejezetten sokat olvasunk, csak kicsit másképp: a magunkhoz vett betűmennyiség nem csökkent, csupán sokszínűsödött. Több forrásból „táplálkozunk”, hiszen olykor blogokat olvasunk, aztán online hírportálokat, amikor több időnk van, könyvért nyúlunk, aztán ott vannak a filmek feliratai és a megállókban a buszra várva egy-egy novellára is jut időnk. Az biztos, hogy a kiadók és a kiadott könyvek megszaporodott számából fakadóan ma már nincsenek olyan példányszámok, mint régen.

A kéziratok sorsa ezerszínű. Vannak, nem is kevesen, akik a műveikkel kiadóra lelnek, a kiadók is nyitott szemmel fürkészik a piacot, keresik azokat a szerzőket, akik tehetségüknél, kitartásuknál, hozzáállásuknál elkötelezettségüknél fogva alkotni szeretnének. Szerencsére sok efféle egymásra találást láttam. Ennél is nagyobb öröm, amikor még az olvasótábor és a szöveg között is működik a kémia.

Tehát a kiadó vezetése során született meg a Magyar Íróképző gondolata? Az egyértelműen látszik, hogy a kezdő írók segítése és támogatása a kurzusok fő feladata.

Igen, ez pontosan így történt. Kiadóvezetőként épp elégszer láthattam, hogy a kéziratok leadásánál számtalan olyan tanácsot kell megfogalmaznom, amit kezdő írók akár egy szélesebb táborának is elmondhatnék. Ez magába foglalja a formai követelményeket, nyelvhelyességi, stilisztikai intelmeket, illetve magával a tartalommal, dialógusokkal, karakteralkotással és világteremtéssel kapcsolatos tanácsokat. Mondanom sem kell, az írói javaslatok, szerkesztői ajánlások senkit sem tesznek íróvá, de aki tanulni szeretne, aki törekedne arra, hogy feszesebben írjon, lássa a műfajok közti különbségeket, gondosabb kéziratot adjon le, annak miért ne nyújthatnánk segítő kezet? Ráadásul a jelentkezőinknek sokszor egyáltalán nem célja, hogy íróvá váljanak, pusztán szeretnének feszesebben, szebben írni. Hisszük, hogy tudunk mit átadni számukra is. Ezért hoztuk létre az Íróképzőt. Az elmúlt tíz évben több ezren tanultak nálunk, sokan azóta sikeresen megvetették lábukat az irodalmi piacon, ami nekem külön öröm.

Fotó: Zsiga Henrik

Mik a tapasztalataid, hogyan változott az érdeklődés az utóbbi tíz évben a képzéseitek iránt?

Úgy látom, az évtizedes elkötelezett munkánk meghozta a gyümölcsét. Új jelentkezőink jelentős része ismerős ajánlása révén hallott a kurzusainkról. Büszkék vagyunk oktatói csapatunkra, és köszönettel tartozunk azoknak az íróknak, irodalmároknak, szerkesztőknek is, akik írótáborainkban segítik szakmai tanácsaikkal a résztvevőket. Idén például többek között Bauer Barbara, Fábián Janka, Csányi Vilmos, Milbacher Róbert látogatott el táborunkba. Szépen fejlődik a közösségünk, és így sok művésszel és szakemberrel tudunk együtt dolgozni.

A kurzusaid során volt szerencsém tapasztalni és látni, hogy fejből tudod, melyik könyved hol helyezkedik el a hatalmas könyvespolcodon és sorra kapkodod le őket, ha egy-egy példát szeretnél említeni. Ennyi könyv közül ki tudnál emelni párat, ami az abszolút kedvenceidnek mondható?

Sokszínű az érdeklődésem, le tudok borulni az olyan klasszikusok előtt, mint Illyés Gyulától a Puszták népe, vagy Mikszáthtól a Beszterce ostroma. Igyekszem minél nagyobb dózisban a kortársaktól is magamhoz venni, szívesen olvasok Háy Jánost vagy Jászberényi Sándort. Külföldiek közül éppúgy említhetem Sorokint, mint Guillaume Mussot, de most éppen visszataláltam Bradburryhez és Orwellhez. Talán a legfájdalmasabb gondolat, ami egy írni és olvasni szerető ember fejében egy könyvesboltban körbetekintve megfogalmazódhat: vajon hány könyvet nem fogok tudni soha elolvasni? Persze itt kijelenthetnénk, hogy mindenre jut idő, amire szeretnénk, de amikor végignézem az elolvasandó könyvekből összeállított listámat, ez a suta tézis halkan felkuncog.

Zsiga Henrik Magyar Íróképző tanfolyamairól még több információt itt találsz.

A szinopszis szó az irodalomban egy mű összefoglalását jelenti. De mi a helyzet az íróval, aki mögötte áll? Sorozatunkban őket kérdezzük az alkotás hátteréről, kedvenc munkáikról, és a folyamatról, hogy hogyan váltak azzá, akik.

A sorozat első interjúja Jeli Viktóriával itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek