fbpx

Az  éneklés számomra magabiztosságot és lehetőségeket ad – interjú Marik Laurával a FiveLive A’ Cappella énekesnőjével 

Laurát az interjú alatt egy nagyon sokoldalú, céltudatos, személyiségnek ismertem meg. Beszélgettem vele többek között az énekesnői pályafutásáról, arról, mit jelent neki az éneklés és hogy került Zanzibárra.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A TikTokon leltem rá először, az osztályával énekelt, de nem úgy, mint egy hagyományos énekórán. Majd a Facebookon megkeresve láttam, hogy Zanzibáron próbálja megtanítani az ott élő gyerekeknek az egyik magyar népdalunkat. Kíváncsi lettem. Szerettem volna jobban megismerni ki is valójában Marik Laura. 

Mesélj egy picit magadról, ki is valójában Marik Laura?

Szolnokon nőttem fel, majd a gimnázium után az egyetemi éveim alatt Budapest, Székesfehérvár és Szeged vált az otthonommá. Volt egy kalandos, ösztöndíjas nyaram New Yorkban is, ahol jazzt tanulhattam csodálatos zenészektől. Imádtam minden pillanatát. Jelenleg Budapesten élek és itt tervezem a jövőt is. Egy középiskolában tanítok angolt és éneket, mellette énekelek – a FiveLive A’cappella csapatával koncertezünk, valamint akusztikus fellépéseket is vállalok. Szeretem, amit csinálok, nem tudom még, merre vezet.

Hogyan indult nálad az éneklés iránti érdeklődés és miként jött a gondolat , hogy énektanár legyél ? 

14 évesen kezdett el érdekelni a zene. A YouTube szerencsére ekkor már aktívan létezett, így különböző énekesek, zenészek hatottak rám a világ minden részéről. Az internet segítségével tanultam meg gitározni és zongorázni annyira, hogy le tudjam magamat kísérni – viszont nem szeretnék hazudni, gyerekkoromban jártam zongoraórákra, de sajnos nem voltam elég kitartó. A tinikor, a barátok és YouTube énekesek inspiráltak a zene irányába szüleim támogatásával. Jelentkeztem a KJF jazztanszakára, majd automatikusan jött a BA után, hogy elvégzem az SZTE, MA tanári szakát.

Mit ad neked az éneklés?

Magabiztosságot és lehetőségeket.

Mire tanít téged?

Türelemre. Régebben mindent gyorsan akartam elérni, és ha valaminek nem volt azonnali eredménye, hamar feladtam sajnos. Itt tudom, hogy a jó munkához idő kell, és amikor megvan az eredmény, a család, a barátok és a hallgatóság pozitív válasza azonnal feltölt.

Honnan jött az ötlet, amit a Tik-Tokon is láthatunk, ahogy az órát tartod a gyerekeknek?

Helyettesíteni mentem be az egyik osztályba. Tudták, hogy énekelek és nagyon szerették volna, ha előadok nekik valamit. A gitárom nálam volt – nem szakszerű helyettesítéseknél mindig nálam van a hangszer. Az óra végére annyi dalt kértek tőlem, hogy megígértem nekik, majd valamikor felénekelem azokat. Természetesen semmi időm nem lett volna felvenni a dalokat, így jött az első TikTok videó: Az autóban éneklés – gyors, könnyen kivitelezhető, a gyerekeket boldoggá teszem vele. Ezekhez a videókhoz hozzáteszem, csak a megszokott útvonalakon veszem fel őket, általában dugóban, vagy piros lámpáknál. Nos, a suliban imádták az új TikTok videókat a gyerekek, így a nyári szünet előtti osztályfőnöki órákon kezdtük el az osztályommal – akkor 10.b – készíteni az „osztályéneklős” videókat. Egyikünk sem gondolta, hogy ekkora siker lesz.

Láttam, hogy mostanában Zanzibáron voltál, mesélsz erről egy picit?

Nászúton voltunk a férjemmel, így a pihenés volt a cél. Afrika mindkettőnknek nagy kedvence, imádunk utazni. A kenyai tapasztalatok után pedig tudtam, hogy meg szeretném majd látogatni az egyik helyi iskolát. Egy nagyon kedves zanzibári nő vitt el bennünket a legközelebbi kisiskolába. Vittünk a gyerekeknek ajándékokat: különböző taneszközöket, festékeket, ecseteket, színes ceruzákat és még sok mást. Ott meséltem az igazgatónak, hogy én is tanár vagyok, ennek nagyon örültek. Így jött, hogy megtanítottam az egyik osztályuknak a „Tavaszi szél” magyar népdalunkat. Nagyon élvezték, imádták, hogy szeretjük őket és feldobtuk a napjukat valami egészen mással. Nagyon boldoggá tettek engem is, sosem felejtem el őket.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Tanítok az SE Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézményében és mellette amennyire csak az időm engedi, az énekes karrieremet és zenei kapcsolataimat építem.

Laura meseszép hangját meghallgathatjátok többek között a Facebookon – laura marik – Instagramon – lauramarik, – TikTokon lauracoustic, és a YouTube-on – laura marik.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32