fbpx
Sokszor hisszük azt, hogy csak azokkal a kapcsolatokkal van baj, ahol már fizikai szintre lép az erőszak. Az igazság viszont, hogy szóval, manipulációval is lehet legalább akkora sebeket ejteni, ezek pedig lassabban is gyógyulnak. Beszéljünk a gaslighting jelenségről.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mit jelent a gaslighting?

Magyarul gázláng-effektusnak nevezik és a pszichológiai manipuláció egyik formája. Amikor valaki kétségeket próbál ébreszteni a másikban, megkérdőjelezi annak minden gondolatát, tettét. Az elszenvedő így szépen lassan elveszti a józan ítélőképességét.

A legtöbbször ez párkapcsolatok esetében szokott szóba kerülni, de bármely más kapcsolatban létrejöhet, szülő-gyerek vagy barátságok esetén is.

A gaslighting nárcisztikus személyek egyik kedvelt eszköze, amellyel hatalmat gyakorolhatnak a másik felett. Egy idő után pedig annyira bizonytalanná válik a másik fél, hogy a partnere valósága lesz az övé is.

Nézzünk néhány példát

A destruktív kommunikációt nagyon sokféleképpen lehet tetten érni. Van, hogy a manipulátor konkrét hazugságokat talál ki, hogy mit mondott vagy nem mondott, és ha a párja nem így emlékszik, akkor megkérdőjelezi annak épeszűségét, vagy addig hajtja a sajátját, míg a másik is elhiszi.

“Ugyan már, csak vicceltem, nem kell ennyire érzékenynek lenni” vagy “Túlreagálod”. Mondatok, amelyeknek az a célja, hogy megkérdőjelezd a saját érzéseidet, és még te érezd rosszul magad. Nyilván nincs két egyforma ember, és mindenkinek máshol vannak a határai, de jól működő kapcsolatban megtapasztaljuk és tiszteletben tartjuk azokat. Ha pedig átlépjük, akkor bocsánatot kérünk. Aki viszont előszeretettel él a gaslighting eszközével, sose fog bocsánatot kérni, vagy maximum úgy, hogy a végén még a másik félnek lesz bűntudata.

Idővel elhisszük, hogy velünk van a baj és nem a másik kommunikációjával, viselkedésével. Ezek az emberek folyton kibújnak a felelősség alól legyen az egy vitás helyzet, vagy ha valóban hibáznak. Nem ismerik el a másik fél érzéseit, lekicsinylik, nevetségessé teszik, vagy akár hosszasan képesek magyarázni, miért nem jó, amit mi gondolunk.

A nárcisztikus kapcsolatok egyik fő ismérve, hogy egy idő után mind a két fél átveszi ezt a dinamikát. Szinte magunkra sem ismerünk, olyan csúnya veszekedések, ordibálások, dühkitörések jellemezhetnek egy ilyen ember mellett minket.

Mit tegyünk

Ha egyre több jelét vesszük észre annak, hogy gaslighting áldozatai lettünk, mindenképp érdemes átgondolni és mérlegelni az adott kapcsolatot. Nem árt külső személy véleményét is kérni, hiszen sokszor már mi magunk sem látjuk tisztán a helyzetet. Bizonyos esetekben terápia is szükséges lehet feldolgozni és helyre rakni az önértékelésünket.

Fontos, hogy tudd, az érzelmeid mindig validak. Ha te akkor és ott megbántva érezted magad, akkor ez a te valóságod. Persze nem mindegy, hogy ezt miként kommunikáljuk a másik fél felé, de ha egy egészséges kapcsolatról beszélünk, akkor értő fülekre találunk.

Egyéb pszichológiai témák itt.

Kapcsolódó cikkek