fbpx

Beindultak a női startupok: nemi egyelőség és egyenrangúság terén is erősít a Start it @K&H

Lezárult a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor, a Start it @K&H őszi jelentkezési időszaka, 15 új startup kezdheti meg a munkát a féléves mentorprogramban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az idén ötéves inkubátor a kiválasztás során ezúttal is a fenntarthatóságra helyezte a hangsúlyt, a környezeti vonatkozások mellett azonban a társadalmi vonal is előtérbe került. Kiemelt figyelmet kaptak azok a startupok, amelyek női alapításúak vagy a nemi egyenrangúságot erősítik innovációjukkal. 

Mérföldkőhöz érkezett, ötéves lett a legnagyobb hazai nagyvállalati inkubátor. A 2017-ben kísérleti projektként indult program együtt nőtt fel az alulról szerveződő hazai startup közösséggel, mára pedig már 21 különböző iparágból érkező, korai fázisban lévő startupot segített elindítani a piacra lépés és a siker felé vezető úton. „Az öt év során 90 csapatunk, 7 milliárd forint összegű tőkebevonásához járultunk hozzá. Az inkubált startupjaink közül 24 jelenleg is aktív, összességében nézve pedig 65 százalékuk az alapítás után egy évvel is működik. Ez nagyon jó arány a nemzetközi 25 százalékos átlaghoz képest” – összegezte a kiváló eredményeket Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a Start it @K&H sajtótájékoztatóján. 

Az inkubátornak ezt a kiemelkedő sikerrátát azzal sikerült elérnie, hogy a legkritikusabb – piacra lépésig terjedő – fázisban nyújt segítséget a startupoknak. A féléves mentorálás alatt egy olyan inspiráló közösségbe kerülnek a csapatok, ahol a szakmai- és a K&H vezetői közül kikerülő mentorok, a technológiai szolgáltatások, az inkubátor hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere és az alumni csapatok értékes tapasztalatai is rendelkezésre állnak a fejlődéshez. A cél pedig az indulás óta változatlan, a nagyvállalati és a startup szektor szinergiáinak kihasználásával támogatni az innovatív ötletek sikereit. 

Fókuszban a fenntarthatóság

Az őszi felvételi körben 55 jelentkező közül 15 csapat került az inkubátorba, akik közül négy környezetbarát megoldással érkezett, hat pedig női alapítású. „Az volt a célunk, hogy – a K&H Csoport fenntarthatósági törekvéseivel összhangban – kiemelten támogassuk azokat a startupokat, amelyek valamilyen környezeti vagy társadalmi problémára nyújtanak megoldást. Ezzel túlléptünk azon, hogy a fenntarthatóságot pusztán környezetvédelmi oldalról nézzük. AZ ESG második lába, a „social”, vagyis a társadalmi vonal is ugyanúgy szerepet kapott a csapatok kiválasztásánál. Kifejezetten a női esélyegyenlőséget erősítő startupokat kerestünk, amelyek vagy női alapításúak, vagy az egyenrangúságot erősítik az ötletükkel, például a nők elhelyezkedését, érvényesülését segítik a férfias szakmákban” – hangsúlyozta Németh Balázs. 

Az őszi szemeszterben a fenntarthatósági csapatok megújult programelemek is támogatják a fejlődésben, többek között női mentorokat kapnak, a témába vágó workshopokon- és előadásokon vehetnek részt, illetve kerekasztal beszélgetéseken tanulhatnak, inspirálódnak a sikeres női vállalkozóktól. 

a Start it @K&H új csapatai 

  • Környezetbarát:
    • Blundee: szoftver, segítségével az éttermek hatékonyabban, fenntarthatóbban működnek
    • Cricks: fenntartható fehérjeforrást előállító hazai tücsökfarm, ahol innovatív tenyésztéstechnológiával termelnek tücsöklisztet
    • Plantee: küldetésük, hogy közelebb hozzák a kertgazdálkodást a nagyvárosi lakossághoz
    • Tulipán Design: a népi hagyomány és örökség megőrzésére épül ruhamárka
  • Női alapítású:
    • Festivize: appon keresztül köti össze a rendezvénypiac minden szereplőjét
    • Pensieve: platform, egy helyen gyűjti össze a képeket, videókat, hangüzeneteket, így közelebb hozva egymáshoz a családtagokat és a különböző generációkat
    • PetFriend: a gazdik életét megkönnyítő app, szűrhetőek benne az állatbarát helyek
  • Iparágfüggetlen:
    • H3spways: elsődleges célja az életveszélyes helyzetek során felgyorsítani az adatáramlást 
    • Sindra: marketplace és karriermenedzsment platform, a zenésztársak megtalálásában segíti a zenészeket
    • Voovo: oktatási alkalmazás, segít a diákoknak az összetett információk gyors elsajátításában 
    • Hackrate: cégeket és etikus hackereket összekötő platform
    • FireStop: könnyen beszerelhető elektromos tűzérzékelő
    • Kodai: app, ami alkalmas az emberi hangszerjáték pontos leképezésére
    • SeedTrader: a gabona kereskedelmet emeli magasabb szintre személyre szabható appon keresztül
    • SimBoostr: virtuális versenymérnök, a szimulátor versenyző adatait elemezve segít a pilóta képességeinek fejlesztésében

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32