fbpx

Interjú Boa Tünde Rozáliával – Tünde Divat

Boa Tünde Rozáliával beszélgettem, a kecskeméti Tünde Divat butik tulajdonosával. Szóba került a butik története, annak állandó vásárlói köre; de a nehezen elérhető és lelkileg megterhelő fenntarthatóság kérdése is.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Rozsnyai Zsófia cikke

Mesélj egy kicsit a butikról, a karrierutadról

22 éve nyitottam az üzletet, ez idő alatt rettentően megváltozott a világ és az emberek is – a divat legalább háromszor jött vissza, állandó körforgásban van. Áldott, szerencsés kereskedőnek tartom magam, nagyon hűek hozzám a hölgy vásárlóim; ez nagyon nagy dolog a mai világban. Az internetes kereskedelem sok kereskedőt elpusztított, engem szerencsére nem, de ettől függetlenül is rengeteget ártott. Az én vállalkozásom egyelőre viszont még nagyon jól működik. 

Amikor megnyílt az üzlet, mindössze 18 négyzetméter volt – az is remekül működött. A kabátok az autóban voltak, onnan hoztam a méretet – a vásárlóknak azonban ez sem volt probléma. Most háromszor akkora az üzlet, a forgalom azonban nem háromszor akkora – ugyanaz a vásárlói köröm. Engem a Covid sem viselt meg, az üzlethelyiséget nem bérlem, a sajátom – nem volt sem bérleti díjam, sem alkalmazottam. Amikor pedig újra kinyithatott az üzlet, a hölgyek tudták, hogy ezen a pár négyzetméteren, légtérben – egymásra odafigyelve – nagyobb biztonságban vannak mint egy hatalmas üzletben; és újra jöttek vásárolni. 

Akkor nagyon régóta foglalkozol a divattal, honnan jött az érdeklődésed a divat világa iránt?

Anyukám női szabó volt, már gyerekként is fontos volt nekem a divat – egy buliba mindig csak új ruhában lehetett menni, 17:00-kor szóltam édesanyámnak, hogy én 20:00-kor megyek valahova és varrjon nekem egy új ruhát. Mindig érdekelt, de egyre kevésbé fontos nekem a ruha. Szerintem nekem kevesebb ruhám van, mint a vásárlóim zömének. 

Onnan jött viszont a butik, hogy kényszervállalkozó lettem, azonnal munkahelyet kellett keresnem – és erre volt a legnagyobb igény. Nehezen indultam, édesanyám, mivel szabó volt, tudta hol kell beszerezni az anyagot. Eleinte hoztak nekem árut, de az nem volt jó. Amit én akartam, az csak úgy volt megoldható ha én megyek érte. Anyukámmal egy-egy üzletet megtaláltunk, hétről-hétre végigjártuk őket új áru után kutatva. Hajnali 4-re jártam Budapestre, mert ha később értél oda már nem volt áru. A hölgyeket, a vendégeim viszont nagyon megszerettem, a mai napig így van, ez egy kölcsönös dolog. Vannak hűséges vásárlóim, én pedig próbálok nekik mindent megszerezni. 

Neked akkor van egy állandó vásárlói köröd, akik folyamatosan visszajárnak hozzád?

Igen. Van olyan aki szezononként jön egyszer-kétszer, van olyan aki szerzononként egyszer, vannak heti vásárlók és olyanok is akik hullámszerűen visszatérnek. Nagyon becsülöm őket és próbálom őket megtartani, de változik a világ az internettel. Én régimódi vagyok, engem az internet nem tesz tönkre.

Vannak vásárlóim akik azt mondják, nem bírják a nagy tömeget a plázákban, bejönnek ide, én ismerem őket – annyit mondanak, hogy adjam oda nekik amit gondolok, és megbíznak bennem. A kerekedők hibásak sok mindenben; fontos lenne ez a bizalom, a légkör. Attól működik a bolt, hogy itt vagyok, és ismerek mindenkit. Mindig figyelek arra, hogy abban a 10 percben-fél órában jól érezze magát az, aki bejön ide. Mindenkinek segítek, próbálom megtalálni azt a ruhadarabot ami neki a legjobb. Nekem nagyon fontos, hogyha valaki innen kimegy, jó híremet vigye. Az én üzletem szerintem ezért működik csak, ez a lényege. 

És a plázák, a fast fashiont áruló nagy üzletláncok mellett mennyire nehéz fennmaradni kis butikként?

Szerintem ezek a nagyon fiatal réteget érintik, a 16-21 éves korosztályt. Nekik én nagyon keveset árulok, ezért engem ez nem érint annyira – akiket viszont igen, ők haldokolnak.
Pont ma azt olvastam, hogy sokan rendelnek valamit az internetről, pár alkalommal használják, majd visszaküldik – ez nekem teljesen újdonság. Nekem sosem volt még ilyen, nálam ez nem történhet meg. 

Mesélj arról kicsit, honnan szerzed be a ruhákat

Az árum zöme olasz áru, de régebben – még 3 éve is – fele magyar készítőjű ruha volt. A magyar könnyűipar viszont mára tönkrement, körülbelül 10 jó magyar készítő maradt akik viszont nagyon drágák; a textilt ugyanis külföldről hozzák. Én ezért, ha nem szeretném az itthoni gyenge minőséget árulni – rákényszerülök, hogy külföldről hozzam az árut.

Mi a véleményed a divat fenntarthatóságáról, szerinted te hogyan tudnád az üzletet fenntarthatóbbá tenni?

Ebbe bele lehet pusztulni lelkileg, és ez az egyik dolog ami miatt foglalkoztat, hogy abbahagyom. Annyi szemetet termelek a Földnek, a műanyagokkal, minden ruha celofánban van amit elhozok; ez ellen pedig én nem tudok tenni. A koptatott farmerek is például vegyszerekkel készülnek. Arról – akárhol is veszem – hogy milyen a festékanyag, nem tudok semmit. Egy biztos: amit Kelet-Európában gyártanak, minőségtelenebb; ezért hozom az árut Olaszországból. Ehhez viszont mindig úton kell lennem, ami nagyon fárasztó tud lenni. 

A kép csak illusztráció

A cikk szerzője Rozsnyai Zsófia, az ELTE BTK egyik tanulója. A Divatkommunikáció kurzus keretein belül Kudron Anna (Pinkponilo stúdió) csoportvezetővel a diákok a fenntartható divat témájával foglalkoztak a 2022 tavaszi szemeszterben. Cikksorozatunk során bemutatjuk nektek a munkáikat. A kurzus a Média Intézet által valósult meg.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek